Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Egyéb

ECTS - Black and White bemutató

2000.09.06. 00:00 | szerző: Dino | kategória: Egyéb

A szombati EA rendezvény után Peter Molyneux kedden a közeli Hilton szállóban szűkebb körben is bemutatta Lionhead csapatának első játékát. Mindenekelőtt leszögezte, hogy nem túl szerencsés ez a bemutató, mivel a Black and White igazi bemutatásához több órára lenne szükség, így a legfontosabb dolog marad ki a prezentáció során, ez pedig a játék keretét megadó történet. Röviden erről annyit mondott, hogy a nép nehézségei közepette maga hív minket segítségül, és nagyon megörül, amikor jelét adjuk isteni beavatkozásunknak (mert még nem ismernek minket). Ettől kezdve már csak tőlünk függ, mennyire pozitívan fognak ránk, mint istenükre tekinteni. A történet során különböző feladatok, és küldetések várnak ránk.
A játékra térve először is beletekinthettünk a magába a forráskódba, mivel a kis közönség megszavazta, hogy a lények harcát is láthassuk, és ehhez pár sort módosítani kellett.
Istenként mindenható kezünkkel irányíthatunk abszolút mindent. Az interfészt annyira egyszerűre tervezték, hogy egyetlen gomb sem látható a képernyőn. Az egyes tereptárgyak, emberek fölé menve megjelenik, hogy mit csinálhatunk velük. Hatalmunk jelét adhatjuk például azzal, ha az engedetlen népből valakit megfélemlítésül kivégzünk. Ennek egyik módja például, hogy felvisszük áldozatunkat egy hegy tetejére, és a gravitációs vonzást demonstráljuk vele. A hullát a falu közepére hajítva a holttest láttán népünk elgondolkodik, hogy vajön ők csináltak-e valamit rosszul. Persze lehetünk jók is népünkhöz, többek közt gabonával vagy kivágott fával tölthetjük fel raktáraikat. Ha akarjuk, egyenként is irányíthatjuk embereinket, bár azok maguktól is ténykednek ezt-azt. Ha egy erdő mellé teszünk le valakit, az attól kezdve fát fog vágni, ha pedig egy búzamező közepébe rakjuk, akkor egész életében aratni fog. Érdekesség még, hogy akár Outloookunk címlistáját is beimportálhatjuk a programba, így népünk tagja valós nevekkel lesznek felruházva. Tehát legjobb barátainkat elküldhetjük fát vágni egy életen át, vagy feláldozhatjuk őket saját oltárunkon. A programból küldhetünk emellett e-mailt, sőt, fogadhatunk is leveleket - ilyenkor a lakosaink kiabálással figyelmeztetnek minket.
Nem lenne igazi istenszimulátor a Black and White varázslatok nélkül. A mintegy negyvenféle csodatétel kihasználásához megfelelő számú hívet kell összecsődítenünk templomunk elé. A varázslatok közt is vannak jók és gonoszak. Előbbiek közt találhatjuk például a különféle pajzsokat, melyek egyike a védett területen élők energiáját növeli, míg egy másik fizikailag védi a kiválasztott felüt, hogy oda még egy követ se lehet behajítani. A negatív oldal tűzlabda varázslatát többféleképpen is felhasználhatjuk. Egyik lehetőség, hogy népünket büntetjük vele, felégetve erdeieket és szálláshelyeiket, másik pedig, hogy elhajítva ellenségeink felé, annak birodalmát pusztítjuk egy kicsit. Még arra is használhatjuk a tüzet, hogy egy erdőt meggyújtva, és abba egy sziklát helyezve azt felizzíthatjuk, és azzal is pusztíthatunk. Többszemélyes játékban két isten akár dobálózhat is egy ilyen tűzlabdával, aminek során dobásonként 5%-kal nő annak ereje, így előbb-utóbb egy nagyon erőteljes fegyverhez juthatunk. A játék fontos szereplői a lények. Sokféle állat közül választhatunk, például lehet teknősünk, birkánk vagy medvénk. Kezdetben ez inkább egy tamagocsi, melyet nevelni kell, később azonban már sokat segíthet nekünk és népünknek. Jó vagy rossz példát mutatva neki előbb-utóbb kialakul a természete. Lehet például féltékeny, agresszív vagy játékos, de igazából még maga Molyneux se látja a mesterséges intelligencia határait. A tanítás egyik lehetséges módja, hogy példát mutatunk neki, például felé hajítunk egy fát vagy sziklát, melyet jó esetben visszadob, másik lehetőség pedig az, hogy pórázra fogjuk, és így kényszerítjük bizonyos feladatok elvégzésére. Ebben az esetben is lehetünk hozzá jóindulatúak vagy szigorúak, ennek megfelelően kiválasztva a pórázt. Az ellenség tizedelésére is hasznos lehet lényünk, hiszen kezünkkel csak saját birodalmunkban parancsolhatunk, lényünk viszont át tud sétálni a szomszéd isten territóriumába is. Persze ilyenkor jóval több veszély leselkedik rá. Igen jópofa a lények harca is. Amikor két állat találkozik, egy kör alakú arénában küzdenek meg egymással, kicsit Mortal Kombat stílusban. Ütik, rúgják egymást, de emellett még varázslatokat is bevethetnek a másik legyőzésére.
Érdekesség még az is, hogy lényünk egyéves szülinapja alkalmából saját website-ot hoz létre, melyre információkat és képeket tesz fel, és ezt a neten publikussá is tehetjük.
Uralkodásunk során egyébként mind a táj, mind lényünk annak megfelelően változik, hogy jó vagy rossz istenek vagyunk.
Mint arról már említést tettünk, természetesen lesz multiplayer játéklehetőség is. Molyneux támogatja a klánokat is, így egy nép fölött egy istenként több ember is uralkodhat egyszerre, mindegyik egy-egy kézzel végezve feladatát.
Röviden ennyi, várhatóan 5-6 héten belül már egy tesztelhető verzió is a rendelkezésünkre fog állni, amely alapján újabb cikket írunk majd. ■

hozzászólások (0)

további hírek

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!

9 perc Prey

A rövidke előzetes után egy jóval tartalmasabb is érkezett a The Game Awardsról.

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.