Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Just Cause 3

Aranylemezen a Just Cause 3

Két új trailer is érkezett Rico harmadik kalandjához.

2015.10.25. 09:33 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Immáron semmi akadálya nem lehet a Just Cause 3 december 1-i megjelenésének, ugyanis a játék a héten aranylemezre került, vagyis a fejlesztés véget ért. Ezt az Avalanche Studios vezetője, Christopher Sundberg jelentette be a Twitter-csatornáján.
A fejlesztők a napokban két új videót is közzétettek a világhálón. Az első egy „hagyományos” sztori-trailer, amely a korábbi robbanásokkal csurig zsúfolt videókkal ellentétben egy picit visszafogottabb, de talán épp ettől hangulatosabb is egy picit. Legalább láthatjuk, hogy Rico két őrült akció között néha megáll beszélgetni is másokkal.

A másik videót is érdemes megnézni, ebben ugyanis hősünk egy repülő hátán lovagol. Ez önmagában még nem lenne túl érdekes (ilyet sokat láttunk már tőle korábban is), ám ez a video 360 fokban körbeforgatható, vagyis alaposan körülnézhetünk a játék világában. Ráadásul akár 4K-s felbontáson is megtehetjük mindezt.

A Just Cause 3 tehát december 1-én fog megjelenni, méghozzá PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. ■

Just Cause 3
A legutóbbi Just Cause 3 cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!