Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Dome

Megszűntek a pontszámok a PlayDome-on

Szakítottunk az eddigi értékelési megoldással.

2015.05.04. 10:25 | szerző: PlayDome | kategória: Dome

Sok-sok évvel ezelőtt kezdtünk el azon gondolkodni, hogyan is lehetne megreformálni magazinunk pontozási rendszerét. Az 1998-ban még a PC Dome-ban elkezdett 100-as skálát (0-99%, merthogy úgy tartjuk, tökéletes játék nincsen) évek múlva 20 értékű pontrendszer váltotta fel (0-9,5, feles közökkel), azonban bármennyire is szerettük volna, nem sikerült szakítanunk az évek során kialakult megszokáson, és a skálának leginkább így is csak a 6-7-től 9,5 közé eső részét használtuk. Persze lehet, hogy az ennél rosszabb alkotásokat (tudat alatt) szándékosan hagytuk inkább ki a tesztelésből (bár előfordult egy-egy alacsony pontszámú játék is), mégse tartottuk sose jónak, hogy ennyire eltolódott a pontozás. Sok-sok ötletelés során kerestük a megoldást, hogyan rebootolhatnánk az egészet, tavaly tavasszal pár videónkban megpróbálkoztunk egy öt kategóriára osztott értékelési rendszerrel is, de igazából az se vált be. (Hiába emeltük ki például, hogy nem a megszokott skála szerint hoztuk létre ezeket a kategóriákat, volt, aki a három csillagot rögtön "lefordította" 60%-ra, és keveselte. - Megjegyezném, hogy a gamerankingsen 59%-on áll az átlaga ennek a játéknak... - Dino) Sokáig azon gondolkodtunk, hogy ha három vagy négy kategória lenne (pl. felejtsd el; átlagos; jó; kiváló), azt talán kevésbé konvertálgatnák a megszokott rendszerre, de végül drasztikusabb lépésre szántuk el magunkat: teljesen megszüntetjük a játékok ponttal vagy kategóriával való értékelését. Így mostantól ismertetőink végén nem lesz semmi számadat, legfeljebb ha épp úgy gondoljuk, pár kiemelt pozitívum/negatívum, de alapvetően a cikk szövege az, amiben cikkíróink teljes véleménye benne van az adott játékról. Egyetlen kivételt a PlayDome TOP érem jelenti, amelyet megtartunk, és a továbbiakban is a legeslegjobb játékoknak ítélünk oda - vagy már a cikk megjelenésekor, de várhatóan inkább minden hónap végén az elmúlt hó egy-két legjobbjának kiosztva ezt a titulust.
Nehéz döntés volt mindez, nem véletlenül kezdtük már legalább 4-5 évvel ezelőtt az ötletelést munkatársainkkal, és nem véletlenül húzódott el ennyire az egész, valahol ugyanis mindegyik variációval kapcsolatosan találtunk problémákat. Ugyanakkor szerettünk volna olyan váltást, ami aztán már nem változik tovább a későbbiekben. Úgy gondoljuk, ez a mostani megoldás megfelel elképzeléseinknek és terveinknek, így mostantól ennek megfelelően olvashatjátok a PlayDome ismertetőit. ■

hozzászólások (35)

Kanduhrka
Kanduhrka 2015.05.05. 13:20
Mindenesetre, én örülök annak, hogy a pontozás megszűnik. A 2010-es Medal of Honor ismertetőjénél szóltam utoljára hozzá ebben a témában,akkor 8.0-át kapott egy egyértelműen szar játék, míg nemrég a Dying Light meg "csak" 7.5-öt - előbbi elég csúnyán le is szerepelt, ahogy kell, utóbbi meg az új cím ellenére is hihetetlen gyorsan igencsak népszerű lett, úgy gondolom, nem véletlenül.
De nem csak az összpontszámmal voltak problémák, hanem a részpontszámok (grafika stb) terén is. Az Alien Isolation a remek fény-árnyék effektjei, és kiváló pályatervezése ellenére "mindössze" 8 pontot kapott (annyit, mint a 2010-es MoH, ami már akkor is elég csúnya és ötlettelen, elnagyolt volt), de akkor mi a 10-es kategória, mondjuk FPS-en belül? (ha a BF4 is csak 9-et kapott) Most abba sztem értelmetlen belemenni, hogy nem létezik 10-es, amit összpontszámban se értettem, miért ne kaphatna vmi maximálisat (Max Payne 2???).
ivanova36
ivanova36 2015.05.05. 13:24
Nem hinném hogy az objektív ismertető egyenlő lenne egy végigjátszással vagy leírással vagy a játék kézikönyvével.
A tapasztalt teszter és cikkíró részével sincs semmi gond, ahogy a műfajon belüli elhelyezéssel sem. Az ítélettel már inkább. Az már nem ismertetés, hanem kritika. Az hogy unalmas lenne egy objektív ismertető vagy hogy száraz, abban sem feltétlenül hiszek.
Véleményem szerint érdemes lenne szétválasztani az ismertetőt és a kritikát.
GeryG
GeryG 2015.05.05. 13:26
Vagyis írjuk le, hogy egy játék milyen, mert ismertetőt írunk róla, de mégse írjuk le, hogy milyen, mert az már kritika?! Vagy mi?!
Sityi
Sityi 2015.05.05. 13:50
Tartom továbbra is, hogy amit kérsz, az nem igazán realizálható az oldalon - vagy csak elbeszélünk egymás mellett. Objektív ismertető alatt gondolom azt érted, hogy az adott játék mit tud. Ez kiválóan lekövethető a képekből, videókból, illetve a kézikönyv alapján látható, mit is tud az adott játék, hiszen lényegesen bővebb terjedelemben képes azt bemutatni. Például én nem hiszem, hogy ennél objektívebben be lehetne mutatni a DCS World A-10A Warthog DLC-jét. Extrém példa, elismerem, de abban a 104 oldalban részletesen le van írva, mit tud a játék, hogyan kell kezelni, képernyőfotók is vannak, így a grafikáról is lehet az embernek némi fogalma, de ha mégse, hát ott a store page. Én nem gondolom azt, hogy egy gamer magazin cikkírójának az objektív, száraz tényleírás volna a feladata, ez nem a CNN hírcsatorna gamer kiadása - ez amúgy is lehetetlen volna megvalósítani, hiszen a videojátékok művészeti értékkel is bírnak (igen, a CoD/BF/akármi is, még a rettenetes Star Raiders is!), innentől objektivitásról nem beszélhetünk. A könnyedebb hangvételhez hozzátartozik az, hogy megítéljünk egy adott produktumot, mindezt lehetőleg olvasmányosan, szórakoztatóan. A pontszám elhagyása valahol ennek a könnyedebbé válásnak is szól. Nem akarunk beleszuszakolni minden játékot egy szűk keretbe, mert egyszerűen nem lehet. Aki pedig az abszolút objektivitásra vágyik, annak ott a Magyar Közlöny, bár annak igen kevés videojátékos vonatkozása van. ;-)
Ugyanakkor hogy elvegyem a piszkálódásom élét hadd jegyezzem meg: minden cikkünk végén ott a lehetőség a kommentelésre, az adott sajtóanyag elkövetőjének szóra bírása. Ha kedved tartja, rákérdezhetsz dolgokra, biztos vagyok benne, hogy az összes Dome stábtag örömmel felel meg kérdéseidre. :-D
ivanova36
ivanova36 2015.05.05. 15:08
SityiSXT: Mint azt megtetted illetve megtettétek számos alkalommal, és amit senki sem vitatott.
további hírek

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.