Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Tekken és NARUTO versenyek Kecskeméten

Márciusban a Tekken 3-ban és Tekken 5-ben, valamint NARUTO játékokban mérhetik össze tudásukat a versenyzők.

2015.02.14. 17:21 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Idén is lesz országos Tekken verseny Kecskeméten. Bár a Tekken 7 premierje a nyakunkon van (legalábbis Japánban napokon belül megérkezik a játék), a szervezők az eseményt még a Tekken 3 és Tekken 5 Dark Resurection Online játékokra hirdették meg. A résztvevők az előzetes regisztrációt követően PlayStation 3-on mérhetik össze tudásukat. A szervezők azért e két játékot, mert ezekkel korábban még nem hirdettek versenyt, és elmondásuk szerint e két epizódot tartják a sorozat legerősebb részeinek. Az eseményről bővebben a Facebookon olvashattok, az előzetes regisztrációt is itt tudjátok elvégezni (persze a helyszínen is lehet majd nevezni). A versenyre március 21-én kerül sor.
Nem ez az egyetlen verseny, amelyet a Kecskemét Games tervez a következő hónapban. Március 28-án tartják ugyanis a NARUTO versenyek napját, ahol a PlayStation 2 és PlayStation 3 legjobb NARUTO játékaiban csaphatnak össze a játékosok. A Facebookon erről is bővebben olvashattok. ■

hozzászólások (2)

K1CS1K
K1CS1K 2015.02.18. 22:59
Frissítettük a harmadik versenyjátékunkkal, a Tekken Tag Tournament 2-vel a közleményünket és az esemény részleteit is!

http://facebook.com/KecskemetGames/posts/859939164048703
K1CS1K
K1CS1K 2015.02.19. 18:47
NARUTO rajongók, figyelem!

A versenyek fő támogatójának, a Bandai Namco Games-nek köszönhetően frissítettük a programok és a nyeremények listáját!
http://facebook.com/NARUTOcommunityHUN/posts/797641716951587
további hírek

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.

Várható megjelenések - 2016. december

Bár lecsengett az őszi főszezon, az utolsó hónapra is jutott néhány ígéretes premier.

Ingyenes Neverwinter Nightsszal indult el a GoG téli akciója

48 órán át szerezhető be ingyen az RPG Diamond Edition verziója.