Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Megjelenési dátumot kapott a Vendetta: Curse of Raven’s Cry

Még ebben a hónapban megjelenik a kalózos játék új kiadása.

2015.11.05. 18:54 | szerző: GeryG | kategória: Játék

A TopWare Interactive még októberben jelentette be, hogy a méreteset zakózó Raven’s Cry új kiadásban újra megjelenik, ez lesz a Vendetta: Curse of Raven’s Cry. Ez az ígéretek szerint csak címében és témájában fog hasonlítani a korábbi játékhoz, hiszen egy teljesen önálló, vadonatúj küldetéseket, megújult játékmenetet, 120 percnyi feljavított átvezetőt és 50 óránál is hosszabb történetet kínál. A fejlesztők egyfajta bocsánatkérésként az előző próbálkozásukért ingyen teszik elérhetővé a játékot mindenkinek, aki korábban megvásárolta a Raven’s Cryt.
A napokban az is kiderült, hogy már csak néhány hetet kell várni a premierre, az ugyanis november 20-án lesz esedékes, legalábbis PC-re, Macre, Linuxra és SteamOS-re digitálisan. A dobozos verzió, valamint a PlayStation 4 valamikor 2016 első negyedévében várható. ■

előző
következő
Megjelenési dátumot kapott a Vendetta: Curse of Raven’s Cry
Megjelenési dátumot kapott a Vendetta: Curse of Raven’s CryMegjelenési dátumot kapott a Vendetta: Curse of Raven’s CryMegjelenési dátumot kapott a Vendetta: Curse of Raven’s CryMegjelenési dátumot kapott a Vendetta: Curse of Raven’s CryMegjelenési dátumot kapott a Vendetta: Curse of Raven’s Cry
Vendetta: Curse of Raven's Cry
A legutóbbi Vendetta: Curse of Raven's Cry cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!