Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Fontos frissítéssel kezd a No Man’s Sky

Már a premier előtt megérkezett a játék 1.03-as frissítése, amely rengeteg változtatást hoz magával.

2016.08.08. 21:38 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Lassan eltehetjük magunkat holnapra, hogy mihamarabb arra a napra ébredhessünk, amikor megjelenik a No Man’s Sky. Erre holnapután kerül sor (de azért senki ne aludja át ezért a teljes holnapot), legalábbis PlayStation 4-en, hiszen a PC-s változata világszerte csak augusztus 12-én várható. Ahogy egyre közeledik a játék premierje, szinte minden napra jutott egy-egy újabb hír vele kapcsolatban. Most éppen az, hogy már meg is érkezett az első frissítés a játékhoz, pedig az még meg sem jelent. Az 1.03-as javítócsomag telepítése ráadásul nem csupán ajánlott, hanem egyenesen elengedhetetlen, hiszen nem holmi utolsó utáni pillanatban összedobott foltocskáról van szó. A No Man’s Sky – ahogy arról mi is beszámoltunk – június elején került aranylemezre, vagyis immár pontosan egy hónapja. Ez azonban nem azt jelentette, hogy a Hello Games munkatársai összecsomagoltak, és útnak indultak Hawaii felé. Inkább maradtak és az elmúlt heteket is kemény munkával töltötték. Ennek eredményeképp rengeteg dolog változott ahhoz képest, ahogy a játék az aranylemezre került. E változtatásokat pedig csak egy frissítés formájában adhatják hozzá, így ma megérkezett az 1.03-as patch. Ebben olyan alapvető dolgokon módosítottak, mint az univerzumot létrehozó algoritmus, új égitesteket (halott holdak, extrém szélsőséges bolygók stb.) adtak a játékhoz, sokkal változatosabbak lesznek az űrhajók és a bolygók élővilága. A frissítés részletes leírását a játék hivatalos oldalán olvashatjátok. ■

No Man's Sky
A legutóbbi No Man's Sky cikkek, hírek

hozzászólások (5)

Bomc.
Bomc. 2016.08.09. 16:05
Tehát egy félkész szart dobtak aranylemezre és már az első nap kiadták a patch-et nehogy kiderüljön
stero
stero 2016.08.09. 16:20
Mindenki ezt teszi :D
Ricsi1976
Ricsi1976 2016.08.09. 16:37
A határidő az határidő! :)
-T0ng-
-T0ng- 2016.08.10. 08:21
Az a baj, hogy sokszor nem csak határidőről van szó szerintem. Nekem ennél a patch-nél kifejezetten az az érzésem, hogy direkt azért most adták ki, hogy ha esetlegesen kiszivárog előbb, akkor se szúrják el azt a teljes élményt, amit nyújthat a játék. Legalább is, ahogy néztem ezek mind olyan finomhangolások, amik nem feltétlenül a játék minőségét hivatottak korrigálni.

Aztán persze van, hogy pont az ellentéte igaz. Mindenesetre én már iszonyat kíváncsi vagyok a játékra!
Dino
Dino 2016.08.10. 08:57
A Gamasutrán van egy jó cikk a témában, a hasonló patchek egyik oka lehet a konzolcégek macerás elfogadási procedúrája is, érdemes elolvasni.
további hírek

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.

Várható megjelenések - 2016. december

Bár lecsengett az őszi főszezon, az utolsó hónapra is jutott néhány ígéretes premier.

Ingyenes Neverwinter Nightsszal indult el a GoG téli akciója

48 órán át szerezhető be ingyen az RPG Diamond Edition verziója.