25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Mozi/film

Telefonálhat, de nem vezethet

Írta: Dino

A Mobil (Cellular, hazai bemutató: november 11.) nemcsak egy telefonról, hanem az állandó mozgásról is szól. A thriller két főszereplője, Chris Evans és Kim Basinger csak a film utolsó jelenetében találkozik, addig a nő csak várja, hogy kiszabadítsák, a férfi pedig megállás nélkül autózik, rohan és száguld felé. A huszonhárom éves Evans a forgatás kezdete előtt kijárt egy kaszkadőr-sofőr iskolát, a filmért szavatoló biztosítótársaság emberei még a vizsgájára is elmentek.
– Nem tudom, amiatt-e, amit ott láttak, de végül egyetlen veszélyes autós jelenetben sem maradhattam a volán mögött – vallotta be utólag az ifjú sztár. – Helyette verekedhettem Jason Statham-mal, meg leugorhattam egy háztetőről. Ez is valami. A legnagyobb sebesülésem a begörcsölt nyakam volt: annyi jelenetben kell úgy csinálnom valamit, hogy közben a vállamhoz szorított telefonon beszélek, hogy teljesen elferdült a nyakam.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!