26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Nox

Írta: LeMon 1 hozzászólás

Annak idején a Blizzard elég rendesen learatta a babérokat a stratégiák terén a Dune 2-vel új stílust alkotó Westwood elől. A Warcraft sorozat minden idők legsikeresebb stratégia játéka lett világszerte. Most viszont a Westwood gondolt egyet, és visszavág a Blizzard Diablojára. Merész vállalkozás, már sokan próbálták az elmúlt 3 évben. De azt hiszem ebben az esetben sikerült is a trónfosztás.

Gondolom most sok Diablo fanatikus, legszívesebben valamelyik kriptában látna, de gondoljunk csak bele, a Diablo már négy éves játék. Ijesztő lenne, ha azóta semmi újat nem tudna termelni a játékipar. Meg aztán úgyis jön a Diablo 2, és majd meglátjuk… Tulajdonképpen a Noxnak azért is sikerült leszorítania a Diablot, mert szinte teljesen arra épül, csak mindenből egy kicsit több van. A játék ott kezdődik, hogy Hecubah, egy másik dimenzió, nagyon-nagyon gonosz varázslónője a levegőben hadonászik. A Földről saját birodalmába idéz egy tipikus amerikai, lakókocsiban élő, tápos manust, aki egy repülő hajóra landol Tv-jével együtt. A hajó kapitánya, persze nem ért semmit, hát még az amcsi gyerek. Kissé szokatlan kezdés egy ilyen stílusvilágú játékhoz, de legalább mulatságos. Az előbb említett rövid kis történet, egyébként egy nagyon igényes animációban rajzolódik ki. Mondanom sem kell, hogy nekünk a fejére pottyantott ürgét kell irányítanunk. A kapitány segítségünket kéri, elvisz minket egy faluba, ahol aztán akaratlanul is belebonyolódunk ebbe a hosszú és veszélyes kalandba. A játék megkezdése előtt 3 kaszt közül választhatunk. Akárcsak a Diablóban, a harcos, a kalandor és a varázsló áll rendelkezésünkre, melyek alaptulajdonságokban térnek el. A harcos egyértelműen a legerősebb, a varázsló a leggyengébb, de neki van varázsereje. A kalandor pedig kettőjük között áll, ehhez is ért egy kicsit meg ahhoz is. Kasztok viszont külsőben nem térnek el, hisz ez csupán az általunk irányított amcsi fickó jövőbeli képességeit jelenti. És itt kell, hogy megjegyezzem, hogy a három kaszt különböző kalanddal rendelkezik. A Noxban nincs pályageneráló, mint a Diabloban, hanem egyszerűen vannak olyan elágazások, ahol csak az egyik irányba tudunk menni, a másik kettő a másik kaszthoz tartoznak. És az csak hálózati játék esetén fordul elő, hogy olyan tárgyat találjunk út közben, amit a mi emberünk nem tud használni. Indulás előtt még külsőnket átalakíthatjuk, megváltoztathatjuk bőr, haj és ruhaszínünket, szakállat, bajuszt viselhetünk… A ruha végül is csak játék elején érvényesül, kalandjaink során kénytelenek leszünk, tartósabb, és nagyobb védelmet nyújtó páncélzatok után nézni. Viszont az eladók átlagon felüli árat adnak ezekért a szokatlan ruhákért. Mint említettem, a szituáció szinte ugyan az, mint a Diabloban, csak mindenre rátettek egy lapáttal. Az első, és legfontosabb, hogy sokkal inkább kaland, és szerepjáték, mint a "nagy előd". Ez főként abban nyilvánul meg, hogy a környezet sokkal élénkebb. Nem csak egy falu van, és nem csak 5 ember. Rengetegen mászkálnak az utcán, és mindenkit megszólíthatunk. Sőt akár a házakba is bemehetünk.

Gyorsan ellőném a játék egyetlen negatívumát. A játékot a szokásos izommetrikus nézetből látjuk. Viszont furcsa az egész perspektívája. Ez akkor zavaró, ha egy olyan teremben vagyunk, ahol a padló négyzet alakú cserepekkel van kirakva. Az a baj, hogy a vonalak minta szét tartanának, összetartás helyett, és ilyenkor olyan érzése van az embernek, minta az egész ki lenne fordítva. Viszont remek újítás a látható és nem látható dolgok megjelenítése. Ezt mondjuk ígérik a Diablo 2-ben is, de szerintem nem ezen az elven fog működni. Az addig ok, hogy a zárt ajtók mögé nem látunk, és ilyenkör teljesen sötét a terem, de ahogy elénk tárulnak az addig nem látott dolgok az valami csodálatos. Ugyan így oszlopok mögé sem látunk, ilyenkor mintha árnyék vetődne azokra részekre. Nagyon poénos ahogy a tárgyak meg vannak jelenítve a játékban, ugyanis minden elmozdítható. Ha bemegyünk egy kocsmába, kedvünkre átrendezhetjük az egész belső teret. Egyébként a Noxban ugyanúgy vannak hordók, szarkofágok, ládák, mint a Diabloban, sőt akár titkos termeket is felfedezhetünk falak ledöntésével. Küldetéseket egyébként folyamatosan kapjuk, pályánként általában egyet, de útközben kaphatunk egyéb teljesítenivalót is. Kicsit talán lineáris az esemény, túl egyértelmű, hogy merre kell menni. Viszont így nem tévedünk el, és sokkal nagyobb hangsúly fekszik az akcióra. Az ellenségek elég változatosak, és nem csak külsőleg. Vannak élőholt harcosok, köveket dobáló manók, óriás rovarok, zöld gázt fingó trollok… Minden elpusztított ellenségért tapasztalatpontot kapunk, sőt minden fajta ellenfélre van külön leírás, melyben mindenféle veszélyre hívják fel figyelmünket. Ilyen leírásokat hordókból gyűjthetünk, vagy varázslóktól vásárolhatunk. Ha a tapasztalat pontjaink elérnek egy bizonyos határt, új speciális tulajdonságot kapunk. Ez a varázslóknál egyértelműen varázslat, a másikaknál harci fogásokat jelent, vagy valamilyen teremtmény, mondjuk medve megidézését. Ezeket a tulajdonságokat a képernyő alján látjuk kis ikonokként, és mindegyikhez egy-egy gomb van rendelve, hogy könnyebben menjen a harc. Ha elhasználtuk valamelyiket, szépen lassan újratöltődik, ettől függetlenül másikat használhatunk. A képernyő jobb oldalán lévő két kis üvegcsében, a manánkat és életerőnket látjuk. Életerőnk növelésére a kis üvegcsék mellet ehetünk is. Elszórva találhatunk almát, húst. A zöld üvegcse mérgezés ellen jó, amikor is a piros életerőcsíkunk, zöldre vált. Ez kellemetlenül bekövetkezhet a trollok kipusztításával. De ha találunk véletlenül találunk olyasmit amiről nem tudjuk, hogy ehető-e, vagy hogy egyáltalán micsoda, az inventoryban rendelkezésünkre áll egy kis nagyító, ami azonosításra szolgál. A raktárunkban egyébként ügyesen van megoldva, hogy az éppen használatban lévő fegyvernek és páncélnak sárga kerete van, és ez a keret élénkül ha már túlságosan elhasználódott. Ilyenkor szépen elmegyünk egy kovácshoz ahol megjavíttathatjuk elfáradt szerszámainkat, vagy eladhatjuk őket. Az inventorynál tudjuk egyébként megnézni, karakterünk tulajdonságait, hogy milyen erőben van, és hogy mennyi pont kell még a következő tapasztalatszerzéshez. Az irányítása a programnak inkább a Revenantra hasonlít, mint a Diablora. A bal egérgombbal kell irányítani, de nem elég a kattintás, folyamatosan kell nyomni. Futni is tudunk, ha egerünket gyorsan mozgatjuk. A tárgyakat pedig akkor használhatjuk, vagy vehetjük fel, ha egerünk kurzora átvált. Elsőre kicsit furcsa lehet, de szerintem idővel meg lehet, vagy át lehet szokni.

Nem említettem még a progi grafikáját, ami igazán figyelemre méltó. Egy kicsit talán színes, és túl részletezett, de a fények figyelemre méltóak. És hát ugye ott van a látható és nem látható dolgok megjelenítése is. A program menüje áttekinthető, és szép ahogy a kurzorunk csillámokat vet. A zene szintén kellemesre sikerült.

Azt kell, hogy mondjam, a Westwood hosszú idő után ismét igényes játékot adott ki, ami egyszerre van jelen játszhatóságban és kivitelezésben. Bátor szívvel ajánlom minden Diablo fanatikusnak, mert ez a játék nem csak arra való, hogy valahogy elüssük az időt a Diablo 2 megjelenéséig.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

95%
Pozitívumok
  • Új stíluselemek
  • Igényes külső
Negatívumok
  • Kissé egysíkú játékmenet

További képek

  • Nox
  • Nox
  • Nox
  • Nox
  • Nox
  • Nox
  • Nox
  • Nox
  • Nox
  • Nox

Nox

Platform:

Fejlesztő: Westwood Studios

Kiadó: Electronic Arts

Forgalmazó: Ecobit Rt.

» Tovább a játék adatlapjára

LeMon

LeMon
A PC Dome/PlayDome egyik alapítója, a magazin örökös designere.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Raistlin666
Raistlin666 [4812]
Mivel a random botok is felhoznak ezer éves topikokat néha, így gondolom nem akkora gond...

Bezonyám éppen ma kezdtem el ezt a klasszikust! Nagyon nem akartam fényezni magam miatta, csak poénból a tesztet is elolvastam itt és fennakadtam egy megjegyzésen:

"de gondoljunk csak bele, a Diablo már négy éves játék. Ijesztő lenne, ha azóta semmi újat nem tudna termelni a játékipar."

Most már ott tartunk, hogy 10-15 év alatt is csoda ha néha valakinek összejön...:-O:-P

/Régenmindenjobbvolt/
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)