A Primus IV bolygót a távoli jövőben kolonizálja az emberiség. Az embereket csaknem kiirtják a bolygó őslakói, a dinoszaurusz-szerű intelligens Mantai faj. A Föld nem küld segítséget. Valamivel később kiderül, hogy a Primus IV az egyetlen lelőhelye az SL-18 kódnevű anyagnak, amely magas hőfokon keményebb mint a gyémánt. Megindul az anyag exportja a Földre, de a telepesek hamarosan fellázadnak a kevés pénz és a rossz munkakörülmények miatt. A Föld inváziós flottát küld a bolygóra...
A játékban kezdetben a birodalmi (Föld) vagy a Warmonkey (a telepesek szolgálatában álló zsoldosok) erőket irányíthatjuk. Ennek a két, egyenként tíz küldetésből álló hadjáratnak a befejeztével lehetőségünk van öt misszió végigjátszására a Mantai-okkal. A kampányok 25 küldetése mellett a játék 10 db multiplayer pályát és néhány nagyszerű oktató szintet is tartalmaz.
A játék fő erőssége vitathatatlanul a grafika, amely az egyik legszebb amit stratégiai játékban alkottak. A terep és az egységek is 3D-ben vannak ábrázolva, a csatatér dimbes-dombos, fákkal, hidakkal és épületekkel is találkozhatunk. Ha beindul az akció, a rakéták füstcsíkot húznak az égen, a becsapódó lövedékek hatalmas színes robbanásokban semmisülnek meg, miközben füst száll az ég felé. Gyönyörű. A kamerát teljesen szabadon mozgathatjuk a táj felett, kár hogy kissé nehézkes a kezelés. Azért meg lehet szokni. Nagyobb baj, hogy ha jól át akarjuk látni a csatateret, akkor olyan távolról kell néznünk, ahonnan az egységek már nem különböztethetők meg jól. A pálya általában egy szakadékokkal körülhatárolt lebegő földdarab, ami elég furán néz ki, jobban is meg lehetett volna oldani a szélek levágását. Nem igazi újítás, de jópofa, hogy a játékban bármely egységnek átvehetjük a közvetlen irányítását.
Bár a Dogs of War a valósidejű stratégia kategóriába tartozik, a játékból teljesen hiányzik a megszokott bázisépítés és a nyersanyagok gyűjtése, ehelyett a taktika kap fontos szerepet. Meg a "rejtvényfejtés".
Mi???
Igen, a Dogs of War küldetései eléggé puzzle jellegűek. Ráadásul igazi mesterséges intelligencia helyett a program kapcsolókat alkalmaz. Ha A esemény bekövetkezik, akkor történjen meg B esemény. Ez a fajta filozófia nagyon jól működik például a Half-Life esetében, de egy taktikára kihegyezett játékban nincs helye. Van például olyan pálya ahol a megsemmisített ellenfelek újrakeletkeznek, ha egy bizonyos ponthoz odaér az ember.
A rejtvényfejtésre jó példa az egyik első küldetés, ahol egy tüzérségi löveget kell ártalmatlanná tennünk és egy hidat kell elfoglalnunk jó kis túlerővel szemben. Néhány sikertelen próbálkozás után rájöttem, hogy először mindenképpen a löveget kell kiiktatni. Ehhez a térkép legszélén kell helikopterrel végiglopózni, majd szintén a legszélről kilőni a löveget. Ez eltart ugyan egy darabig, szerencsére az ellenfél légvédelme, ha nem veszi észre a helikoptert nem jön közelebb. A löveg ártalmatlanítása után csapataimat az ellenfélre eresztettem és nagy nehezen kilőttem a birodalmiak jó részét. Ekkor jelent meg két birodalmi nehézharckocsi, akikkel viszont nem bírtam. Szerencsére úgy az ötödik kisérlet után észrevettem, hogy az ellenséges tankokat lehetetlen kilőni a sajátjaimmal és hogy a nehézharckocsik nem tudnak légicélra lőni. Ekkorra már kialakult a nyerő taktika. 1. Löveget helikopterrel kiiktatni, 2. Légvédelmet tankokkal és gyalogsággal elpusztítani, 3. Sereggel elbújni, 4. Helikoptert ráereszteni a tankokra.
Na már most a 4. lépés közröhely volt. Előjöttem a helikopterrel és a hídon álldogáló tankokra eresztettem. Helikopter lő. Tankok állnak. Helikopter lő. Tankok állnak. Helikopter lő. Tankok állnak. Nem mértem pontosan, de kb. 10 percig tartott míg szerencsétlen tankok lemészároltatták magukat a géppuska által. Sajnos a legtöbb küldetés ugyanerről szól: rá kell jönni az egyetelen nyerő kombinációra. Ez nélkülözhetetlen, ha le akarjuk győzni azt az óriási túlerőt, amellyel a legtöbb pályán szembetaláljuk magunkat.
Nemcsak az ellenfél, de az egységek mesterséges intelligenciája is hagy kivánnivalót maga után. Az egységek gyakran egymásba és tárgyakba akadnak, nem találják az utat. Ilyenkor jól jön, hogy átvehetjük a közvetlen irányítást. Bár a játék sebességét nem változtathatjuk, nagyon jó még az, hogy meg tudjuk állítani és így is adhatunk parancsot az embereinknek.
Nagy reményekkel vágtam bele a Dogs of War játékba, a gyönyörű grafika azonnal megragadta a fantáziámat. Nagy kár, hogy minél mélyebben merül bele az ember, a DOW annál sekélyebb. Nem túlzás azt mondani, hogy egy nagyszerű alapötlet és grafikus motor elpazarlása ez a játék. Gyakorlatilag egyidőben került hozzám a fő konkurrens Ground Control, amely nagyságrendekkel jobb. Hamarosan olvashatjátok az ismertetőt a GC-ről is, addig keressetek valami mást a Dogs of War helyett.
