Ezúttal nem az irodalmi tanulmányaink vagy fiatalkori olvasmányaink során megismert Lewis Carroll, hanem American McGee neve fémjelzi az Electronic Arts legújabb játékát. McGee több mint négy évig volt az id Software pályatervezője, így keze nyomát viseli a Doom és a Quake is. Ezen okból kifolyólag mindenki egy nagyon jól eltalált játékra számított az Alice bejelentése óta, és nem is kellett csalódni benne: ha a történet és az irodalmi párhuzam nem is tetszik mindenkinek, a játéktér kidolgozottsága és fantáziadús felépítése már sokáig etalon lesz az FPS-ek világában.
A történet szerint (amelyet a mellékelt kézikönyvből és a játékból egyszerre ismerhetünk meg), Alice szülői háza egy sötét éjszaka kigyullad, s a tűzben szülei is ottvesznek. A kislányt pszichiátriai megfigyelés alá helyezik, a játék cselekménye pedig ezzel párhuzamosan zajlik Csodaországban. A feladat már ismert: meg kell mentenünk a Vörös Királynő uralmától szenvedő mesebirodalmat.
Ez a látszólag erőltetett és kissé gyermeteg történet azonban nagyszerű, sőt, páratlan vizuális megvalósítást kapott. Alaphelyzetben egy harmadik személyű játékról van szó, de szerencsére szó nincs rögzített képernyőkről, a kamerát úgy tekerjük, ahogy csak jólesik... S jól is fog esni, mert az egyes helyszínek kialakítása lenyűgöző: a bányák, az Elátkozott Falu, az Ajtók Erődje, a Könnyek Völgye egyszerűen fantasztikusra sikeredtek. Sötét, gótikusan hátborzongató színterek váltakoznak, az egyes épületeket, falakat és egyéb vonalakat pedig valami láthatatlan kéz beteg módon elcsavarta, ezért például a játék elején található faluban sem találunk egyetlen egyenes falat sem, ami meglehetősen bizarr, szürreális atmoszférát teremt. S mindezt persze a Quake III Arena motorja működteti, úgyhogy senkinek nem lehet oka panaszra. Maga a főhős is jelentősen megváltozott. Alice, a szöszi kislány ebben a játékban egy beesett szemű koravén lányra hasonlít (talán az Addams Family című filmben szereplő Christina Ricci nézett ki hasonlóan).
Ellenségeink legalább ilyen ötletes módon lettek megalkotva. A királynő katonái lándzsa-alakú sugárvetővel próbálják utunkat állni, az erdőkben rendre mérges gombákkal és rózsákkal találkozunk, s az egyes helyszíneknek is megvan a maguk ellenfelei: Sakkországban apró, de annál gonoszabb gyalogok, futók és bástyák támadnak ránk, a vizekben csak és kizárólag rosszindulatú halak laknak, ráadásul többféle méretben, az égből hatalmas bogarak dobálnak minket kővel. Szóval nem nagyon lesz időnk unatkozni.
Mielőtt eljutott volna hozzám a játék, azon aggódtam, vajon mennyire lesz gyermeteg a fegyverek összeválogatása. Az előzetesekben olvasható arzenál adott némi okot az aggodalomra, hiszen a robbanódoboz, a késélű kártyák, a démonkockák meglehetősen zavarosnak tűntek számomra. Szerencsére azonban a játékban minden kellék értelmet nyer. A játék fejlesztői azt ígérték: a játékmenet 70%-ban akció, s kb. 30% a különböző rejtvények megoldása. Nem húztam strigulákat, de ez nagyjából stimmelhet is. Az FPS-ekből már jól ismert feladványok (pl. ajtók nyitása) nem hiszem, hogy bármely hardcore gamernek gondot okozhatnak.
Az Alice a kor követelményeinek fittyet hányva nem tartalmaz multiplayer opciót, de azt hiszem a történet ismeretének fényében, hogy meglehetősen nehéz lett volna ezt a feladatot értelmesen megoldani...
A játék zenéje kimagasló, és nagyon jól erősíti a bizarr hangulatot. Persze ez nem csoda, hiszen a projekt zeneszerzője Chris Venna, a Nine Inch Nails egyik alapító tagja, pontosan tudja, hogy kell ezt a hatást elérni.
Mindent összevetve nagyszerű szórakozást és lenyűgöző megvalósítást ígér mindenkinek ez a program. Bátran ajánlhatom az előttünk álló hosszú januári estékre.
