Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

A hercegnő dala

2004.10.08. 18:41 | szerző: Dino | kategória: Mozi

Julie Andrews, aki énekesnőként legalább olyan sikeres volt, mint színésznőként, 1991-ben súlyos hangszálműtéten esett át, és ezután tíz éven át nem vállalt filmszerepet. 2001-ben Gerry Marshall rendezőnek azonban sikerült meggyőznie, álljon újra a kamerák elé. „A Micsoda nő ifjúsági változatára készülök, de kell bele egy erős, mintaadó anyafigura” – állítólag ezzel győzte meg a direktor a vonakodó színésznőt. Meg azzal, hogy ugyanabban a stúdióban fognak dolgozni, ahol annak idején a Mary Poppins készült.
Gerry Marshall még most, a Neveletlen hercegnő 2. – Eljegyzés a palotában (The Princess Diaries, hazai bemutató: október 28.) készítése idején is nagy hatással van a színésznőre: most arra sikerült rávennie, hogy énekeljen. Márpedig, amióta a műtét után majdnem megnémult, Julie Andrews nem énekelt. Legalább is nyilvánosan nem.
– Továbbra sem fogok énekelni – jelentette ki a színésznő –, de egyszer azért kivételt tehet az ember. A Your Crowning Glory című dalt tehát felénekelte: méghozzá első nekifutásra. Egyszer sem kellett megismételnie a felvételt.
Igaz, a forgatás közbeni jókedv egyébként is elragadta a 69 éves színésznőt: a matracszörf jelenetben sem engedte, hogy kaszkadőr helyettesítse, maga pattant fel a matracra, és csúszott végig a tróntermen. ■

Forrás: IC Press

hozzászólások (0)

további hírek

Tartalmas öt percben a Mass Effect: Andromedáról

Akció, felfedezés, dialógus, nyomozás és autózás, mind egy trailerben.

Death Stranding trailer a The Game Awardsról

Hideo Kojima nyerte az Industry Icon díjat, köszönetképpen pedig új előzetest villantott készülő játékából.

Várható megjelenések - 2016. december

Bár lecsengett az őszi főszezon, az utolsó hónapra is jutott néhány ígéretes premier.

Ingyenes Neverwinter Nightsszal indult el a GoG téli akciója

48 órán át szerezhető be ingyen az RPG Diamond Edition verziója.

JátszóDome: Killing Floor 2

Zoo_Lee a zombigyilkolós co-op játékba vetette bele magát.