Jó régen volt már, hogy John Romero otthagyta korábbi munkahelyét, az id Software-t és megalapította saját cégét, az ION Stormot. Új csapatával azonnal elkezdett egy új játékot fejleszteni, ami tekintve Romero korábbi programjait, nem is igazán lehetett más, mint egy 3D first-person akciójáték. A Daikatana tehát már igen régóta készül (időközben az ION Storm kiadott egy stratégiai játékot, a Dominion: Storm Over Gift 3-t), de ugyebár a jó munkához idő kell. Márpedig a Daikatana egy igencsak ígéretes játéknak néz ki az eddig látottak alapján.
Romero - hasonlóan másokhoz - nem egy saját 3D engine kifejlesztésével szerette volna idejét fecsérelni, inkább licenszelte az általa már úgyis nagyon jól ismert Quake II engine-t, és azt egészítette ki olyan dolgokkal, amiket szükségesnek látott játékához.
A Daikatana főhőse Hiro Miyamoto, egy XXV. századbeli archeológustanuló. Őt kell irányítanunk a programban. A négy részre osztható történet első epizódja 2455-ben játszódik. Hiro elrabolja a Daikatana nevű kardot annak jogtalan birtoklóitól, majd a kard erejét használva vissza szeretne menni 2030-ban, hogy jóvátegye mindazt, amit a gazemberek elrontottak a múltban. Csakhogy egy kicsit elszámolja magát, és Kr.e. 2030-ba kerül, az ősi Görögországba. Itt sok viszontagság után jut csak el odáig, hogy a kardnak ismét elég ereje legyen egy időutazáshoz, azonban csak a középkorig sikerül jutnia. Egy újabb epizódot kell végigjátszanunk itt főhősünkkel, míg végre eljuthatunk Kr.u. 2030-ba, San Franciscoba.
Kalandjaink során azonban nem vagyunk egyedül, segítségünkre van ugyanis Superfly Johnson, egy izmos amerikai fickó, és Mikiko Ebihara, annak a régésznek a lánya, akitől Hiro a Daikatanáról hallott. Ezt a két szereplőt nem mi irányítjuk, maguktól követnek mindenhová. A csapatvezető természetesen Hiro, így néha utasíthatja is társait, hogy mit csináljanak.
A hálózati játék is sokban fog különbözni az eddig megszokottól. A játékosok tapasztalati pontot gyűjtenek, mely kezdetben nulláról indul. Minél erősebb ellenfelet győz le valaki, annál több pontot kap. Megfelelő tapasztalati pont elérésével - csakúgy, mint az AD&D és hasonló szerepjátékokban - karakterünk magasabb szintre lép. Ha például új játékosként megölünk egy 20-as szintű ellenfelet, akkor hirtelen sok pontunk lesz, ha viszont 20-as szintű játékosként azzal szórakozunk, hogy első szintűekre lövöldözünk, nem sok esélyünk lesz egyhamar szintlépésre.
A programban több mint 64-féle ellenség vár ránk, melyek ellen a négy korban összesen 32 különböző fegyvert használhatunk. Pályákból is összesen 32 lesz. A játék megjelenési idejét már többször módosították, legutóbbi információk szerint jobb esetben év végére lesz kész, de elképzelhető, hogy 1999. elején fog csak a boltokba kerülni.
Aki esetleg nem tudna sokat John Romeroról, az olvassa el a következő rövidített életrajzot:
Romero 18 éve ír programokat, ami azért elég szép teljesítmény, tekintve, hogy 30 éves. A programozást önerőből sajátította el, kezdetben Apple II-n dolgozva. 1987-ben az Origin Systemshez került, ahonnan egy év múlva átment az Inside-Out Software-hez, ahol egy évig játékok konvertálásával foglalkozott. Részt vett többek között a Tower Toppler C=64-ről Apple II-re történő átírásában, valamint a Might and Magic II Apple II-ről C=64-re konvertálásában.
1989-ben a Softdisk Publishing céghez ment. Itt találkozott John Carmackkal, Adrian Carmackkal és Tom Hallal. 1991-ben velük együtt távozott a Softdisktől, és megalapították az id Software-t. Ezzel a csapattal több jelentős játékot készített, kezdve a Wolfensteinnel, amit a Doom két része és a Quake követett. Romero volt a cég játékainak projectfelelőse.
Álma azonban az volt, hogy saját cége legyen, ahol a design és a játékmenet az első szempont egy program tervezésekor. Ez az álom 1996. novemberében vált valóra, amikor Todd Porter, Tom Hall, Jerry O'Flaherty és Bob Wright közreműködésével megalapította az ION Stormot. Új cégében jelenleg elnök, társalapító és a Daikatana tervezője.