Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

Különleges kommandós: Michelle Rodriguez

2003.11.21. 13:15 | szerző: Dino | kategória: Mozi

Michelle Rodriguez filmes karrierjével mostanáig azt bizonyította, hogy egy nő lehet egyszerre szép és kemény. A S.W.A.T. – Különleges kommandó (hazai bemutató: november 20.) című akciófilmben például egy különleges rendőri egység egyik tagját alakítja: de az embert próbáló bevetéseken éppen akkora energiával vesz részt, és éppen akkora kockázatot vállal, mint férfitársai. A forgatásról kiszivárgó hírek szerint, munka közben sem kért kivételezést. Ugyanolyan keménynek mutatkozott, mint partnerei, Samuel L. Jackson és Colin Farrell.
De ez csak eddig tartott. Michelle mostantól inkább azt szeretné bizonyítani, hogy a róla kialakult imázs sem teljes: van lírai oldala is. A színésznő szólóestet állított össze, melyben zongorázik, énekel és verset mond. A produkció egyelőre nem került nyilvánosság elé, de már ez sem várat magára sokáig. Ha pedig a visszajelzések kedvezőek lesznek, az este anyaga lemezen is hozzáférhetővé válik, és egy turné kedvéért Michelle kiszáll kicsit a filmezésből. Aztán megint jöhet a kickboksz. ■

Forrás: IC Press

hozzászólások (0)

további hírek

Sniper Elite 4 sztori trailer

Mi történt Olaszországban 1943-ban?

Renoir videoteszt

Kipróbáltuk az oldalnézetes noir platformert.

Regisztrálj a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands zárt bétájára!

Egyelőre keveset tudni a bétáról, de várhatóan a következő hónapokban rajtol majd el.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #2

Nézd meg az első küldetés befejezését.

Készül az Uncharted: The Lost Legacy

Chloe Frazer kalandjaival folytatódik a Naughty Dog szériája.