A 90-es évek elején elsöprő sikert aratott a Panzer General első része. Olyan stratégiai játék volt, amire minden játékos vágyik, aki jobban kedveli a körökre osztott játékot a real-time-nál és él-hal a II. Világháborúért. Nem volt túl részletes és nem ragaszkodott igazán a valósághoz, mint - jóval később - a TOAW, de egyszerűsége és sokszerűsége - amellyel a német páncélos arzenált felvonultatta - mégis lenyűgözővé tette. Sőt, egy kicsit élvezetesebbé is mint a részletesebb játékok. Sikerét gyorsan ki is használta az SSI a rengeteg átirattal (Five Star Series). Végül aztán - hisz a PzG volt az ős - elkészítette a 2. részét. Nagyon látványosra sikerült és volt benne egy-két jó húzás, de egy néhány napos játék után úgy érezte az ember, hogy valahogy az első jobb volt.
És most itt a 3. része, amiben úgy tűnik, különös hangsúlyt fektettek az előző rész egy-két kiemelkedő ötletére. Ez pedig nem más, mint az egységek veteránná válása a kampány során. Hiszen az egységek nem csak egyszerűen erősebbek és ügyesebbek lesznek, hanem elnyerhetnek bizonyos speciális tulajdonságokat, mint például a minden időjárási körülményben repülés képessége, vagy az utász-képesség, amivel - függetlenül az egység típusától - képesek vagyunk hidat verni a folyókon, satöbbi. Persze a második részhez képest jócskán kibővült ezeknek a speciális tulajdonságoknak a tárháza: pl. hatodik érzék, amivel nyugodtan száguldozhatunk, mert hiába ütközünk váratlanul ellenségnek, az nem tudja meglepni egységünket, vagy az aknakereső tulajdonság, ami hatástalanítja a megtámadott ellenség védelmét. A különbség még az is, hogy itt nem az egység kapja ezt a tulajdonságot, hanem a parancsnoka. Viszont a parancsnokok függetlenek az egységtől. A főparancsnokságon kell kinevezni parancsnokokat az egységekhez. Természetesen minden parancsnok külön egyéniség, ráadásul egyenruhájából is kiderül, hogy mihez ért jobban: gyalogság, páncélosok, vadászok... Viszont megtehetjük azt is, ha nincs annyi gyalogságunk, mint ahány gyalogsági parancsnok, hogy egy páncélos egységhez nevezzük ki, csak akkor nem lesz annyira eredményes, mintha szakember vezetné. Ugyan ezt megtehetjük akkor is, ha a parancsnok speciális tulajdonságára van szüksége egy egységnek. És a veteráncsillagokat - amiket az előző részekben gyűjtögettünk egységeinknek - most a csaták után egyben kapjuk meg kitüntetések formájában, amiket nekünk kell kiosztani a parancsnokok között. Minél több ilyen kitüntetése van egy parancsnoknak, annál hatásosabb és ügyesebb. Illetve kitüntetéseinek számától függően egyre több kis - lépésen belüli - lépése lesz (ld. később). Sajnos minél jobb egy parancsnok annál több helyet foglal el az amúgy is szűkre szabott slot-ok között, ahova az egységeinket válogathatjuk be. Tehát ha van egy jó parancsnokunk, és egységet is adunk neki, az elfoglalhat két slot-ot (vagy akár hármat is) ami annyit tesz, hogy ennyivel kevesebb egységünk lehet a csatában. Egyszóval a jó parancsnoknak ára van.
Továbbfejlesztették azt is, hogy egy egység egy körön belül ne csak egyet mozduljon, és egyet lőjön. Így most több lépésben is rohanhatunk az ellenség után (viszont akkor kevesebbet lőhetünk) vagy többszörös elsöprő tűzzel áraszthatjuk el. Persze minden lépésünk egyre rövidebb lesz, és minden lövésünkkel veszítünk annak eredményességéből. Ezeket a lépésen belüli lépéseket másra is felhasználhatjuk, mert minden fegyver osztálynak vannak speciális kis parancsai, amik tovább finomítják a taktikát. Így felhasználhatjuk lépéseinket egységünk beásására is. Vadászrepülőknél egy ilyen kis lépésért kiadható olyan parancs, hogy a Nap mögül támadjanak, ami azt eredményezi, hogy mi lövünk elsőnek. Ágyú esetében adhatunk parancsot bombázásra (gyalogság és védelmi berendezései ellen) vagy pontos tűzre páncélosok ellen. Páncélelhárító ágyúnak adhatunk parancsot rajtaütésre, ekkor meglapul egy erdőben és ha arra téved egy ellenséges tank, hát jaj neki. És minden osztálynak van 4-5 saját specialitása, amivel sokkal élvezetesebbé és érdekesebbé tették a játékot, mint elődei.
Újítottak a megjelenésben is. Méltón büszke a fejlesztőgárda a nézd-és-érezd elvre, amit a 3D-s érzésben csúcsosítottak ki. Több mint 200 térhatású modell van a játékban. Ez valóban egyedülálló a stratégiai játékok terén. Hiszen ki gondolta volna, hogy 8 megás 3D gyorsítókártyára lesz majd szükség, amikor a 48kás Spectrum előtt hasaltunk és az Arnhemet nyomogattuk? Őszintén szólva én továbbra sem tartom elengedhetetlen követelménynek a 3D-t egy stratégiai játékban. Sőt a repülők irányítását kifejezetten nehezíti a 3D, mert ők a táj felett lebegnek, viszont a földre kell klikkelni, ha azt akarjuk, hogy odaszálljon, ami földi egységek elleni támadáskor ideális, de ellenséges gép mellé repüléskor elég nehéz, hisz meg kell találni a földön az ellenséges gép árnyékát (ami nem is olyan egyszerű) és mellé klikkelni. Azért jól néz ki, ahogy tankjaink port verve bukdácsolnak a dombok között, vagy ahogy a Stukáink lecsapnak. Ennek a látványnak a hátránya, hogy lassúvá teszi a játékmenetet. És az egységek meghalásukkor - nem tudni miért - kissé rendhagyóan egy zöld ködben tűnnek el... De amíg meg nem semmisülnek - sérülésüktől függően - füstölnek, vagy már lángolnak is. A terep makettszerűsége nagyon tetszetős. Olyan, mintha egy terepasztalon játszanánk háborúsdit matchbox tankokkal. Növelte még a hangulatot a 2D-s formokon a sok archív fotó, ami még jobban segít beleélnünk magunkat korabeli tábornoki feladatunkba.
A játék teljes egészében a Nyugati hadszíntéren folyik. Ezért nem élvezhetjük a balalajka pergő dallamait és a Joszif Sztálin tűzerejét, helyettük viszont megkaptuk a franciákat, akik ugyan nem akkora falat, mint az oroszok, de igenis hiány volt a háborús játékokban a francia jelenlét. Bár azért kampányt nem érdemeltek volna. Egyéként 8 kampány (4 nagyobb és 4 kisebb) és kb. 30 egyedi scenario van benne.
Az is megfigyelhető a reklámokból és a hirdetésekből, hogy nagyon erősen megjelenik a "mi amerikaiak" motívum, mert valószínűleg sokan a szemére vethettek a Panzer General készítőinek az erősen német feelinget, ami az előző verziókat uralta. De szerencsére ez csak politikai kérdés, ami nem befolyásolja az új játék játszhatóságát.