26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Wartorn

Egy új RTS jelent meg a Virgin kiadásában.

Írta: Cseló

Az Eyst Games egy jópofa stratégiai játékkal lépett a közönség elé. A játék háttere a szinte elcsépelt történet átmaszkírozásából jött létre. A harmadik ezredfordulóra az emberiség megbékélt. Persze az idő előrehaladtával a civilizáció fejlődéséhez szükséges erőforrások egyre csak szűkülnek. De az emberiség már felvilágosult, így a megoldást a már jól bevált háborúk helyett, tornák megrendezésében látták. Mivel ez már bevált a primitív törzsek körében, az ötlet itt is rendkívüli sikert aratott. Így nemcsak az erőforrásokat tudták jól elosztani, hanem rendkívül izgalmas szórakozást sikerült nyújtani a tömény unalomban tengődő emberiségnek. Persze az egész viadalsorozat kemény keretek között folyik, amelyet a Federated International War Association, röviden FIWA felügyel. A kűzdőtérnek, amiket minden terepviszonyt szimuláló arénák biztosítanak, minimum 2 km-esnek kell lennie. A fegyvereket a XX századból vették. Tankokból viszonylag sok áll rendelkezésünkre, de légi járműből típusonként pusztán egy (felderítő, vadász, bombázó, helikopter), gyalogos és vízi egységekből is egész jó a választék. Egyszóval a negyedik évezred elején a második világháborús és napjaink fegyvereivel kell megvívnunk saját kis háborúnkat.

A játék kezdetén a főmenüben csak a kilépés, opciók és a játék közül választhatunk. A kurzort egy lézercélzó követi, ha utoléri, lő egy lyukat a háttéren. Ha a játékot választjuk, akkor ott már sok lehetőség közül választhatunk. Kiképző küldetés, hadgyakorlatok, küldetéssorozatok állnak rendelkezésünkre. Itt ha választunk, akkor utána már minden apróságot beállíthatunk a következő küldetéssel kapcsolatban. Például: pályaszélesség, domborzat, csapatjel, szín, stb. A torna többfajta küzdelmi módból áll: capture the flag, hunter & hunted, turned, pusztítás. A legutóbbit nem részletezném, mivel a név tökéletes, pusztán meg kell semmisíteni az ellenséget. A capture the flag ismerősen cseng mindenki előtt, aki ismeri mondjuk az Unreal Tournamentet, csak itt egy kicsit másként megy. Több zászló van a pályán, és el kell foglalni őket, hogy győzzünk. A turned játékmód nem túl szimpatikus. Mindenkinek meghatározott ideje van, ami alatt irányíthatja járműveit, utána a másik jön. Szóval körökre van osztva, de amikor a másik jön, akkor is végrehajtják a még saját körben kiadott parancsokat. Mondhatnánk úgy is, hogy saját életet élnek, mikor a másik játszik. Kicsit furcsa így játszani... De ez a véleményem a hunter & hunted játékmódról is, melyben egyszer csak a másik egységei semmisíthetik meg a mieinket, egyszer pedig fordítva. Továbbá az összes módot tehetjük skirmish, vagy full strategy változatban. Az első annyit tesz, hogy választunk adott mennyiségű kreditért 20 db egységet, majd ezekkel kezdünk el küzdeni. Ami nem túl izgalmas, mivel ha felfegyverezzük a légierőt, magyarul csak repülőgépeket veszünk mindenkit le tudunk radírozni a pályáról, mivel a számítógép kevés figyelmet fordít a légierőre ilyen típusú játék esetén. A másik a bázisépítéssel kezdődik, majd a támadás csak számos megpróbáltatás után következhet. A skirmish-sel ellentétben itt először egy jó kis légitámadással kezdődik az élet, utána meg ami kifér a csövön.

Grafikailag a játék egész szép. A játékot bárhonnan követhetjük, igaz egy kicsit nehézkesre sikerült a kamera kezelése. Ha fürgén akarjuk követni a játék eseményeit, akkor körülbelül 20 billentyűnek kell megtanulnunk a jelentését. Ha túl vagyunk a nem mindennapi szellemi tréningen, és egész jól bánunk a kamerával, ami kiemelkedő képességekről árulkodik, akkor nekikezdhetünk a játéknak, és látni fogjuk, mennyire lehet pergő és élvezetes a stratégia. Ha netán egérrel akarjuk irányítani, nyugodtan lemondhatunk az élvezetről, mert valószínű, hogy a görcsölés miatt nem fogjuk megtalálni.

A kamera, mivel mindentől független, gyönyörű pillanatokat okoz a képernyő előtt ülőknek. Főleg légi csaták alkalmával, mikor egy repülő füstcsíkot húzva elrepül a távolból a kamera felé. Teljesen olyan képsorok jelennek meg, mint a mozikban nemrég bemutatott Pearl Harbour-ban. Fantasztikus élmény végignézni egy jó kis csatát, mintha csak a moziban lennél. A zoomolás is remek tartományokban mozog. Egy tank lehet akár fél centi hosszú, de egy gyalogost is ki lehet nagyítani fél képernyősre. Úgyhogy mindent szemügyre vehetünk a nekünk tetsző távolságból. Mindent meg lehet vizsgálni közelről, aminek nagy haszna van a játék elején, mert az ember kíváncsi, így persze mindent meg kell nézni alaposan. Na itt erre lehetőségünk van. Az ilyen kis apróságok kárpótolják az embert a szörnyű kamerakezelés miatt.

A játék hangja nemigen hagy kívánnivalót maga után. A készítők megpróbáltak az élethűségre törekedni, keverve a már megszokott elemekkel. A csapat figyel egymásra, tudatják beszéddel lelőttek-e valakit, vagy közülük esett-e el valaki. Összességében jó munkát végeztek a hanggal a fiúk.

A játszhatóság nem kiemelkedő, de jónak mondható. Leköti az embert, és várja, hogy újra ülhessen a gép előtt. Érdemes kipróbálni, mert biztos vagyok benne, hogy okozni fog kellemes meglepetéseket mindenkinek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

75%
grafika
8
hangok
8
játszhatóság
7
hangulat
7
Pozitívumok
  • Jó hangok
  • Szép grafikai megoldások
Negatívumok
  • Béna kamerakezelés
  • Kiskapuk miatt könnyűvé válik

Wartorn

Platform:

Fejlesztő: Eyst Games

Kiadó: Virgin Interactive Entertainment

Forgalmazó: Dynamic Systems

Megjelenés: 2001. június

Minimális rendszerigény: Pentium 200, 32 MB RAM, 3D gyorsító

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!