Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

HD kiadást kap a The Ship

Közel tíz évvel az eredeti megjelenés után érkezhet a feltupírozott kiadás.

2015.06.14. 14:44 | szerző: GeryG | kategória: Játék

2006 nyarán jelent meg az Outerlight stúdió picit fura akciójátéka, a The Ship: Murder Party. A történet az 1920-as évekbe repítette a játékosokat egy hatalmas luxushajóra, ahol aztán egy halálos játékban kellett részt venni. A hajó minden utasának meg kellett ölnie egy bizonyos másik utast, miközben vigyáznia kellett, hiszen valaki éppen őt kapta célpontul.
A játék jogait néhány évvel ezelőtt az indie Blazing Griffin stúdió vásárolta meg azzal a szándékkal, hogy folytatást készít hozzá. Ehhez a a rajongók támogatását kérték, ám ezt végül nem kapták meg, a folytatás ötlete pedig a kukába került. Így merülhetett fel bennük az ötlet, hogy ha már folytatást nem is, egy felújított kiadást elkészíthetnek, jön tehát a The Ship HD. Erről egyelőre túl sok részletet nem árultak el a készítők, ám mindenképpen bíztató jel, hogy az eredeti fejlesztés egyik vezetője is csatlakozott a csapathoz, így a játék bizonyára jó kezekben van. A bejelentés mellé egy rövid előzetes is érkezett, amely alapján most is meglehetősen egyedi hangulat és látványvilág fogja jellemezni az alkotást. A megjelenésre még egy picit várnunk kell, az ugyanis közel tíz évvel az eredeti premier után, valamikor jövő év elején lehet esedékes kizárólag PC-re. ■

hozzászólások (0)

további hírek

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.

Várható megjelenések - 2016. december

Bár lecsengett az őszi főszezon, az utolsó hónapra is jutott néhány ígéretes premier.

Ingyenes Neverwinter Nightsszal indult el a GoG téli akciója

48 órán át szerezhető be ingyen az RPG Diamond Edition verziója.

JátszóDome: Killing Floor 2

Zoo_Lee a zombigyilkolós co-op játékba vetette bele magát.