Egy sikeres játék második részének kiadása mindig sok fejfájást okoz a készítőknek és a játékosoknak is egyaránt. Hogyan lehet a játékosokat rávenni az újabb rész megvásárlására? Mivel lehet több egy jó játék az elődénél? Jobb grafika, több poligon másodpercenként, más pályák? Ezek bizony néha kevesek. Sajnos azt kell mondanom, hogy a V-Rally 2 helyzetében is ez a helyzet. A játék nem rossz, de ahhoz hogy ne szenvedjen el csípős megjegyzéseket az elődjével való összehasonlításban, különálló játéknak kell tekintenünk.
A játék kihívása a rally világbajnokság, illetve azok pályáin való versenyzés és képességfelmérés. Négy különböző játékmód áll ehhez a rendelkezésünkre: verseny az óra ellen (Time Trial), Arcade, Trophy és Bajnokság (Championship). Ezek koncepciója megegyezik az autós játékok íratlan fogalomkönyvtárában található, közismert és már jól megszokott és bevált játékmódokkal.
Érdekes az óra elleni harcnál használt szellem autó (ghost car) megoldás, mely egy félig átlátszó autó haladását jelenti (rajtunk kívül persze) a pályán. Ez az autó nem akadályoz minket a haladásban, de lehetőséget teremt arra, hogy folyamatosan összehasonlítani tudjuk magunkat az előző körben elért teljesítményünkkel. Arra is lehetőséget ad, hogy internetről letöltött, vagy barátunk lementett eredménye ellen versenyezhessünk. Természetesen, ha nem tetszik kikapcsolható.
Az Arcade és a Trophy üzemmód annyiban különbözik egymástól, hogy Trophy esetén akkor lépünk tovább, ha az adott szakaszt megnyerjük függetlenül az elért időeredményünktől, míg Arcade játék esetében csak az időeredmény számít, a helyezés nem. Ezekben a módokban egyszerre 4 autó versenyez a pályán.
Az igazi kihívást a bajnokság jelenti. Itt három különböző cím elnyeréséért kell megküzdenünk. Ezek növekvő nehézségi sorrendben az Európa bajnoki, Világbajnoki és a Mesteri címek megszerzését jelenti. Az autók, mint az igazi futamokon egyesével indulnak, s az időeredményük kerül összehasonlításra. Csak akkor léphetünk át a következő bajnokságba, ha megnyertük az előzőt. A bajnokság futamainak érdekessége, hogy autónk csak ebben a módban szerez sérüléséket, de erről bővebben egy kicsit később.
A játék menürendszere egy kicsit logikátlan. Szétszórt és egy kicsit következetlen, de azért szerencsére megtanulható. Ami azonban még a játékkal eltöltött sok idő után is zavart, az a Save és Exit opciók egybevonása. Ezeket egy menüpontba tömörítették össze, így ha menteni akarok, akkor az első kérdés után (el akarom menteni?), jön az hogy ki akarok-e lépni, amit persze nem akarok, s csak idegesít. Az is furcsa, hogy játékosonként és játékmódonként csak egyetlen elmentett állásunk lehet…
Ha túl vagyunk a menürendszer kitalálóinak családfájának emlegetésén, válasszunk autót és kezdjünk el játszani. Az autóválaszték szerencsére széles. 3 kategóriából (WRC, 2l kit car, 1.6l kit car) választhatunk összesen 17 legutolsó szériás rallyautóból, illetve a játék során megszerezhetünk még további 10 bónusz autót, amik között a rally világ oldtimerei is megtalálhatók. Az autóválaszték tehát igen széles, ami nem mondható el a beállítási lehetőségekről. A játék koncepciója, hogy a könnyű játszhatóságot helyezik a szimuláció és az élethűség elé, itt is meglátszik. Az a néhány lehetőség ami beállítható, igen csak "tudománytalanul" tehető meg, általában "gyenge" és "erős" közt változtatható néhány lépésben.
Miután elvégeztük a beállításokat indulhat a játék. Itt kellemes meglepetésben lehet részünk. A táj és a kocsi kidolgozottsága nagyon kellemes, még 3D gyorsító nélküli videokártyával, és mai középkategóriás processzorral is. Részletekben gazdag a táj és az autók is. Olyan apróságok növelik az élethűséget, mint például a menet közben az autó elől elugráló szurkolók. Sajnos elgázolni nem lehet őket, ugyanúgy mint a versenyt indító versenybírót sem… Nagyon látványos továbbá az éjszakai futamok során, hogy vezetnünk az autók reflektora által bevilágított pályarész alapján kell. Ez főleg farolós kanyarvétel során izgalmas, amikor nem igazán látjuk, merre is tartunk valójában. Persze ez a valóságban is így történik. Kis figyelmetlenség a készítők részéről, hogy a kocsik belső nézete (a bónusz autókétól eltekintve) egyforma, és a hangjuk is csak kategóriánként különbözik. Érdekes opció, hogy beállíthatjuk a navigátorunk nemét. Szerencsére ez nem jár azzal, hogy női navigátor esetén eltévednénk, csak a hang változik meg...
A játék dinamika-modelljéről már nem mondhatunk el ennyi kellemeset. A kocsi mozgása olyan "árkádos", azaz majdnem minden kanyar bevehető fullgázzal. Autónk csúszás közben is jól kontrollálható marad, még billentyűzettel is. Ha mégis kicsúsznánk, azt nem igazán élethűen teszi az autónk. A pálya talajának minősége is csak kevéssé érezhető a mozgáson. Mivel a mesterséges intelligencia által vezetett autók nem farolnak (ezt mi is bekapcsolhatjuk a "brake assistent" menü alatt, ilyenkor a gép lefékez nekünk a kanyar előtt), ezért annyi tűnhet fel nekünk, hogy a versenytársainkat jeges úton sokkal könnyebb lerázni, mint aszfalton. Kicsúszás közben simán átcsúszunk a fákon, de visszapattanunk a pálya határán levő levegőből...
Az autók látványosan sérülnek, ha ütközünk valamivel. Sajnos a sérülés nem jár a menettulajdonságok megváltozásával csak a Bajnokság futamai során. Ilyenkor viszont két futam között csak annyi sérülést tudunk kijavítani, amennyi a rendelkezésre álló időnkbe belefér.
Létezik a játékban többjátékos üzemmód is. Nagy hiányosság, hogy hálózaton vagy interneten keresztül nem játszhatunk egymás ellen. Csak osztott képernyővel, vagy egymás után versenyezve mérhetjük össze tudásunkat. Összesen 4 emberi játékos lehet egy futamban, ami így is nagy partikra ad lehetőséget.
Aki megunta, vagy végigjátszotta már a játékban lévő számos pályát, az a beépített pályaszerkesztő segítségével létrehozhatja a saját pályáit. A szerkesztő könnyen kezelhető és látványos is. A létrehozott pályán tesztelhetjük a rendelkezésre álló autóinkat, vagy feltölthetjük azt az internetre, ahol mások ott elhelyezett pályáit is megvizsgálhatjuk. A szerkesztő része egy automatikus pályageneráló menüpont is, ahol néhány paraméter megadása után a gép generál nekünk egy pályát, amit aztán kedvünkre módosíthatunk. A pályaszerkesztő segítségével igen extrém és/vagy vicces pályák is létrehozhatók, mindenkinek ajánlom, próbálja ki ezt az opciót is!
Zárszóként annyit mondanék el, hogy nekem a hiányosságai ellenére is tetszett a V-Rally 2, de inkább egy játéktermi autóverseny PC-s változatának tekinthető, mintsem egy komoly autóverseny szimulátornak. Ha ilyen szemszögből közelítünk a játékhoz, akkor kellemesen kikapcsolódhatunk és kiélhetjük versenyzői hajlamainkat. De ez még mindig nem magyarázza, hogy miért nincs lehetőség hálózatos játékra?