25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Star Wars: Rogue Squadron 3D

Írta: LeMon 2 hozzászólás

Ismét született egy játék a Csillagok háborúja jegyében. Lassan már felesleges mondani, hogy újabb bőrt nyúznak le LucasArtsék, mert úgy is lesz folytatás. A mozikba jön az új trilógia, tehát biztos, hogy készülnek majd játékok, melyek ismét a film világába kalauzol minket. No de lássuk, ezúttal milyen világba csöppenhetünk.

A Rogue Squadron 3D egy külső nézetes űrhajós akciójáték, sokban hasonlít a Shadows of the Empire röpködős részeihez. A játék nem igazán szimuláció, inkább az akcióra épít, s némi stratégiára. A program menüje nem nyerte el tetszésemet. Túlságosan robosztusra sikerült, nagy gombok, melák kurzor. A zene is elég rossz minőségű, mintha midi szólna, kevésbé emlékeztetett egy szimfonikus zenekar játékára. Nem audio trackről van szó természetesen. Nos ezekkel a negatív élményekkel indítottam el a játékot. A következő képernyőn jelenik meg a misszió leírása, amit teljesítenünk kell. Ez után körülnézhetünk a hangárban, hogy milyen gépekkel is repülhetünk majd (kivéve a Milleneum Falcon). Választási lehetőségünk nincs, egy misszióba csak az adott géppel léphetünk be. Kérhetünk leírást is a gépekről, s itt találkozhatunk az első olyan géppel, amit nem ismerhetünk a filmből, ez a V-szárnyú. Indulás előtt kérhetünk egy kis információt minden géptípusról.

Négy felvonás és összesen tizenhat teljesítendő küldetés vár ránk. Mindegyik küldetés elég összetett, tehát több dolgot kell véghez vinnünk. A játéknak természetesen van története, ami valahol a Csillagok háborúja és a Birodalom visszavág között helyezhető el. Szerencsére ebben a játékban már neves személy vagyunk, ugyanis Luke Skywalker bőrébe bújva segíthetjük a lázadókat. (Még szerencse, hogy egy méretet hordunk :) Sok ismerős személlyel és helyszínnel találkozhatunk, melyeket a filmből ismerhetünk. Az első pályán, a Tatooine bolygón, Mos Eisley mellett felismerhetjük Jabba palotáját, és Sharlakkot a nagy földalatti férget. Későbbi missziók alatt megérkezik Han Solo is, s olyan feladatokat is kell teljesíteni, mint pl. a birodalmi lépegetők lábainak összekötözése... Az egésznek a hangulatát fokozza, hogy irányítónktól folyamatosan kapjuk az utasításokat, halljuk társaink öröm rikoltozásait és segélykéréseit. Az ember teljesen bele felejtkezik a játékba, megszűnik körülötte a világ, s megváltozik a játékról alkotott rossz véleménye, miszerint ez a játék csak hülyegyerekeknek készült. Az igaz, hogy a játék felépítése könnyen emészthető, de ami egyszerű, az nagyszerű. Pontosan nem tudom, mi rejtőzik a játék varázsa mögött, de képes napokig lekötni az embert. Tulajdonképpen az ismertető elején említett negatívumokon kívül mást nem találtam a játékban. De, mégis! A játék kézikönyvében azt írják, hogy Crix Madine egy birodalmi tiszt. Ez hülyeség, s ez a programban is kiderül, ugyanis egyszer őt kell megmenteni a Tie-Bomberek támadásától.

A játék több szempontból is telitalálat: jó hangulat, szép grafika, és kellő szabadságot ad a játékosnak. Az igaz hogy vannak megszabott küldetések, s a pályák is végesek, de mégis olyan érzésünk van játék közben, hogy azt csinálunk, amit akarunk, arra repülünk, amerre akarunk. Mivel a játékban csupa 3 dimenziós objektumok szerepelnek, mondanom se kell, hogy 3D gyorsítókártya nélkül nem fut a program. Viszont a kártyát szépen ki is használja a játék. Élethűek a füstök, robbanások és szép plasztikusak a felületek. Az egésznek igazi "csillagokháborújás" atmoszférája van. Játék közben egy kis radarképernyőn tájékozódhatunk a dimbes-dombos pályákon. Ez azt is mutatja egy beszínezett körcikkel, hogy merre szól a küldetésünk. A zöld színű pontok jelölik szövetségeseinket, a pirosak a birodalmiakat, a kékek pedig a civileket. A gépünk irányítható a kurzorbillentyűkkel, egérrel vagy botkormánnyal. Előszörre kicsit szokatlan és érzékeny lehet az irányítás, ez azonban idővel megszokható. A fontosabb gombok a tűz, a másodlagos tüzelés (protontorpedó, kábel stb.) gyorsítás, lassítás. Az F billentyűvel az űrhajó speciális funkcióját csalhatjuk elő. Az X-Wing esetében összecsukódnak a szárnyak, ekkor gyorsabban tudunk repülni, viszont nem tudunk lézerrel lövöldözni. Az Y-Wingnél pedig ionágyúra kapcsol a gép. Ahogy azt az X-Wing sorozatnál megszokhattuk, most is tudjuk a sebesség és lézerünk erejének arányát megváltoztatni a ~ billentyűvel. A kameranézetét is változtathatjuk a funkcióbillentyűk segítségével, de nem érdemes. A játszhatóság szempontjából az alapbeállítás a lehasználhatóbb. A rakéták és más speciális lövedékek száma véges, de érdemes körülnézni minden lelőtt ellenfélnél, hátha találunk valami használható dolgot. Hiszen mit sem ér egy lövöldözős játék a felvehető cumók nélkül. A felszedett bónuszokat a program számolja, s a végösszesítésnél pontjainkhoz kalkulálja. Minden küldetés végén, ha sikeresen elvégeztük az elsődleges feladatot, egy érmével jutalmaznak minket. Attól függően, hogy milyen eredménnyel zártunk, kapjuk a megfelelő jutalmat. Ha nem aranyéremhez jutottunk, a statisztika megmutatja, hogy mit kellett volna még teljesíteni hozzá, s akár újra indíthatjuk a küldetést. A játék főmenüjében, készíthetünk másolatot pilótánkról vagyis klónozhatjuk. Ezt érdemes minden misszió előtt megcsinálni, s így nem romlik átlagunk, ha esetleg elsőre nem sikerül teljesíteni a pályát. A játék ugyan is nem könnyű fokozatra van állítva, elég nagy kihívást jelenthet a Rebel Assault veteránjainak is. Nem csak a birodalmiak jelentenek gondot, a másik ellenség az idő, és az olyan helyek, ahová még a leglassabb repülésnél is nehéz beférkőzni. Aki egyébként jártas a Csillagok háborújában, annak nem csak a V-wing tűnhet újdonságnak. A birodalmiak oldalán is történtek fejlesztések. A két legfontosabb az új birodalmi lépegető, az AT-PT, a másik pedig egy kis vízi jármű, a Waveskinner.

A LucasArts ismét egy nagydurranással állt elő, ami egyedi a maga nemében. Első ránézésre tényleg egy kicsit furcsának tűnhet a program. Nem a grafika, és nem is az irányítás miatt, hanem mert a játék olyan, mint egy nagyon lebutított szimulátor. Nem kell betűre megtanulni a különböző funkcióit a billentyűknek, hisz nincs sok. Azt a keveset pedig leolvashatjuk a játékhoz adott kis kártyáról. Szerintem mindenkinek tetszeni fog ez a kis program, aki csak kipróbálja, és feledni tudja azt a furcsa érzést is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

87%
Pozitívumok
  • Star Wars hangulat felső fokon
Negatívumok
  • Gyerekes menü
  • Lehetne kicsit több szimulációs elem

További képek

  • Star Wars: Rogue Squadron 3D
  • Star Wars: Rogue Squadron 3D
  • Star Wars: Rogue Squadron 3D
  • Star Wars: Rogue Squadron 3D
  • Star Wars: Rogue Squadron 3D
  • Star Wars: Rogue Squadron 3D
  • Star Wars: Rogue Squadron 3D
  • Star Wars: Rogue Squadron 3D
  • Star Wars: Rogue Squadron 3D

Star Wars: Rogue Squadron 3D

Platform:

Fejlesztő: LucasArts

Kiadó: Activision

Minimális rendszerigény: Pentium 166, 32 MB RAM, 4xCD-ROM, 3D gyorsítókártya

» Tovább a játék adatlapjára

LeMon

LeMon
A PC Dome/PlayDome egyik alapítója, a magazin örökös designere.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Junin
Junin [1]
Helo!
Nekem megvan ez a játék, és a kódok közül ( vagy csak nállam van így ) nem mind működik.
IAMDOLLY - halhatatlanság
OOMPAWAMPA - minden szint + a bónusz
TOUGHGUY - leg modernebb fegyverek
WOOKIEPELT - milleneum falcon elérhető
GOODGUYTIE - TIE interceptor elérhető
nállam ezek működnek ( remélem a kódokat is megjeleníti ez a web, mert chat-en jártam úgy, hogy nem akarta kiadni a weboldalam linkjét és az írta, hogy chat.hu ).
A Naboo vadászról meg csak annyit: NEM kóddal lesz elérhető hanem 'patch' -el.
Amúgy egész jól letud kötni.
Ha valaki tud még egyébb kiegészítőt ehhez a játékhoz, lécc szóljon nekem, és letöltöm... Előreis Danke stein!
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)