A SimCity 3000 után már elképzelni se tudtam, hogy mivel lehetne még folytatni a Sim sorozatot, hiszen már volt több SimCity, SimFarm, SimAnt, SimEarth, stb. A Maxisnál azért csak kitaláltak valamit újat, és ezzel egy egészen új stílust teremtettek. A The Sims egy életszimulátor, egy város (SimCity) egészen apró részletét ragadja ki, egyetlen család, esetenként csak egyetlen ember életét kell irányítanunk. Igaz, hogy a Sim sorozat előző részihez képest a méretek csökkentek, de a szimuláció legalább olyan összetett és komplex maradt. Egyetlen ember életének irányítása van akkora kihívás, mint egy metropoliszé.
Induláskor választhatunk az előre generált családok között, de generálhatunk is magunknak simeket. Kiválaszthatjuk a kinézetüket, beállíthatjuk a bőrszínt, hajszínt, nemet, stb. A fontosabb belső tulajdonságokat az RPG-knél megszokott módon állíthatjuk be, adott pontszámot kell szétosztanunk az öt tulajdonság között. Ezekkel a személyiség jellemzőit adjuk meg, amik főleg azt befolyásolják, hogy milyen könnyen szereznek barátokat, és mennyire igénylik a társaságot, de ezek hatással vannak pl. a karrierjükre is.
Minden simnél számtalan jellemzőt kell szemmel tartanunk, de 19 olyan van, ami nagyon lényeges. A személyiséghez (personality) tartozó öt tulajdonságot már az induláskor definiáltuk, ezek nem változnak a játék folyamán. Nyolc jellemző a sim pillanatnyi állapotát, hangulatát (mood) jelzi, ezekből megtudhatjuk, hogy mennyire éhes (hunger), piszkos (hygiene), fáradt (energy), milyen kényelmes (comfort), mennyire elégedett az adott szobával (room), stb. Ezek az értékek egyfolytában változnak, attól függően, hogy éppen hol van és mit csinál. Minden cselekvés hatással van legalább az egyik ilyen jellemzőre - pl. mikor kiviszi a szemetet elégedettebb lesz a szobával, de a saját tisztasága csökken. Mikor valamelyik jellemző nullára csökken a sim a személyiségének megfelelően reagál rá, általában depressziós lesz és megtagadja az utasításokat, nem hajlandó dolgozni menni, tanulni, nem áll szóba más simekkel, stb. Jobb, ha nem hagyjuk, hogy idáig fajuljon a dolog, mert innen már nehéz visszahozni a normális állapotába. A következő hat tulajdonság elsősorban a munkához kapcsolódik, de az otthoni tevékenységekre is hatással van. A főzés (cooking) egyértelmű, minél magasabb, annál laktatóbb ételeket tud készíteni. A mechanikai (mechanical) képességek sok pénzt megspórolhatnak a lakásban, ha az elromlott berendezésekhez nem kell szerelőt kihívni és fizetni. A karizma (charisma) főleg akkor fontos, ha politikai karriert szeretnénk befutni. A test (body) a terhelhetőségre is hatással van, de egyes munkahelyeken (pl. a hadseregnél) ugyancsak fontos. A logika (logic) főleg az orvosi, kutatási munkakörnél fontos. A kreativitás (creativity) a legtöbb munkakörhöz lényeges. Ezeket a tulajdonságokat fejleszthetjük olvasással (főzés, mechanika), sakkozással (logika), sporteszközökkel (test), tükörrel (karizma), valamint festéssel és zongorázással (kreativitás). A számítógép több tulajdonság fejlesztésére is alkalmas. A játékban a pénzszerzés egyetlen módja a munka, és mindegyik lehetséges munka ezeknek a tulajdonságoknak bizonyos kombinációját követeli meg. Minél magasabbra fejlesztjük ezeket, annál jobban fizető melókat vállalhatunk. Álláshirdetéseket az újságban, vagy a számítógépet használva találhatunk.
A játék indulásakor a simek kiválasztása után első dolgunk a megfelelő lakás kiválasztása. Az induló tőke elég kevés, tehát a többszintes palotát az úszómedencével felejtsük el és válasszunk egy kisebb, de olcsóbb házikót. Ennek a megfelelő felépítése és kialakítása nagyon fontos, ugyanis ki kell elégíteni a lakók igényeit. Ajánlott a lakásokat a lehető legkisebbnek meghagyni és a lehető legkevesebb falat használni. A fürdőszoba kivételével a szobákat nem is kell elválasztani fallal. Ez pénzt és időt is spórol, hiszen a simek gyorsabban tudnak mozogni. A munkával nehezen megkeresett pénz egy részét élelmiszerre és számlák fizetésére, a maradékot pedig a lakás bővítésére, bútorok és egyéb kacatok vásárlására költhetjük. Vásárlás közben az idő megáll, tehát kedvünkre válogathatunk. A kínálat hatalmas, szinte mindent megvehetünk, amire csak szükség lehet egy lakásban. Ez nem csak a bútorokra, háztartási eszközökre, elektronikai cikkekre vonatkozik, hanem csempékre, tapétákra, falakra, ablakokra, ajtókra, lépcsőkre, stb. is. Mindent megvehetünk, amire csak szükségünk lehet, hogy a házat nagyobbá, kényelmesebbé és lakhatóbbá varázsoljuk. Az alap játékban a bolt kínálata 150-nél is nagyobb, de a Maxistól újabb kiegészítőket is letölthetünk. Mindennek van valamilyen hatása a házban lakó simekre, a csempének, a tapétának és a széknek éppúgy, mint a fotelnek, a PC-nek, vagy a medencének. A legegyszerűbb esetben csak a szoba tetszési értékét növeli, de általában a simek hangulatát, viselkedését is befolyásolja. Általában igaz, hogy minél drágább valami, annál pozitívabb hatással van rájuk. Vehetünk egy mikrót a konyhába, ami olcsó és gyors, de alig csillapítja az éhséget. A drágább gázsütővel sokkal táplálóbb ételek készíthetőek, de többe is kerülnek. Egy olcsó műanyag szék megfelel a célnak, de nem olyan kényelmes, mint a sokkal drágább luxusfotel. Ez utóbbiban üldögélve a sim kényelemi értéke és energiája sokkal gyorsabban növekszik.
A simeknek nem elég, ha csak egyedül, vagy családtagjaikkal éldegélnek, másokkal is keresik a kapcsolatokat. Ez fontos része a játéknak. Egy ismeretlennel találkozva először csak egyetlen opciót használhatunk, az üdvözlést. Idővel aztán egyre több közös témáról tudnak csevegni. A barátságot elmélyítve a kapcsolatok rendszeressé válnak, kölcsönösen meghívják egymást, bulikat rendeznek, stb. Személyiségi jegyeiktől függően megkedvelhetik, de akár meg is utálhatják egymást. Ez egyrészt kielégíti a simünk szociális igényeit, de más területeken (pl. a munkahelyi előrejutás szempontjából) is fontos lehet. Mindegyik sim információs mezőjénél lekérdezhetjük, hogy melyik másik simet ismeri, és pillanatnyilag milyen a kapcsolata vele. Sajnos a játéktér csak a közvetlen szomszédságra korlátozódik, csak az utcán és a saját házunkban találkozhatunk, nem lehet átmenni a szomszéd házba, hogy meglátogassunk valakit.
Hatalmunk a simek életének minden mozzanatára kiterjed, kivéve a munkahelyüket. Mikor megérkezi érte a kocsi a munka hőse átöltözik, beszáll és eltűnik a pályáról. A munkanap végén ismét megjelenik, a közben eltelt időszakról nem tudunk szinte semmit. Két-három sim irányítása már nehéz lehet, egy nagyobb családé pedig tényleg komoly kihívás. Szerencsére a legtöbb felmerülő problémát önállóan is képesek megoldani, csak akkor kell odafigyelnünk, ha valami nem stimmel. A mesterséges intelligencia tényleg jól sikerült, egyetlen komoly problémát találtam, az útvonalkereső rutinon még lehetne mit javítani. Mikor a játék legkritikusabb része az idő, akkor a szokásosnál is idegesítőbb, ha az egyik sim az egész házat megkerülve a hátsó ajtón megy be, vagy az ajtóba ketten összeütköznek, és mindketten csak állnak.
A The Sims grafikája nem tartalmaz semmilyen látványos effektet, de tökéletesen megfelel a célnak. Minden gyönyörű, részletesen kidolgozott, és az első látásra fel lehet ismerni. Nem kell azon gondolkodni, hogy az ott a sarokban egy mikrosütő, vagy egy szemetes. A játék SimCity egyik külvárosában játszódik, és az épületek, utak pont úgy néznek ki, mint a sim sorozat utolsó tagjainál. A megszokott külső izometrikus nézőpontból szemlélhetjük az eseményeket, foroghatunk és három fokozatban zoomolhatunk. Első ránézésre a simek sem tűnnek kiemelkedően szépnek, de a mozgásuk fantasztikus. Táncolnak, olvasnak, főznek, takarítanak, TV-t néznek, beszélgetnek és közben mutogatnak, nevetnek és mindezt fantasztikusan élethűen. Irányításuk szinte kizárólag az egérrel történik, bármire ráklikkelve megjelennek a lehetséges opciók és csak ki kell választani megfelelőt. A simek feje fölött kis buborékokban jelennek meg az igényeik, érzelmeik, stb. A felső sarokban ikonok árulkodnak arról, hogy éppen mint csinálnak, és mik a következő tennivalók. Akár több utasítást is kiadhatunk egyszerre, amit szépen sorban el is végeznek. Bármikor átléphetünk az építési és a vásárlási képernyőre, hogy átrendezzük a lakást. A bútorokat és egyéb kacatokat könnyen és kényelmesen mozgathatjuk, forgathatjuk. Akár naponta többször is átrendezhetjük a lakást, hogy a lehető legjobban kielégítse a simek igényeit. Bármilyen egyszerűnek is tűnik a grafika, azért megvannak az igényei. Már 800x600-as felbontásnál is szaggathat a képernyő, mikor a lakás egyik sarkából megpróbálunk eljutni a másikba.
A zene hangulatos és egyáltalán nem zavaró, mivel csak a menüknél és vásárlás közben szól. A hangok kiemelkedően jók. Mindennek megvan a saját hangja, amit gyorsan be lehet azonosítani. Halljuk a vágódeszkán pattogó kést, a rádiót, a TV-t, a dudáló kocsit, a telefont, egyszerűen mindent. Még a simek is beszélnek. Igaz, hogy nem érteni amit mondanak, de a hanghordozásukból ki lehet következtetni hangulatukat, lelkiállapotukat.
A The Sims legnagyobb erénye, hogy a szürke hétköznapokat viszonylag élvezetes formában képes visszaadni. Első hallásra olyan egyszerűnek tűnik, hiszen csak azt kell csinálnunk, amit születésünk óta minden nap. Jobban megismerkedve a programmal aztán kiderül, hogy ez nem is olyan egyszerű. Egyetlen erőforrással kell csak gazdálkodnunk, az idővel. Abból pedig soha nincs elég. Mindent megtalálunk itt, amit a való világban is. Reggel úgy kell a simeket kivágni az ágyból, megetetni, majd munkába küldeni őket. A napi 24 óra soha nem elég mindenre, bárhogy is próbáljuk. Főleg, hogy a simek idegesítően lassan mozognak. Nagyobb lakásnál már fél óra, amíg kimennek az újságért, és 45 percet ülnek a WC-n. Nagyon meg kell gondolnunk, hogy mivel töltjük a szükséges munkák mellett megmaradó szűkös szabadidőt. Minden elismerésem annak, aki képes mind a nyolc folyamatosan változó hangulati jellemzőt maximumon tartani és közben még időt szakítani a másik hat tulajdonság fejlesztésére, hogy szegény sim idővel jobban fizető munkát kaphasson. Közben persze a szociális kapcsolatokat is ápolja.
A The Sims egy nagyon eredeti, szinte megunhatatlan játék. A simek eltérő tulajdonságai és a rengeteg változó miatt minden új játék máshogy alakul, tehát akárhányszor újrakezdhetjük.