Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Megjelent a How to Survive 2 korai változata

A fejlesztők direkt Halloween idejére időzítették a premiert.

2015.10.30. 13:23 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Idén augusztusban hallhattunk először az EKO Software új játékáról, a How to Survive 2-ről, amely nem meglepő módon egy zombis túlélőjáték lesz – épp, mint elődje volt. A folytatásban szebb grafika és még részletesebb játékmenet vár a virtuális túlélőkre, akik immár négyfős csapatba verődve is küzdhetnek a túlélésért. A játékosok saját tábort építhetnek, amit folyamatosan bővíteni és erősíteni is kell, hiszen a zombik állandóan ott ólálkodnak a környékén és időről időre meg is támadják egy kis friss husi reményében. A táborban amellett, hogy megpihenhetnek, új és hatékonyabb fegyvereket és eszközöket készíthetnek maguknak. Persze nem kötelező csapatokat alkotni, magányos farkasként is helyt lehet állni – csak épp jóval nehezebb lesz.
A How to Survive 2 korai változatának megjelenését a fejlesztők épp Halloween idejére időzítették, tegnap óta érhető el a Steamen. Akik korábban már megvették az első részt, azok ajándékba kapnak egy Primal Fear Armor csomagot. Emellett az első hónapban az exkluzív Voodoo Rock Guitar is elérhető. A játék árából november 5-ig 20% kedvezmény is jár. ■

előző
következő
Megjelent a How to Survive 2 korai változata
Megjelent a How to Survive 2 korai változataMegjelent a How to Survive 2 korai változataMegjelent a How to Survive 2 korai változataMegjelent a How to Survive 2 korai változataMegjelent a How to Survive 2 korai változataMegjelent a How to Survive 2 korai változataMegjelent a How to Survive 2 korai változata
How to Survive 2
A legutóbbi How to Survive 2 cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Idegenvezetés a Mass Effect: Andromeda hajóján

Új előzetes mutatja be a Tempestet és a gyomrában pihenő Nomadot.

Nintendo Switch részletek: március 3-án érkezik az új konzol

Az új Zelda játék is a nyitócímek között lesz.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #7

Végigvittük az ötödik küldetést. Legyezőt is nyerhetsz!

Sztoritrailert kapott a Horizon: Zero Dawn

Azt eddig is tudtuk, hogy szép lesz, de most már azt is, hogy izgalmas is!

Január végén rajtol a For Honor zárt bétája

Három napig tart majd a teszt, a dátumot új trailerben fedték fel.