A Hasbro standján igazából újdonságot nem nagyon lehetett látni, inkább a korábban már bemutatott programok legújabb verzióit prezentálták. Ezek közül most hármat emelnénk ki cikkünkben.
B-17 Flying Fortress 2
Az idei ECTS-en a szimulátorok sajnos csak nagyon kis számban képviseltették magukat, ugyanakkor a bemutatott pár darab mindegyike tudott valami újat nyújtani.
A B-17 legfontosabb újítása, hogy nem egyszerűen egy nagy precízséggel kidolgozott szimulátor, hanem egyben egy menedzserprogramnak is tekinthető. Ez első hallásra talán furcsának tűnhet, de a játék készítői is úgy mutatták be programjukat, hogy ez sem egy egyszerű szimulátor, sem egy menedzserprogram, hanem e kettőnek az ötvözete. A menedzselés alatt a repülőgép személyzetének irányítását kell érteni. Repülés közben ugyanis a repülőgép egyes posztjain kell irányítanunk a legénységet, tehát ha a pilótára kapcsolunk, akkor nekünk kell vezetni a gépet, ha a hátsó lőtoronyban ülő emberre váltunk, akkor a mi feladatunk a hátulról érkező támadók alá pörkölés, továbbá van gépágyú a repülő más pontjain is, aztán kell még foglalkozni navigációval, a rádióval, stb. A dolog ott kezd érdekessé válni, hogy egyszerre nem minden poszton ül ember, hiszen nincs akkora legénységünk. Tehát mindig azokra a posztokra kell irányítani a legénység egyes tagjait, ami éppen a legfontosabb. Amikor egy embert egy másik posztra irányítunk, az feláll jelenlegi helyéről, majd átmegy és leül a kiadott helyre. Igaz csak pár másodperces mozgásról van szó, ez azonban roppant életszerűre sikerült, ami nagyon nagyot dob a játék hangulatán. Amennyiben például meglövik a gépünk orrát, akkor egyrészt kívülről is láthatók a sérüléseink - a kilyuggatott repülőgéptesten át lehet látni -, másrészt a belső posztoknál is betörik az üveg, valamint megsérül a legénység ott lévő tagja. Ilyenkor egy másik embert utasíthatunk, hogy vegye át a posztot, vagy mondjuk próbálja meg meggyógyítani sérült bajtársát. Ilyenkor odamegy hozzá, kiemeli a székéből, miközben a sérült katona rémülten elsóhajt egy "ne hagyj meghalni"-t, mire emberünk biztosítja róla, hogy mindent meg fog tenni. Ezek az apró mozzanatok, amikor bepillantást nyerünk a bombázó belsejében történő eseményekbe, ezek teszik igazán hangulatossá az egész játékot. Mivel nyilvánvalóan egyszerre csak egy ember szerepében tudunk lenni, ezért a többi ember feladatát a számítógép látja el.
A szimulátor rész kidolgozottságáról hasonló jókat lehet elmondani. A grafika lélegzetelállítóan szép, minden sérülés látható a gépeken, amiből pedig rengeteg féle van: az átlőtt repülőgép-testtől kezdve az olajfolyáson át a hajtómű felrobbanásáig minden elromolhat. Hasonlóan a repülési jellemzők kidolgozottságára is nagy gondot fordítottak a készítők. [GAME:B-17 Flying Fortress 2]
Monopoly Tycoon
A Hasbro a Monopoly Tycoonban a Monopolyt egy új szemléletben mutatja be, valahol félúton a társasjáték és a városépítés közt. A szabályok a társasjátékból származnak, viszont nem egy táblán kell körbe-körbe mászkálnunk, hanem egy valóságos 3D-s városban kell ügyködnünk. Ebben a városban minden realisztikusan működik, úgyhogy nagyon sok dologra kell odafigyelnünk. Megfigyelhetjük a lakókat, amint azok sétálgatnak, bevásárolnak, vagy munkába mennek, sőt, a gondolataikat is kifürkészhetjük. Figyelemmel kell kísérnünk az igényeiket, és ha valamire szükségük van, azt nem árthat megadni nekik, hogy továbbra is boldogok legyenek, és nekünk több bevételt termeljenek.
A városban jó üzletember módjára legfontosabb feladatunk, hogy befektessünk egy csomó dologba, tárgyaljunk az üzletfeleinkkel, leromboljuk az elavult épületeinket - egy dolgot mindig szem előtt tartva: ne menjünk csődbe. A három scenario mindegyikében a mi döntéseink befolyásolják a város életét. Ha sikeresek vagyunk, egy virágzó Monopoly várost építhetünk fel.
A valós idejű játékban nagyon szépen sikerült megoldaniuk a készítőknek a napszakok váltakozását, ilyenkor ugyanis fokozatosan kezd sötétedni. Azonban nem csak ez teszi látványossá ezt a programot, hanem olyan érdekes megoldások, mint a felépülő házak, amikre először az "Eladó" felirat kerül, majd a befektetők megérkezésekor szépen előtűnnek a neonfények, parkok stb. [GAME:Monopoly Tycoon]
Starship Troopers
A film alapján készült valós idejű akciójáték nagyon jól visszaadja az eredeti hangulatot, sőt az új egységekkel és helyszínekkel még ki is egészíti ezt az élményt. A játékban egy katonákból álló csapatot kell irányítanunk, és mi más is lehetne a feladatunk, mint a rovarokra való lövöldözés. A pályák elején felfegyverezhetjük embereinket, amihez mindenkinek rengeteg különféle pusztító eszköz szerepel az arzenáljában. A grafika nagyon hangulatosra sikerült, amihez nagymértékben hozzájárulnak a változatos pályák: sivatag, tengerpart, hóval borított hegységek. De mielőtt azt hinnénk, hogy az édenbe csöppentünk, megjelennek a rovarok is. Feladatunk a csapat főnökeként a soklábúak megtizedelése, miközben természetesen a csapatunk minden egyes tagjára is vigyáznunk kell. Egyes katonák különleges képességekkel rendelkezhetnek, mit például kém, harci mérnök, vagy "különösen találékony", ezen embereink elvesztése tehát végkép eldöntheti a küldetés kimenetelét. A filmhez képest sokkal több fegyverrel és felszerelési tárggyal találkozhatunk, kezdve a szuper robbanófegyverektől a harci gépekig. Ugyanakkor a rovarok is többféle változatban szerepelnek, összesen 15 féle különböző teremtmény támadhat ránk a felszínen, a föld alól, vagy a levegőből. Ha résen vagyunk, akkor egy-egy kiadós lövöldözés végén a rovartetemek, és nem az emberi hullák uralják a látképet. [GAME:Starship Troopers]