Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

8 perces összegzés a Warhammer: End Times - Vermintide-ról

Az új előzetesben minden benne van, amit a játékról előzetesen tudni érdemes.

2015.10.19. 18:48 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Már csak néhány nap és megjelenik a Fatshark új játéka, a Warhammer: End Times - Vermintide. A stúdió a közelgő premier kapcsán új trailert készített, amelyben még egyszer utoljára összegyűjtöttek minden fontos információt, amit előzetesen tudni érdemes. Bemutatják nekünk az öt hőst, azok eltérő fegyvereit és képességeit, amelyekkel a másvilágra küldik a Skaven katonákat. Emellett kis ízelítőt kapunk a harcok brutalitásából is: minél gyorsabban és erősebben csapunk le ellenfelünkre, annál nagyobb az esélye, hogy az eltalált testrészt egyszerűen lemetsszük róla. Ezzel együtt (legalábbis a video tanúsága szerint) a harcok zöme több, akár seregnyi ellenféllel szemben fog zajlani, így a csaták leginkább vad kaszabolásból állnak majd. Végül szó esik az elhullott ellenfelektől zsákmányolható tárgyakról is, amelyek annál értékesebbek lesznek, minél nehezebb fokozaton játszunk.
A Warhammer: End Times - Vermintide október 23-án fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, de már előrendelhető a Steamen, ahol az elmúlt napok legkelendőbb játékává lépett elő. ■

hozzászólások (0)

további hírek

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.

Várható megjelenések - 2016. december

Bár lecsengett az őszi főszezon, az utolsó hónapra is jutott néhány ígéretes premier.

Ingyenes Neverwinter Nightsszal indult el a GoG téli akciója

48 órán át szerezhető be ingyen az RPG Diamond Edition verziója.