26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Organic Art Deluxe

Írta: Đuke

A technika fejlődésével, a számítógépek megjelenésével a művészetnek egy újfajta irányzata jelent meg. Ezt sokféleképpen megnevezhetjük - talán legtalálóbban számítógépes grafikának -, de a lényege, hogy a számítógép segítségével jönnek létre. Természetesen ezen belül is sok féle művész sok féleképpen használja eme új "segédeszközt". Vannak, akik számítógép segítségével megalkotnak egy mintázatot, és azt kinyomtatják. Mások ezen kívül még hozzá is festenek, vagy különböző technikával további adalékokat tesznek hozzá. Természetesen akadnak, akik nem mennek el idáig; létrehozzák az alkotást a gépen azt animáltatják és kész. Az persze más kérdés, hogy ahhoz, hogy a művet valaki megtekintse, ahhoz kell áram, számítógép stb. Na, de nézzük, mit is kínál a címben szereplő program!

Az Organic Art Deluxe a pár évvel ezelőtt megjelent Organic Art folytatása, felújítása (az egyik fő bővítés például a Pentium III kihasználása, de a program kezeli az elterjedtebb 3D gyorsítókártyákat is). A program lényege akkor is ugyanez volt: különféle mutatós grafikákat tervezhessünk minél egyszerűbben. A grafikákhoz William Latham műveit használták fel. Latham az Oxfordi Egyetemen, majd a Royal College of Art-ban végezte tanulmányait, miután az IBM angliai tudományos kutatóközpontjába került. Itt fejlődött ki saját rajzolási stílusa, mely elsősorban organikus alakzatokra épül (innen a program neve). Ezek megjelenítésére és animációjára az IBM támogatásával fejlesztették ki a FormGrow geometriai rendszert, melynek segítségével egyszerűen megvalósíthatták a Latham által elképzelt alakzatokat, képeket.

A most elkészült program tehát elsősorban 3D-s repülő tárgyak szerkesztésére alkalmas, de arra szinte maximálisan (ez mondjuk egy kicsit túlzás, ugyanis tulajdonképpen csak a rendelkezésre álló objektumok közül választhatunk). Választhatunk egy sor háttérből; kezdve a szimplától (pl. csak egy szín) egészen a bonyolultabbakig, pl. felhők, stb. Ugyanez a helyzet azokkal a formációkkal, amiket kiválasztunk és manipulálunk. Ez szintén nagyon sok féle lehet a fejtől, koponyától kezdve egészen a non-figuratív dolgokig. Ezeket tudjuk tovább transzponálni, párosítani, tükrözni, fényekkel (akár színes fényekkel is) megvilágítani különbféle helyekről. Beállíthatjuk továbbá a forgatását, a csillogását, tükröződését, a textúráját, a kontúrjait és még rengeteg dolgot. Ha ez nem lenne elég, akkor még tudjuk közelíteni, távolítani, forgatását gyorsítani, lassítani, árnyékokat rátenni, nyomot rátenni (azaz ilyen csíkot húz maga után) és még sok mindent. Ha ez így első hangzásra bonyolultnak is tűnik, meg kell, hogy jegyezzem, hogy a program kezelése nem túl nehéz, vagy ha az is, akkor pedig nagyon jól szerkesztették meg a kezelését. Ha az alkotásunkkal meg vagyunk elégedve, akkor természetesen elmenthetjük, sőt képernyő-pihentetőként is felhasználhatjuk.

Összefoglalva tehát, e program segítségével bepillantást nyerhetünk a számítógépes grafika rejtelmeibe, és magunk is kiélhetjük alkotói ambícióinkat. Az más kérdés persze, hogy ettől mennyire vagyunk művészek, illetve azok a számítógépes grafikusok, akik sosem vesznek kezükbe ecsetet, festéket, stb.-t valóban művészek-e? Véleményem szerint e számítógépes grafikusok modern értelemben valójában művészek, ám klasszikus értelemben nem azok. Ezen persze sokat lehetne vitatkozni, filozofálgatni, de e leírásnak nem az volt a célja, csupán annyi, hogy kedvet csináljon egy kis művészkedésre. Sok sikert!

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Szép animációk, képernyő-pihentetők készíthetők vele
  • Egyszerű kezelés
Negatívumok

    További képek

    • Organic Art Deluxe
    • Organic Art Deluxe
    • Organic Art Deluxe
    • Organic Art Deluxe

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    Még nincs hozzászólás, légy Te az első!