Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Ismét frissült a Wreckfest korai változata

Lassan, de biztosan halad az autós játék fejlesztése.

2015.11.27. 17:29 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Tavaly január óta, vagyis közel két éve érhető el a Steamen a Wreckfest (kezdetben Next Car Game) korai változata. A Bugbear csapata a napokban elkészült ennek legújabb frissítésével is, amelyben elsősorban a játékosok által kért újításokat tettek elérhetővé. Ezek egyike az új rongybaba-fizika, ami már a Flatout játékokat is jellemezte. Emellett két új (még nem végleges) pálya is érkezett, valamint megjelentek a fűnyírók, mint versenyparipák. Debütált a karrier játékmód alapja is, amely a jövőben fog igazi formát ölteni. Ennek sok funkciója még nem elérhető, de idővel kapunk csapatmenedzsmentet és szerelőműhelyt is. Frissítettek a fizikai motoron is, amely az autók viselkedéséért felel. A törésmodell is finomodott, a kaszniról már könnyebb elhinni, hogy fémből van és nem műanyagból. Mindezekről bővebben a Steamen olvashattok, ahol december 1-ig fél áron vásárolhatjátok meg a játékot. ■

Wreckfest (Next Car Game)
A legutóbbi Wreckfest (Next Car Game) cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

Íme, a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands szóló módja

Az eddigi előzetesek rendre a kooperatív módot promózták, hát most megnézhetjük, milyen lesz egyedül játszani.

Már elérhető a Might & Magic Showdown korai változata

Megelevenednek az asztali szerepjátékok csatái.

For Honor harcosok és béta részletek

Hamarosan elrajtol a játék zárt bétája, ennek apropóján összegyűjtöttük az összes harcos bemutatkozó videóját. Garantált lehetőség van a bétában való részvételre is!

Év játéka 2016. szavazás

Ismét olvasóink szavazatai döntenek a díjak sorsáról.

Nyereményjáték gamescomos lootért!

Pólók, pendrive, párna és sok más jóság vár Rátok.