Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Egyéb

Új Dune játék 2001-ben

A Westwood jövőre folytatja Dune RTS sorozatát.

2000.10.19. 23:07 | szerző: Dino | kategória: Egyéb

A Westwood Studios bejelentette új játékát, a Dune sorozatot teljes 3D megjelenítéssel folytató Emperor: Battle for Dune-t, mely a tervek szerint 2001-ben jelenik meg.
A játékban lévő Planetary Campaign elnevezésű küldetéssorozat 33 pályából fog állni és teljesen nem-lineáris szerkezetű lesz, több mint 100 küldetéssel. A játékos szabadon dönthet majd, melyik terület felé folytatja a terjeszkedést. A leigázott területeken lévő csapatokat sajátjaival egyesítheti, de az is előfordulhat, hogy ő lesz kénytelen visszavonulni valahonnan. Az Emperor: Battle for Dune-ban a Dune sorozatban megszokott három uralkodóház közül, az Atreides, a Harkonnen és az Ordos közül választhatunk, ezek mindegyike más és más egységekkel rendelkezik. Mindegyik ház öt "alházzal" rendelkezik, melyek közül kettővel léphetünk szövetségre, melynek előnye az, hogy felhasználhatjuk speciális fegyvereiket és képességeiket.
A Westwood szokásához híven a történetet filmjelenetekből tudhatjuk meg. Ezekben olyan színészek kapnak szerepet, mint Michael Dorn (Star Trek: The Next Generation), Vincent Schiavelli (Ghost, Man on the Moon, Batman Returns) és Musetta Vander (Wild Wild West).
Természetesen a multiplayer játékról se feledkeztek meg, így akár kooperatív módban is végigvihetjük az egyszemélyes játék küldetéseit, de játszhatunk a Westwood ingyenes internet szerverén, a Westwood Online-on keresztül is. ■

hozzászólások (0)

további hírek

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.

Hivatalos - Jön a The Last of Us: Part II!

Elképesztően zseniális előzetes! Folytatódik Joel és Ellie zseniális kalandja!