Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Üzleti

A Logitech megvásárolta a Saiteket

Új céghez kerültek a repülőgép- és farmerszimulátorok kontrollerei.

2016.09.19. 11:26 | szerző: Dino | kategória: Üzleti

A Saitek nevét talán leginkább repülőgép-szimulátorokhoz készített kontrollereiről ismerhetitek: joystickek, lábpedálok és tolóerő-szabályzók mellett még repülőgép-műszerfal elemeik is voltak, sőt, készítettek külön vezérlőt a Farming Simulatorhoz is. A márka kilenc évvel ezelőtt a Mad Catz birtokába került, akik azonban legutóbb elég rossz üzleti évet zártak, 11 millió dolláros veszteséggel. A cég elbocsátotta alkalmazottainak harmadát, az anyagi lyuk befoldozásához azonban ennél többre volt szükségük, és úgy döntöttek, megválnak a Saitektől. A vevő pedig a Logitech lett, akik 13 millió dollárért kapták meg a márkát, minden joggal, valamint nyolc alkalmazottal együtt. (Konkrétan azokkal, akik elfogadták az új munkahelyet.) A Saitek vezérlők természetesen a Logitech G portfóliót fogják gazdagítani. ■

hozzászólások (1)

Breaker
Breaker 2016.09.19. 19:11
Meglepodtem, hogy a Mad Catz ilyen rosszul teljesitett. Jó cuccaik vannak pedig. Nekem is RAT 9 wireless van 5 éve és csak pár hónapja adta meg magát a görgő.
további hírek

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.

Várható megjelenések - 2016. december

Bár lecsengett az őszi főszezon, az utolsó hónapra is jutott néhány ígéretes premier.

Ingyenes Neverwinter Nightsszal indult el a GoG téli akciója

48 órán át szerezhető be ingyen az RPG Diamond Edition verziója.