Icewind Dale: Heart of Winter

A nagysikerű Icewind Dale nem úszhatta meg, hogy – folytatás hiányában – küldetéslemez ne készüljön hozzá. Ez volna a Heart of Winter. Nos, a történet pont ott kezdődik ahol az előző rész abbamaradt: Belhifet legyőzése után nincs időnk a pihenésre. Új veszély kezdte fenyegetni Ten-Towns-t, amikor az ismeretlen északi barbár hordák egyesültek egy, a halottaiból feltámadott rejtélyes, erős vezér zászlaja alatt. Miután napfénye került az új veszély közeledése, csapatunk Ten-Towns legfiatalabb falujában Lonelywoodban találja magát, ami Faerum legészakibb települése. Innen indulunk.

Valahogy így kezdődik a Heart of Winter. Amit a starthoz nem árt tudni: Lonelywood falujának van némi problémája: először is a hó elzárta őket minden kereskedelmi útvonaltól. Ezen sajnos mi nem nagyon tudunk segíteni. Másodszor pedig nem messze tőlük a már említett barbár horda táborozott le, ami némi kellemetlen érzetet ad a falu lakóinak. A bajokat tetézi, hogy a halottaiból feltámadott barbár törzsvezér, Wylfdene úgy gondolja, hogy az ő ősi földjük épp ott van, ahol a falu fekszik. Kézenfekvő tehát (nekik), hogy a falut le kell igázni. Ez volna az első menet.

A Black Isle Studios megtette, amit úgy érzett, hogy egy küldetéslemezhez meg kellett tennie – egy jó adag újítást eszközölt: több lett a felfedezésre váró terület, több a szörny, vadi új fegyverek, páncélok, tárgyak és varázslatok kerültek a programba. Sőt, az engine is továbbfejlesztésre, illetve egész pontosan teljes cserére került: a Baldur’s Gate II grafikus motorját kapta meg. Ezáltal nemcsak a 800*600-as felbontás és a teljes képernyős megjelenítés lett pergőbb, hanem a menükezelés is számos – részint a BGII-ből átvett – mutáción ment át. Mondjuk az is tény, hogy a BG I is már olyan szép volt, hogy azt nehéz túlszárnyalni... És talán nem is kellene. Szintén újdonság néhány portré és hang, nem beszélve arról, hogy tapasztalatpontjaink itt már akár a 30. szintre is képesek felrepíteni bennünket. Ugyanakkor bizonyos 3D-s mozgások kifinomultabbak lettek és most már a program támogatja az OpenGL-t is.

Ami a játék felépítését illeti: nos, 5 új pálya van. Lonelywood, a barbár tábor (ami elég kicsi), egy temetkezési sziget (kellemes élőhalottakkal), egy gleccser (Gloomfrost) és végül egy másik sziget barlangokkal és föld alatti templomokkal. Természetesen minden helyszínnek megvannak a sajátos teremtményei. A temetőszigetnek pl. a wightek, amik tulajdonképpen gyors csontvázharcosok. Ugyanitt vannak a szellem sámánok, drow harcosok és gonosz varázsló szűzek is. Gloomfrostnál jégszalamanderek, és óriások, jég és hótrollok valamint – és ezek újak – jéggólemek továbbá jégbogarak (Remorhaz) szaporítják a szót. A végső helyszín menüje: trollok, különféle csontvázharcosok, yetik és Sahuaginok (halszerű szörnyek a BGII-ből). Jó étvágyat! Végül nem szabad kihagyni a zenét, ami – már megszokott módon – elsősorban szimfonikus hatást kelt és tökéletesen beleillik ebbe a “fantasy-középkorias” hangulatvilágba. Mellesleg ismét észleltem azt az idegesítő hibát – amit a BGII-ben nagyjából kiküszöböltek -, hogy ha csoportosan akarnánk bemenni valahová, akkor gyakran van, hogy ez nem sikerül és a játékosok, csak idegbeteg módon egy helyben toporognak.

A fent említetteken kívül a HoW alapvetőleg ugyanolyan, mint az Icewind Dale, ezért erre felesleges a szót vesztegetni. Amit ebben is és abban is hiányoltam, az az volt, hogy – főleg azért, mert a figurákat mi generáltuk, és nem felszedtük – a szereplők között szinte semmilyen kommunikációs kontaktus nincs, ide értve a párbeszédeket, beszólásokat, egyes figurák jellegzetes mondatait. Véleményem szerint az ilyen apró dolgok rendívül nagyot dobhatnak a játék egészén (ld. BG I-II). Ezek ellenére az útvesztők nagyon jól szerkesztettek, és az egész hangulat magával ragadó.

Végül egy megjegyzés: az új epizódot a játék elején külön is elkezdhetjük, de ebben az esetben nem árt 8-as szintű játékosokkal nekiindulnunk a kalandoknak. Ha ezt nem fogadnánk meg, akkor hamarosan látni fogjuk, hogy itt minimum 6-os alatt nem boldogul az ember.