26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Revenant

Írta: harkov

Az 1999. második negyedévében várható Revenant is az Eidos repertoárját gazdagította az E3-on. A Cinematix Studios programozóinak nagy része elmondásuk szerint megszállott játékos, és igyekeztek egy olyan RPG játékot készíteni, amivel ők is szívesen eljátszadoznak. Négy területre figyeltek oda különösképpen, hogy az összhatás a lehető legjobb legyen: a történetre, a harcra, a grafikára és a játszhatóságra. Ennek érdekében sok más programot néztek át, hogy ott milyen megoldásokat használnak ezeken a területeken, és egyszerűen vették a legjobban sikerültet, majd megpróbálták továbbfejleszteni azt. Ennek eredménye, hogy a Revenant kissé különbözik az összes eddig megjelent RPG játéktól. A kalandjátékokban megszokott dialógusok között valós idejű harcban lehet részünk, ami egy 3D-s akció játékban is megállná a helyét.

A történet stílusát a tradicionális japán konzoljátékokból merítették, mint amilyen például a Dragon Quest vagy a Final Fantasy sorozat, így a játékmenet nagyjából lineáris. A történet Locke, a harcos körül forog, aki a holtak közül támad fel, hogy egy ördögi vallás papjaitól megmentsen egy várost, és kiszabadítson egy hercegnőt. Mindemellett Locke elkezdi megfejteni az előző életével kapcsolatos rejtélyeket. A játék előrehaladtával előző élete és mostani létezése egy sor meglepő felfedezéssel szolgál.

A történet egészét a közel ötven szereplővel folytatott párbeszédből szerzett információkból rakhatjuk össze, akik között szerepelnek szellemek, tolvajok, prostituáltak és a város lakói.

Most pedig egy-két szó a harcról, ami a játék egyik fő erőssége. A legtöbb RPG játékban nem fektettek nagy hangsúlyt erre a programozók. Találhatunk köztük körökre osztott megoldást, vagy ami a leginkább elterjedt, hogy az egérrel addig nyomogatjuk az ellenségen az egérgombot, amíg az meg nem hal. A küzdelem ezen módozatait nem tartották túl élvezetesnek a készítők, helyette inkább az akciójátékokban megszokott vezérlést részesítették előnyben. Az ehhez szükséges mozgásfázisok elkészítését a motion capture technika helyett az animátorok képzelőerejére bízták.

A harcnak és a mozgásnak négy fajtája van: kézifegyverrel, puszta kézzel, íjjal és lopakodva. A kézifegyverekkel három dolgot tehetünk: szúrhatunk velük, csaphatunk, és lengethetjük a fegyvert. Ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtünk, elsajátíthatjuk ezen mozgások különböző variációit is. A kézitusában is alapvetően három választásunk van: üthetünk, rúghatunk, és ugyanezt ugrás közben. Akik távolságtartó típusok, azok többféle íjból és számszeríjból is válogathatnak. A lopakodó üzemmód segítségével elrejtőzhetünk a sötétben, és innen meglepetésszerűen támadhatunk a kiszemelt ellenségre.

A grafikai munkálatokban Den Beauvais is segédkezett, a kanadai fantasy és science fiction illusztrátor.

A zenei betéteket Ronie Moorings szerezte, direkt a Revenant számára, aki különben az európai Xymox együttes egyik tagja. A játékban előforduló effektek pedig teljesen 3D hatásúak, így meglehetősen beleélhetjük magunkat a történetbe, ha pedig mégis megunnánk, van lehetőség multiplayer üzemmódra is négy játékosig modemen, helyi hálózaton, vagy az Mplayer.com-on keresztül.

Azt, hogy a Cinematix Studiosnak valóban sikerült-e valami egyedit készíteni, majd az idő eldönti, mindenesetre az előzetes video és a képek bíztatóak.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Revenant
  • Revenant
  • Revenant
  • Revenant

Revenant

Platform:

Fejlesztő: Cinematix Studios

Kiadó: Eidos Interactive

Forgalmazó: Automex

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!