Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Steamre került a Monkey Tales című oktató játéksorozat

Számolással menthetik meg a világot a gyerekek.

2014.08.29. 20:10 | szerző: Nivellen | kategória: Játék

Ma már semmiképp sem helytálló az általánosító állítás, miszerint a videojátékok növelik az agressziót, hiszen minden korcsoport számára számtalan műfaj létezik, amik közül jó néhány az egyes képességek fejlesztését szolgálja. Ide sorolhatjuk a Larian Studios gyerekeknek készült sorozatát, a Steamen nemrég megjelent Monkey Tales játékokat is, amik kard vagy puskák helyett a matematikát választják a világ megmentéséhez szükséges fegyverként. A sorozatban öt játék található, mindegyik alsó tagozatos tanulóknak készült, különböző egyetemek és tanárok közreműködésével. A programokban található algoritmus első lépésként meghatározza a gyermek meglévő tudásának szintjét, majd ahhoz igazodva látja el őt nem túl könnyű, de nem is túl nehéz feladatokkal, amiket a játék történetébe ágyazva hajthat végre. A Monkey Tales célja, hogy elismert tanítási módszereket felhasználva, egyszerre szórakoztassa, tanítsa a gyermeket, valamint a kiértékelések alapján irányt mutasson a további fejlődéshez. ■

hozzászólások (0)

további hírek

Bejött a váltás a Resident Evil 7-nek?

Befutottak az első külföldi értékelések.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #8

A hatodik küldetéssel folytattuk a végigjátszást.

Íme, a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands szóló módja

Az eddigi előzetesek rendre a kooperatív módot promózták, hát most megnézhetjük, milyen lesz egyedül játszani.

Már elérhető a Might & Magic Showdown korai változata

Megelevenednek az asztali szerepjátékok csatái.

For Honor harcosok és béta részletek

Hamarosan elrajtol a játék zárt bétája, ennek apropóján összegyűjtöttük az összes harcos bemutatkozó videóját. Garantált lehetőség van a bétában való részvételre is!