26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Rendezvények

ECTS 2000: Blizzard

Írta: Viper

Még javában tart a Diablo II láz, ugyanakkor a Blizzard emberei gondoskodtak arról, hogy egy ideig még ne is hagyjon alább. A cég legizgalmasabb bemutatója ugyanis a hivatalos Diablo 2 kiegészítés, vagyis a Diablo II: The Lord of Destruction volt. A küldetéslemezben két új karaktert is választhatunk: az egyik az assassin, egy női harcos, aki jártas a harcművészetekben, kezeiben háromágú késeket tart, valamint specialitásként robbanó, villámló tüskéket és csapdákat dobál. A másik új karakter a druida, aki a tüzet és a szelet idézi meg varázslataiban. Emellett képes más lényekké is átalakulni, például óriásmedvévé vagy farkassá.

A Lord of Destruction küldetéseit egy teljesen új Act tartalmazza, amely szervesen kapcsolódik az eredeti játék történetéhez, és csak az összes többi Act teljesítése után juthatunk el ide. Az időben közvetlenül az alap játék története után játszódó részben a barbárok Harrogath városa körül kalandozhatunk. A várost Diablo testvérének, Baalnak a csapatai támadják éppen. A városból kilépve azonnal ránk is támad az ellenség, mely között tizenöt, eddig soha nem látott szörnyféle is szerepel. Persze ők sem fognak egykönnyen tovább engedni minket, például megjelennek majd úgynevezett koordinátor-szörnyek, akik a többieket vezénylik oda a megfelelő (vagyis inkább a mi szemszögünkből a legrosszabb) helyre. További újításai a játéknak a tornyok, amiknek a tetején egy kígyót-békát köpő szörnyeteg figyel. Őt a torony romba döntésével hozhatjuk elérhető közelségbe. Végül ezen a helyszínen elfelejthetjük az egy helyben álldogálást is, ugyanis a területen található katapultból majdhogynem állandóan villámló vagy mérgező tölteteket kapunk a nyakunkba. A két új karakter és az új Act mellett azért a régi karaktereinket is utolérte a változás: 3 új felszerelés-osztály jelent meg, köztük pajzsok, sisakok stb. Mintegy száz teljesen új tárggyal találkozhatunk, ezek némelyike csak bizonyos karakterek számára elérhető. Egy-egy új bevezető és záró animáció is lesz a kiegészítés korongján, mely várhatóan jövő év első felében jelenik meg. [GAME:Diablo II: The Lord of Destruction]

A másik bemutatott játék mi más is lehetne, mint a Warcraft III. A Bill Roper által tartott részletes bemutató alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy félelmetesen nagy durranás van készülőben. A játék stílusának alapja ismételten a jól ismert Warcraft 2 felépítésű valós idejű stratégiai játék, csak sokkal szebb, összetettebb, és élvezetesebb kivitelezésben. A korábban emlegetett szerepjáték jelleg ott kapcsolódik be, hogy egyes egységek különleges képességekkel rendelkeznek, amelyeket aztán egy skill-tree szerint egyre tovább fejleszthetünk. Ilyen például az orkok lovagjánál a hálóvetés: a háttérbe állítunk egy katapultot, egy lovassal a hatósugarába csalogatjuk az áldozatunkat, majd egy hálót vetve rá az nem tud semerre se mozdulni - a többit innen már a katapult elintézi... Vagy egy másik ork nagyobb méretűvé tud válni, a harmadik pedig egy kis területre földrengést tud varázsolni. Van egy két orkból álló egység is, mégpedig az ágyú. Egy nagy darab lény cipeli magával magát az ágyút, míg a kisebbik tölti meg, céloz és lő. Az emberek oldalán a lovagnak van egy olyan képessége, hogy pajzsát maga elé tartva minden repülő tárgyat megpróbál kivédeni, viszont minden más támadás ellen védtelen. AEgy varázslat segítségével képesek vagyunk egy bizonyos körzetben lévő egységeinkkel együtt lovagunkat a kijelölt helyre teleportálni, ami kellemes meglepetésként szolgálhat az ellenséges tábor közepén, vagy hasznos lehet egy esetleges visszavonulás esetén.

A játék képernyőjének alsó részét szokás szerint elfoglalja a kezelőfelület, mely elég jópofán néz ki, két ágyúval a tetején. Középen az éppen kijelölt egység képe látható, persze folyamatosan grimaszolva, szövegelve. Az egyik orkot például az orrára szálló lepke idegesíti. A képernyő szabadon maradó területén a térkép viszonylag kisebb részét láthatjuk csak egyszerre, ezen a tervek szerint még a zoomolás bevezetésével változtatnak, azonban a nézőpont forgatására nem lesz lehetőség. Ezt azzal indokolták, hogy például egy multiplayer játékban igen zavaró, ha valaki azt mondja csapattársának, hogy menjen balra, annál viszont más szögből látszik a pálya. Ennek a megoldásnak egyetlen hátránya lehet, ha egy fal eltakarja az egységeket, kérdésemre azt a választ kaptam, hogy várhatóan majd a Diablo II-höz hasonlóan áttetszővé fog válni a fal, ha vannak mögötte.

A pályákon találkozhatunk semleges egységekkel is, mint például a kereskedők, akiktől jó pénzért egységeket vásárolhatunk, ezek viszont nem rendelkeznek speciális képességekkel. A játék kiegyensúlyozását is segítik a semleges csapatok, hiszen ezeket is le kell győznünk, tehát ha például ellenfelünk gyorsabban készül el támadó csapatával, akkor nem feltétlenül azonnal bennünket fog megtámadni. Meglepően jónak tűnt a játék mesterséges intelligenciája is, például támadásokál ha az egyik kupac harcos elvégezte a dolgát, akkor átmegy a következő támadás alatt álló ellenségre, és nem ácsorog tétlenül. Az ígéretek szerint a zavaró momentum se fog előfordulni, hogy ha embereinket elküldjük egy megadott helyre, akkor ha közben ellenséggel találkoznának, harcolni kezdenek velük, inkább egyszerűen elsétálnak mellettük.

A programban, mely az RTS mellett egyben RPG játék is, különleges szerep jut a hősöknek, akik jóval több tulajdonsággal rendelkeznek, mint az átlagos lények, ezek a tulajdonságok pedig fejlődnek is a harcok során. A játéknak persze története is lesz, melyet többek között átvezető jelenetek és tekercsek révén tudjuk meg. A kalandok során egy-egy pályán különböző extra feladatokat is találhatunk, például egy kulcs megtalálása. Olyan egymás utáni küldetések is lesznek, melyekben az előző misszió után megmaradt csapatunkkal folytatjuk a játékot.

A Warcraft III egyetlen negatívuma az, hogy igen sokat, körülbelül még egy évet kell várnunk a megjelenésére. [GAME:Warcraft III]

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Diablo II: The Lord of Destruction
  • Warcraft III

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!