Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

Nagy visszatérők az új Ghostbustersben

A hölgyek oldalán nem is akárkik térnek vissza egy-egy szerepre.

2015.08.10. 16:46 | szerző: GeryG | kategória: Mozi

Lassan, de biztosan halad az új Ghostbusters mozi forgatása. Az új történetben már hölgyek öltik magukra az ikonikus homokszínű kezeslábast, kapják vállukra a protonfegyvereket és szállnak szembe a túlvilágról visszatévedt kísértetekkel. Hogy ez mennyire nyerheti el a veterán rajongók tetszését, azt majd jövő nyáron megtudhatjuk, de sokan egyelőre kétkedve figyelik a filmről érkező híreket. Ahogy azt már korábban is írtam, a szellemirtók csapata nehezen lehet az igazi Bill Murray és Dan Aykroyd nélkül.
Nos, örömteli hírek érkeztek Hollywoodból, pontosabban Bostonból, ahol a forgatás zajlik. Felbukkant ugyanis Bill Murray, akiről idő közben kiderült, hogy szerepelni fog a filmben. Ez már csak azért is érdekes, mert korábban egy interjú során arról beszélt, hogy nem szeretne részt vállalni a folytatásban. Elmondása szerint már a második résszel sem volt maradéktalanul elégedett, ezt pedig tetézte az eredeti harmadik résznek szánt forgatókönyv szerinte botrányos minősége. Akkor úgy döntött, inkább kiszáll az egészből. Ehhez képes most már biztosra vehetjük, hogy ő és Dan Aykroyd is fel fog bukkanni az új filmben, persze várhatóan csak apróbb szerepekben. Aykroyd emellett a forgatókönyv megírásában is jócskán kivette a részét.
A Ghostbusters jövő július 16-án kerül majd a mozikba, az új csapatot pedig Kristen Wiig, Melissa McCarthy, Kate McKinnon és Leslie Jones alkotja majd, akik mellett szerepelni fog Chris Hensworth is. A rendezői székben Paul Feig foglal helyet. ■

hozzászólások (0)

további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!