Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Először mozgásban a Human Element

Az egy év múlva érkező akciójáték először mutatta meg magát a közönségnek.

2014.12.07. 14:14 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Robert Bowling kivált az egykor szebb napokban megélt Infinity Ward kötelékéből és megalapította saját stúdióját, a Robotokit. A csapat első projektje természetesen egy belső nézetű akciójáték, amely a Human Element címet viseli és az eddigi információk alapján érdemes lesz odafigyelni rá. A látványért a CryEngine fog felelni, amely egy szabadon bejárható hatalmas világot tár majd a szemünk elé. A történet bő három évtizeddel egy zombi-apokalipszis után játszódik, így a túlélés szempontjából már régen nem az élőholtak jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem éppenséggel a többi túlélő. Rövidtávú céljaink a mindennapi életben maradást szolgálják, ám ennél sokkal fontosabb, hogy újra meg kell teremtenünk egy életképes civilizáció alapjait az előző romjai felett.
A tegnapelőtti The Game Awards 2014 rendezvény fontos mérföldkő a játék életében, hiszen itt mutatta meg magát először a közönségnek. Az alábbi videón egy tipikusan Mad Maxes sivatagi világot láthatunk, benne egy motoros bandával. Mi is ennek egyik tagját alakítjuk, akivel lerohanunk egy kisebb falut. Az első néhány másodpercben két dolog válik világossá: a látvány a témához képest kimondottan színes, élénk megvalósítást kap, valamint a játékmenet az árkádos, pörgős megoldásokat helyezi előtérbe. Mivel egy zombis játékról beszélünk, az akció végén csak felbukkan egy közülük - akit alig néhány másodperccel korábban mi magunk lőttünk le.
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Human Element 2015 novembere környékén jelenhet meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, de a tervek között hordozható eszközökre szánt változat is szerepel. ■

Human Element
A legutóbbi Human Element cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.