26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Seven Kingdoms: Ancient Adversaries

Írta: Dino

A Seven Kingdoms az év elején jelent meg, egy viszonylag sikeresnek mondható stratégiai játék volt, melynek alkotója, Trevor Chan elsősorban a Civilizationből merített ötleteket a program tervezésekor. Ahogy az manapság a stratégiai játékoknál - és egyéb programoknál is - szokás, a Seven Kingdoms sem kerülhette el a küldetéslemezt, melynek címe Ancient Adversaries lett. Ez azonban nem hagyományos értelemben vett küldetéslemez, ugyanis nincs szükség hozzá az eredeti programra, anélkül is működik. Az Ancient Adversaries 40 küldetést tartalmaz, valamint három új népet az eddigi hét mellé.

A játékmenetben nem történt sok változás, célunk továbbra is birodalmunk kiépítése, valamint szövetkezés vagy háború a szomszédos királyságokkal. Lehetőség van kereskedelemre is, ekkor tevéken szállíthatjuk a nyersanyagot vagy a gyárainkban előállított kész termékeket oda, ahol arra szükség van. Persze ehhez kereskedelmi szerződést kell hogy kössünk a célbirodalom uralkodójával.

Épület többféle is van: a várban királyunkat szállásolhatjuk el, valamint katonáink egy részét is bepakolhatjuk ide. A természeti kincsek felszínre hozásához bányát kell építenünk, majd a faluból néhány bányász küldenünk dolgozni. A kitermelt fémek felhasználására két lehetőség van: vagy rögtön a piacra szállítjuk, ahonnan tevéinkkel más falvak, más birodalmak piacaira küldhetjük, vagy pedig egy általunk épített gyárba visszük, ahol különböző készterméket állítanak elő belőle, majd onnan kerül a piacra az így már értékesebb áru. Tudósaink részére egy tornyot építhetünk, ahol azok kutatásaikat folytatják. Ők a felelősek fegyvereink tökéletesítéséért, kezdetben a katapultot vagy a ballisztát terveztethetjük velük, majd tökéletesíttethetjük azokat. A tudósok által megtervezett fegyvereket aztán a fegyvergyárban készíthetjük el. Munkásokat az építéshez, a bányákhoz és a gyárakhoz, betaníttathatunk a falu lakosságából, vagy toborozhatunk a kocsmából. Katonákhoz is hasonló módon juthatunk. Pénzünk a jó kereskedelem kiépítésével gyarapodik, de népeinket meg is adóztathatjuk. Ha pedig hűségüket szeretnénk növelni, akkor hasznos lehet a pénz elvétele helyett némi adomány elszórása a falvakban.

Negatívumként lehetne említeni a játékban, hogy a népeken belül nem igazán különböznek az emberek, egy bányász ugyanolyan mint egy tudós, mindössze a fejük felett lévő kis jel mutatja foglalkozásukat. Sajnos a küldetések teljesen különállóak, semmi Warcraft-szerű kampány-sorozat nincs a programban. Ez egy kicsit egyhangúvá teszi a játékot.

A program most is tartalmaz egy enciklopédia részt, melyben az egyes népekről, épületeikről és katonai egységeiről tudhatunk meg mindenfélét. Lehetőség van viszont saját pályák generálására, ahol sok paraméter megadása után egy igényeink szerinti küldetés generálódik. A játék hangulatáról pedig Bjorn Lynne zenéje gondoskodik (ő szerezte a Worms programok soundtrackjét is). Egy rövid egyveleget lehet találni a Seven Kingdoms zenéjéből Lynne homepage-én: www.lynnemusic.com. A Seven Kingdoms: Ancient Adversaries tehát egy közepes stratégiai játék, mely elsősorban a Civilization rajongóinak fog tetszeni. Aki pedig esetleg megunta, az várhatja a folytatást, a Seven Kingdoms 2-t.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

81%
Pozitívumok
  • Hangulatos zene Bjorn Lynne-től
Negatívumok
  • Sok azonos kinézetű ember
  • Különálló küldetések

Seven Kingdoms: Ancient Adversaries

Platform:

Fejlesztő: Enlight Software

Kiadó: Interactive Magic

Forgalmazó:

Minimális rendszerigény: Pentium 100, 16 MB RAM

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!