Az első flipper kiagyalója nem hiszem, hogy tudhatta, hogy micsoda lavinát indít el. Az akkor még ütő nélküli kis masina, amin egyszerűen „végigfolyt” a golyóbis, azóta egy olyan tünemény lett, ami szinte minden játékteremben, bárban és színvonalasabb szórakozóhelyen megtalálható. Aztán jöttek a különböző játékplatformok, és ide is átterjedt a „golyómánia”. Már C64-en is kitűnő játékok születtek, de az igazi klasszikusok (legalábbis számomra) a PC-hez kötődnek. Ilyen volt a Pinball Fantasies, Psycho Pinball, és az örök kedvenc, a Balls of Steel. Egy idő után aztán erre a frontra is betört a 3D forradalom. A függőlegesen scrollozódó táblák megdőltek, a fémgolyók kezdtek az eredetihez hasonlítani (csillogtak, tükröződtek), és megszületett az új generáció, amelyek közül a leghíresebbek talán a Pro Pinball sorozat és a Team17 Addiction Pinballja. Most pedig az Digital Extremes úgy gondolta, hogy a következő szintre emeli a stílust, az előre renderelt asztalokból kitörnek a valós időbe!
Ennek megvalósításához pedig a jól ismert Unreal Tournament motorját használják. Ez pedig egyet jelent a látványos grafikával, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak magasabb felbontásban mutatja meg a játék az igazi formáját. Magasabb felbontás pedig sajnos nagyobb gépigényt jelent. Ellenben megfelelő gép esetén a látvány tényleg fantasztikus lesz.
A játék valószínűleg a Pro Pinballhoz hasonlóan sorozat formájában fog megjelenni, legalábbis erre utal a Forgotten Island cím, és az, hogy az összes asztal (ami – a többi 3D flippertől eltérően – nem egy, vagy kettő, hanem a titkos pályák nélkül is kilenc) egy elveszett őskori sziget körül bonyolódik. Mindegyik asztalon egy meghatározott feladatunk van (legalábbis Story módban), melyeket megoldva léphetünk a következő asztalra. Nem kell valami bonyolult dologra számítani, legtöbbször csak bizonyos sorrendben, illetve bizonyos helyekre kell a golyóbist küldeni. Persze van néhány érdekesebb is, rögtön az első asztalon van olyan rész, ahol növényeket kell megöntözni. Ehhez pedig azt a golyók azon tulajdonságát kell kihasználni, hogy képesek különböző alakot felvenni. Ha vízbe lövöd, akkor benedvesednek, ha lávába, akkor elkezdenek lángolni. Persze rögtön kipróbáltam, mi lesz ha az égő labdát a vízbe, illetve a vizeset tűzbe lövöm, és örömmel jelentem, a készítők is gondoltak erre a fortélyra!
Egyébként azt el kell mondanom, hogy a golyók kidolgozása nem valami szép. Attól még eltekintenék, hogy nem tükrözik vissza a pályát, de hogy még nem is gömb alakúak legyenek, az kicsit fájón érintett. Valószínűleg a motorból adódik ez a probléma. Az asztal elnevezés is kissé helytelen ennél a játéknál, hiszen egy-egy pálya akár négy-öt kisebb asztalból áll össze, plusz különböző titkos pályarészek. Ezek olyan módon kapcsolódnak, hogy pl. ha az egyik tábla szélén lévő vízesésnek nekilövöd a golyót, akkor az egy animáció keretében lezuhan, majd a vízesés aljánál található asztalon játszhatsz tovább. Igen ám, de bármilyen jól hangzik mindez, ha egy asztalt nézünk csak, akkor igen hamar észrevehetjük, hogy az összes feladatok száma igen csekély. Nincs az a jól megszokott dolog, hogy van legalább tíz rámpa, ugyanennyi süllyesztő, és még pár olyan dolog, amiről elsőre nem is tudjuk mi az. Sokszor volt olyan, hogy egy jól eltalált ütéssorozat után nem egész öt perc alatt befejeztem az adott pályát! Tehát szépek ezek a számok, kár, hogy a tiszta játékidő valószínűleg kevesebb lesz, mint egy szimpla egytáblás játéknál. Ezt – elvileg – megoldaná a mellékelt pályaszerkesztő, mely az UT alapú játékoknál szériatartozéknak minősül, de sajnos lehetetlen egy épkézláb pályát összehozni, lévén a pályaszerkesztőt egyszerűen nem ehhez, hanem egy FPS-hez találták ki! Persze a mazochistább lelkületűek megpróbálhatják kisilabizálni a dolgokat, én olyan másfél óra után feladtam. Kár érte, mert lehet, hogy egy kis idő ráfordításával meg tudták volna oldani, hogy rendesen működjön, és ez tényleg nagyot dobott volna a hangulaton.
A hangok egész jók, bár a bemondónak idegesítően kicsiny szókincse van. Ezen kívül, mivel a legtöbb asztalon folyik a láva, környezeti hangként egy diszkrét zúgás társul a dologhoz. Ezt először nem is veszi észre az ember, de pár óra játék után elképesztően idegesítő lesz. A zene viszont – legalábbis az UT pergősségéhez képest – iszonyú.
Az igazi gond viszont csak most jön, ez pedig nem más, mint a fizika. Sajnos itt nagyon érződik, hogy a motort egyszerűen nem erre a játékfajtára találták ki. Sokszor olyan nyakatekert pattogásba kezd a labda, mely legfeljebb valami nullagravitációs helyen lenne elképzelhető. Persze ez nem lenne annyira gond, ha megfelelően át tudnánk látni a pályát, ez viszont egyrészt a többtáblás kialakítás miatt, másrészt az egyes helyek átgondolatlan felépítése miatt igen nehéz, ráadásul a játékosok utolsó próbálkozása, az asztal lökdösése tökéletesen hiányzik!
Eltekintve attól, hogy mennyi rossz tulajdonsága van a játéknak, ne feledkezzünk meg a pozitívumairól. Tény, hogy akik igazán kedvelik a flippereket, és valamennyire értenek is hozzájuk, azok igen sokat fognak idegeskedni, de az egyszeri játékos még nagyon jól érezheti magát vele. Sőt, mivel akár négy játékos is játszhat vele egyszerre, akár a havert, vagy a tesót is odaültethetjük magunk mellé, egy meccs erejéig. De azért remélem, hogy ha lesz a játéknak folytatása, akkor már kicsit átgondoltabb lesz.
