25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Tony Hawk's Pro Skater 2

Írta: Dino

Hamarosan megjelenik az Activision kiadásában a tavaly PlayStationön nagy sikereket elért és azóta több mint 110.000 példányban eladott gördeszka-játékának második részét, mely ezúttal PC-re is megjelenik. A játék elkészítésében egy profi deszkás, Tony Hawk segített, aki nevét is adta a programhoz.

A Pro Skater 2-ben több valós helyszínen játszhatunk, olyan városokban, mint például New York, Marseille, Philadelphia vagy Rio de Janeiro. Emellett lehetőségünk van egy saját gördeszka-park kiépítésére is, melyben tetszés szerint helyezhetünk el rámpákat, ugratókat, lépcsőket, korlátokat és egyéb tereptárgyakat.

Játékosunkat természetesen ismert versenyzők közül választhatjuk ki, köztük ott van Tony Hawk is. Versenyzőnket aztán módosíthatjuk is, lecserélhetjük például ruháját, de megváltoztathatjuk speciális képességeit is.

Az alap játékmódban meghatározott idő alatt kell minél több pontot elérnünk, melyhez minél látványosabb mutatványokat kell bemutatnunk. A kisebb ugrásoktól kezdve a pörgéseken és a korláton csúszáson keresztül szinte mindenre lehetőséget biztosít a program. Az egyszerűbb mutatványokra hamar rá lehet érezni, az összetettebb ugrásokhoz azonban igen sok gyakorlás kell, ezeknél ugyanis nagyon fontos az időzítés, így ha akár egy fél másodperccel később engedünk el egy gombot, az is a bemutató sikertelenségét okozhatja. Versenyezhetünk mások ellen is, hálózatban vagy osztott képernyőn, a karrier módban pedig minél feljebb kell jutnunk a gördeszkások toplistáján.

A játék tesztelésre kapott demo verziójában egy pályát próbálhattunk ki, ez alapján látható, hogy a grafika nem rossz, bár például a Q3A-ban azért szebbet láthattunk. A versenyzőnk kidolgozottsága elég jó, a mozgása pedig igen jól közelít az élethűhöz. Eséskor néha még egy kis vér is szétfröccsen belőle. Az irányítás elsajátítása a rengeteg gomb miatt nem a legegyszerűbb, mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a négy irány mellett a nyolc gomb milyen ugrásokhoz használható. Ezek között szerepel az egyszerű ugrás, vagy a pörgés valamelyik irányba. A látványos mutatványokhoz persze nem elég egy-két gomb, azokhoz már bonyolult kombinációkat kell végignyomnunk, valahogy úgy, mint a Mortal Kombat speciális mozgásaihoz. Bízunk benne, hogy a teljes játékhoz mellékelnek egy részletes listát, hogy milyen kombinációkkal lehet nagy pontokat elérni, mert jó a kísérletezgetés, de célravezetőbb, ha tudjuk, mit is kell csinálnunk.

A pályaszerkesztő kezelése elég egyszerű, ki kell választanunk a megfelelő tárgycsoportot, elforgatnunk és pozícionálnunk a megfelelő helyre, majd megnyomni a megfelelő gombot és már meg is van. Egy összetettebb pálya elkészítésével azért jó pár óránk is elmehet, de azt utána elmentve másoknak is továbbadhatjuk.

A játék demóját letöltve akár te is kipróbálhatod a programot, mely hamarosan a boltokba kerül.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Tony Hawk's Pro Skater 2
  • Tony Hawk's Pro Skater 2
  • Tony Hawk's Pro Skater 2
  • Tony Hawk's Pro Skater 2
  • Tony Hawk's Pro Skater 2
  • Tony Hawk's Pro Skater 2

Tony Hawk's Pro Skater 2

Platform:

Fejlesztő: Gray Matter/Neversoft

Kiadó: Activision

Forgalmazó:

Minimális rendszerigény: Pentium II 266, 64 MB RAM, 4xCD-ROM

Ajánlott konfiguráció: Pentium II 300, 64 MB RAM, 3D gyorsító

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!