Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Az ördög jobb és bal keze játék

Egy kis pixel art pofozkodás Bud Spencerrel és Terence Hillel.

2015.10.21. 14:46 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Olaszországon kívül Németországban és hazánkban van a legnagyobb kultusza a ’70-es és ’80-as évek zseniális színészpárosának, Bud Spencernek és Terence Hillnek. A duó egyaránt készített modern időkben és a vadnyugaton játszódó filmeket is (és persze ezek mellett még sok egyebet is, de ezek a leghíresebbek). Egy lelkes olasz indie csapat el is határozta, hogy ideje videojáték formájában is tisztelegni a páros előtt, ehhez pedig az egyik legnépszerűbb westernjüket, Az ördög jobb és bal keze című művet vették alapul. Készül tehát a Schiaffi & Fagioli!
A pixel art grafikájú játékban oldalnézetben irányíthatjuk az általunk választott karaktert (Bambinót vagy Trinityt), majd meg kell velük tisztítanunk a város utcáit a gazfickóktól. Az egész projektről süt az amatőr lelkesedés, amit a hivatalos oldalon is alátámasztanak: az egész nem más, mint egy tiszteletadás, vagyis ne tekintsük hivatalos játékadaptációnak, hiszen a jogokkal sem rendelkeznek. Cserébe nem is a pénzért csinálják.
A Schiaffi & Fagioli már ki is próbálható, ugyanis készült belőle egy rövidke demo változat. Bár ennek szövege olasz, a lényeg így is átjön. A hangulat pedig úgy zseniális, ahogy van. Sajnos a srácok csak szabadidejükben tudnak a játékon dolgozni, így erősen kérdéses, hogy mikorra is készülhet el a végleges kiadás. Aztán ha ez sikeres lesz, jöhet szép sorban a többi film feldolgozása is… ■

előző
következő
Az ördög jobb és bal keze játék
Az ördög jobb és bal keze játékAz ördög jobb és bal keze játékAz ördög jobb és bal keze játékAz ördög jobb és bal keze játékAz ördög jobb és bal keze játékAz ördög jobb és bal keze játékAz ördög jobb és bal keze játék

hozzászólások (5)

daemoonhunter
daemoonhunter 2015.10.21. 15:14
Legnagyobb példaértékű filmek számomra, véres erőszak nélkül! (manapság ez már vígjátékoknak is eleme), a szellemi mondanivalójukról nem is beszélve, no meg arról hogy western :))
Respect ezeknek a lelkes amatőröknek régóta várok egy ilyen játékra!
daemoonhunter
daemoonhunter 2015.10.21. 15:19
Ja és a cikk írójának is jár a plusz :)
Én Hill fészbuk oldalán láttam megosztva, de nem gondoltam hogy ennyire szárnyra kap.
GeryG
GeryG 2015.10.21. 15:46
Viccelsz? Kis pöcs korom óta imádom őket... :)
Mit nem adnék egy olyan játékért, ami hivatalosan is feldolgozza a filmjeiket... akár olyan játékért is, amiben épp az a játék, hogy a filmeket kell végigjátszani: pl. a verekedős részeknél verekedés, a többiben meg meg kell mondani amolyan kvíz formájában, hogy éppen ki mit mondott... persze lenne belőle magyar verzió is, mert olaszul már nem tudnám... :D
Pras
Pras 2015.10.21. 19:07
Jól láttam, hogy a lábas hagymásbab a health? :)))
Manta GT
Manta GT 2015.10.22. 15:18
Már elnézést, de az nem "lábas", hanem serpenyő. A hagymás babot - ami nem keverendő össze a krumplis hallal, pláne a pisztáciás fagylalttal! - ugyanis kizárólag serpenyőben készítjük. Azzal ugyanis sokkal nagyobbat lehet pofozni, mint egy vacak lábassal. :)
további hírek

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.