Gunman? Hogy ez miért fontos? Azért, mert a szoftver mélyén annak a programnak a motorja ketyeg, amely két éve gyakran szerepelt a válások és a felmondások egyik okaként... igen, a Half-Life című tökélyről van szó. Akkoriban én (és még jó pár ezren) magánéleti, valamint munkahelyi kötelezettségeimet totálisan félretéve bújtam Gordon Freeman bőrébe. Nem csoda hát, ha nagy izgalommal vártam a Gunmant, amiről már az elején lehetett tudni, hogy valami komoly köze van a nagy elődhöz. Korábban nem is igen értettem, hogy mi ez, de installálás után rögtön kiderült: a Gunman Chronicles nem a Half-Life folytatása vagy küldetéslemeze, hanem egy teljesen új történet (sajnos), a korábbi játék engine-jére felépítve. Ugyanakkor a közelébe sem ér annak elképesztő sztorijával és fantasztikus játékmenetével, ami szintén az installálás után derült ki rövidesen.
A történet nagy vonalakban a szokásos: idegen, de annál agresszívabb lények bukkannak fel az emberek lakta galaxis legszélén, s a mi dolgunk ezt a nem túl izgalmas problémát megoldani. Valószínűleg a Half-Life gyökerek miatt, de nagy durranást vártam a történettől. Sajnos csalódnom kellett. A cselekmény nemhogy nem izgalmas, de híján van minden olyan feszültségkeltő eszköznek, amelyek egy játékot igazán naggyá tesznek.
A kivitelezésre nem lehet panaszunk: a jó öreg HL motor abszolúte biztosan működik, mára szinte mindenki gépén futni fog, hiszen az eltelt két év alatt az akkori rendszerigények ma mindennaposak (233-as proci, Voodoo1 stb.). A hangok és az aláfestő zene sem bosszantóan rossz, kiválóan kiegészíti a játékot.
Fegyverek tekintetében sem lehet okunk a panaszra, minden kötelező mordályt beleírtak a programba, sőt, egy-egy fegyver többféle funkcióval is rendelkezik, ami kimondottan élvezetessé teszi a vadászatot. A rakétavetőnek pl. több mint tízféle beállítása létezik, s az alkalmazandó funkciót néhány gombnyomással mindig a megoldandó feladathoz igazíthatjuk. A játék elején természetesen gyakorlópályán kezdünk, így mire elkezdjük a történetet, már a lamerek is tudni fogják, mi mire való és hogy kell beállítani.
A programban bőséggel szerepelnek ellenségek, s ezek bár nincsenek komoly mesterséges intelligenciával megáldva, mindent meg fognak tenni, hogy a közelébe se jussunk a megoldásnak. A játék elején a Jurassic Park sztárjai elevenednek meg (van benne egy hatalmas dinó is, ami nekem kifejezetten tetszett), aztán a HL-hez hasonló földönkívüliek jönnek, s természetesen a történetből a bűnözők, illetve egyéb, rosszakaró humanoidok sem maradtak ki, ők leginkább cowboy-kalapban támadnak ránk.
A cselekmény négy különböző helyszínen és mintegy 70 szinten keresztül zajlik. Mint már említettem, az elején egy eddig ismeretlen bolygót kell felfedeznünk, itt jutnak szerephez a dinók. Majd egy igen gyomorforgató világ következik (természetesen az idegenek otthona), ez emlékeztetett leginkább a Half-Life-ra. Ezt követi egy bűnözőktől és egyéb törvényen kívüliektől nyüzsgő világ, jól telepakolva afféle old-school western hangulattal. S a végére mi más maradhatna, mint a földalatti világ (nincs új a nap alatt).
A játékban ezen kívül jó pár NPC-t, azaz nem-játékos karaktert találunk, akiknek (szerencsére) az a dolga, hogy minket segítsenek. Sőt, a legfelkészültebbek néhány járművet is kipróbálhatnak küldetésük során (amint ezt a gyakorlópályán megtapasztalhatjuk egy tank segítségével). Ezek azok az apróságok, amelyek az egyébként középszerű megvalósításból kilógnak. Mind az NPC-k, mind pedig a használható járművek olyan jól vannak megcsinálva, mintha nem is a Rewolf programozói készítették volna őket.
Az FPS-mentes időkben valószínűleg nagy hasznát látom majd még ennek a programnak, addig azonban panaszkodnom kell az összecsapott, ezért csúnya grafikára és a fantáziátlan játékmenetre. Igazából az a baj, hogy az ember automatikusan a Half-Life-hoz hasonlítja a Gunman Chroniclest (még cheat-elni is hasonló módon kell, hogy a menürendszer maximális hasonlóságát már ne is említsem). S ebben az összehasonlításban igencsak gyengén szerepel a Gunman. Ugyanakkor meg - hála a Karácsonynak, és az általa gerjesztett élénkebb játékforgalomnak - aki first person shooter-t akar játszani, az valószínűleg pl. a No One Lives Forevert vagy a mindenki által szinte hisztérikusan várt Hitman: Codename 47-et fogja választani. Szóval én magam félreteszem mondjuk július közepére, amikor már előítéletektől mentesen és új játékra kiéhezve észre sem fogom venni ezt a jó pár bosszantó hibát vagy hiányosságot.
