26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Escape from Monkey Island

Írta: LeMon 3 hozzászólás

Több éves várakozás után Guybrush Treepwood, a tengerek rettegett kalóza visszatér egy röpke kalandra. Ez kifejezetten egy jó pont a LucasArts számára, ugyanis a cég mostanság igencsak gyenge formáját hozza, emlékezzünk csak vissza a csúfosra sikeredett Force Commanderre, vagy arra a szomorú tényre, hogy kénytelenek voltak abbahagyni az Obi-Wan fejlesztését. Azt ugyan nem lehet a cégről elmondani, hogy lazsáltak, mert számos jó programocska készült konzolokra, illetve fiatalabb korú játékosoknak. Kb. két éve annak, hogy megjelent a ma már klasszikusnak mondható Grim Fandango, és abban már csak reménykedni lehetett, hogy újabb nagyszerű kalandjátékot ad ki a LucasArts, mert olyanban még nem kellett csalódnunk. Sőt! Most sem fogunk!

A Monkey Island sorozat immáron negyedik tagja, joggal lehetne még dobogós, hiszen a remek kerettörténetnek és a számos tréfás elemnek köszönhetően méltó folytatása a trilógiának. A hangulat maradt, csak a rajzfilmes külső ugrott. A LucasArts sikeresen átvitte 3D-s környezetbe játékát, úgy hogy az eposz jelleme semmit nem változott. Aki játszott a Grim Fandangóval, annak az irányítás már megszokott lesz, viszont aki rögtön a Monkey Island 3 után ül a program elé, annak kicsit újdonság lesz a kezelés. Felejtse el mindenki a point-and-click irányítást, mert a program nagyjából úgy működik, mint egy jól ismert külső nézetes akciójáték, azzal a kis különbséggel, hogy a kamera mindig egyhelyben áll. Karakterünket a kurzor gombokkal irányítjuk, és az egyes parancsokat szintén a billentyűzettel hívhatjuk elő. A tájékozódásban pedig már nem egy intelligens kurzor van segítségünkre, hanem Guybrush intelligens fejére vagyunk utalva. Vagyis minden olyan dologra ránéz emberünk, melyet használatba vehetünk. A tárgyakat most is megvizsgálhatjuk, mielőtt kezünkbe vennénk. A maga megszokott módján főhősünk most is gyakran tesz vicces megjegyzéseket. Szerintem egyébként a játék fő erénye a szövegben rejlik, nem árt tehát egy középfokú angol végzettség. Nem mintha e nélkül a küldetés nem lenne teljesíthető, de így sok poénos szócsatározásról maradnánk le.

Sok olyan szereplőt láthatunk viszont a negyedik részben, akiket már korábban is megismerhettünk, pl. a varázslónőt, aki azzal indokolta újabb fellépését a programban, hogy öt játékra írta alá a szerződését a LucasArts-szal. Aztán nem hagyhatjuk figyelmen kívül a már ismerős kalóz szlenget sem, azt hiszem, lesz mit tanulnunk megint. Bár a negatív főhősök ritkán halnak meg, és újra meg újra megpróbálnak kísérteni, ezúttal nem LeChuck kapitány lesz az, aki a veszély forrását jelenti. Ő ugyan megjelenik majd a játék során egy kisebb szerepben, a legnagyobb problémát mégiscsak egy ausztrál földbirtokos jelenti. Legalább is kezdetben.

Szegény Guybrush kezdte volna azt hinni, hogy hajmeresztő kalandjai már csak a múlté, s LeChuck látszólagos likvidálása után boldogan élhet frissensült feleségével, a Mélée szigetek kormányzójával, Elaine-nal. Azonban még a csodálatos mézesheteknek is hamar véget vetett egy kalózhajó támadása. Mondjuk a mézesheteket sem kellene csodálatosnak mondani, de a mi kis naiv Guybrushunkak ez mindegy. A kalózokkal hőseink még könnyedén elbántak, de azzal a ténnyel már ők sem birkóztak meg, miszerint Mélée kormányzóját, Elaine-t már rég halottnak nyilvánították, holott él és virul. Itt jön képbe az az ausztrál birtokos, aki a helyi kalózoktól akarja megvásárolni a szigetet. Egy girhes tag már el is kezdte katapultjával lerombolni a párocska villáját. Az már csak a hab a tortán, hogy a SCUMM bárból kifogyóban van a sósperec...

Azt hiszem, a játék története kellően agyament lett, s ez alól az egész program sem kivétel. Az opcióknál ugyanis még egy Multiplayer gombot is elhelyeztek a készítők, kár hogy a "nem nyert" feliraton kívül többre nem képes. Na jó, több poént nem lövök le, pedig még van egy zsákra való. A játék kivitelezésére sem lehet panaszunk, ha szemet hunyunk a menü pixeles igénytelensége felett. Az átvezető képsorok jópofák és szépek, igaz néha az alacsonyabb poligonszámú karaktereket animálták meg, melyeket a játékban is használunk. Viszont ahhoz nagyon is elég. Jóval részletesebbek a szereplők alakjai, mint a Grim Fandangóban, bár ott mondjuk a beszédhez elég volt az "arc" textúráját meganimálni. Az egyes helyszínek hátterei nagyon hangulatosra sikeredtek. Annak ellenére, hogy a legtöbb háttér csak egy kép, a terület saját világítással rendelkezik. Természetesen a lassabb géppel rendelkezők kikapcsolhatják az ilyen és ehhez hasonló látványosságokat, mint pl. robbanás, árnyék stb., és így már a gyengébb konfigurációkon is zökkenésmentesen fut a játék. Tapasztalatom szerint egyes videokártyák esetében kisebb megjelenítési problémák vannak, de szerencsére annyira nem vészes.

A zene ismét telitalálat, a Karib-tenger szigetvilágának jellegzetes dallamvonalaival. A zene ráadásul erősen kapcsolódik az egyes jelenetek akcióihoz. Nagyon jól sikerültek a térhatású hangok is, és az egész ettől olyan atmoszférát kapott, hogy szinte már magunk körül érezzük a kalóz kocsma fülledt, rumos levegőjét.

Maga a játékmenet a már megszokott Monkey Island-es stílusban zajlik. A cselekményt néhol megszakítja egy-két ügyességi rész, szópárbajok, vívás stb. Viszonylag könnyen rá lehet jönni a fejtörőkre, ha kellő debilitással állunk a dolgokhoz. Néha a varázslónő is adhat használható tanácsokat, és érdemes komolyan odafigyelni minden szereplő véleményére. A végigvitel szempontjából felesleges szereplő vagy tárgy nem igazán található, de az ilyeneket ki tudjuk szűrni Guybrush viselkedéséből. Feladatunk mindig adva van, sosem fordul elő, hogy nincs mit csinálnunk, és csak keringünk az épületek között. Mindig van egy probléma, amire megoldást kell találni, ami előbbre visz minket a végső cél eléréséhez.

Az igazság az, hogy nincs túl sok negatívuma a játéknak. Annak ellenére, hogy ez már a negyedik epizód, a program még mindig friss tudott maradni, és tele van érdekes, új ötletekkel. Szerencsére a LucasArts ezt a jó képességét megtartotta, és ismét egy nagyszerű kalandjátékkal lepett meg minket.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

90%
Pozitívumok
  • Vicces, vidám történet
  • Hangulatos külső
Negatívumok
  • Apró szépséghibák

További képek

  • Escape from Monkey Island
  • Escape from Monkey Island
  • Escape from Monkey Island
  • Escape from Monkey Island
  • Escape from Monkey Island
  • Escape from Monkey Island
  • Escape from Monkey Island

Escape from Monkey Island

Platform:

Fejlesztő: LucasArts

Kiadó: Activision

Minimális rendszerigény: Pentium 200, 32 MB RAM, 8xCD-ROM, 4 MB-os 3D gyorsító

» Tovább a játék adatlapjára

LeMon

LeMon
A PC Dome/PlayDome egyik alapítója, a magazin örökös designere.

HOZZÁSZÓLÁSOK

szeleb
szeleb [3]
igen igen én voltam.....de most monkey 3-mal akarok játszani a grim fandango má megvolt ja és ujraraktam a Grimet és ahol a targoncával kell megállítani a liftet nincs rá vmi trükk mer kb 40szer próbálkoztam és nem sikerült megállítani mert nem vagyok elég gyors de pedig mindent jól csinálok csak akkor azt nem értem hogy régen hogy sikerült most meg nem
szeleb
szeleb [3]
igen igen én voltam.....de most monkey 3-mal akarok játszani a grim fandango má megvolt ja és ujraraktam a Grimet és ahol a targoncával kell megállítani a liftet nincs rá vmi trükk mer kb 40szer próbálkoztam és nem sikerült megállítani mert nem vagyok elég gyors de pedig mindent jól csinálok csak akkor azt nem értem hogy régen hogy sikerült most meg nem
Bluebeard
Bluebeard [13]
Hmmm, jáccott már valaki az előző 3 résszel? Vagy a Grim Fandango-val? Ha igen akkor jó izlésetek van.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)