A német Blue Byte kiadásában öt évvel ezelőtt jelent meg az Archimedean Dynasty, mely alaposan kidolgozott és fordulatos történetével, hangulatával és még mai szemmel nézve is tetszetős grafikájával nagyon sok rajongót szerzett, igaz inkább csak Európában. Annyi év várakozás után végre megérkezett a folytatás, az Aqua Nox, melyet ismét az Archimedean Dynasty-t is fejlesztő Massive Developmentnek köszönhetünk.
A történet dióhéjban: a XXI. század folyamán az egyre gyakoribb háborúk, a környezetszennyezés, az ózonréteg vékonyodása, a sarki jégsapkák olvadása és az atomháborúk következtében megjelenő sugárzás miatt a népesség egyre nagyobb része települt át az óceánokba. Az akkor még kezdetleges kutatóállomásokra csak úgy özönlöttek a menekültek, akiknek kezdetben nagyon nehéz körülmények között kellett boldogulniuk. Idővel aztán a felszín teljesen lakhatatlanná vált, de az élet ment tovább az óceánok mélyén, ahol újabb szövetségek és politikai csoportosulások jöttek létre. Megalakult az EnTrOx (Energy Transport Oxygen) vállalat, melynek feladata az új technológiák kifejlesztése és a lakosság ellátása volt - energiával, szállítóeszközökkel és belélegezhető gázkeverékekkel. Az Aqua Nox a XXVII. században, alig néhány évvel az előző rész cselekménye után játszódik. A főszereplő ismét Emerald "Dead-Eye" Flint, a zsoldos, aki kezdetben csak boldogulni akart, de mire észbe kapott, már híres háborús hős lett. A második rész története fordulatos, talán egy kissé túlságosan is az, nagyon oda kell figyelni, hogy követni tudjuk. Az előző részben központi szerepet játszó, titokzatos biontok természetesen visszatérnek, de Flintnek nem csak velük gyűlik meg a baja. A listán az EnTrOx vállalat korábbi vezetője által alapított terrorszervezet, titokzatos földrengések, kalózok, egy új, minden korábbinál hatékonyabb gázkeverék és más érdekességek is szerepelnek. Persze ezek még mindig nem jelentenek komoly kihívást egy jól felszerelt zsoldosnak, de Flint hajóját rögtön a történet elején ellopják, így az újabb kihívásokkal kénytelen egy ócska kis teknőben szembeszállni.
A játékmenet szóról szóra követi az első részénél megismert sémát. A történet annyira lineáris, amennyire egyáltalán lehetséges, nincsenek elágazások, mellékszálak. Az egyetlen szálat követve adott sorrendben látogatjuk végig a különböző állomásokat, néhányra többször is visszatérünk, ahol a legkülönfélébb emberekkel beszélgetve tudjuk meg, hogy mi történik, és nekünk mi is a feladatunk. A játék során hetvennél is több NPC-vel beszélgethetünk, de ezeknek a párbeszédeknek csak tétlen szemlélői vagyunk. Nem csak a kérdésekre, de még azok sorrendjére sincs semmi hatásunk, csak a másodlagos beszélgetőpartnerek sorrendjébe szólhatunk bele, de abba meg minek. A beszéd menüpontnál szépen sorban végigdumáljuk magunkat a karaktereken, akik közül az egyiktől megkapjuk a következő feladatunkat, amit természetesen rögtön el is fogadunk (ez annyira természetese, hogy meg sem kérdezik). Mindegyik állomáson megvan a lehetőségünk, hogy a kezdetben szegényes, de folyamatosan bővülő árukínálatból kiválasszuk, hogy mire akarjuk elkölteni a sikeres küldetésekért kapott prémiumunkat. Tíz különböző képességű egyszemélyes tengeralattjárót vezethetünk, melyek lehetnek kis teherhajók, erős fegyverzetű bombázók vagy könnyű, de gyors felderítők. Ezeket számos különböző tűzerejű és tűzsebességű elsődleges fegyverrel, különböző követési képességű és robbanóerejű torpedóval, és egyéb kiegészítőkkel szerelhetjük fel. A történethez tartozó összesen 34 küldetést előre meghatározott sorrendben kell teljesítenünk, egyszerre mindig csak egy aktív. Kis hajónkban ülve sem vagyunk szabadabbak, mint az állomásokon. Amint elhagyjuk a dokkot azonnal megérkezünk a küldetés helyszínére, majd a feladatokat teljesítve automatikusan hazatérünk. Nincsenek hosszadalmas utazgatások az állomások között. Ez a megoldás öt évvel ezelőtt teljesen normálisnak számított, de manapság azért sokkal többet is elvárna az ember, főleg egy szabad zsoldos szerepében és főleg a grafikai motor tudását figyelembe véve.
A grafika kétségkívül az Aqua Nox legerősebb része. A grafikai motort a legújabb generációs grafikai gyorsítókra optimalizálták, és az eredmény egyszerűen fantasztikus, mintha egy technológia demot látnánk. Az egész világ él körülöttünk, planktonok úszkálnak a vízben, a felszínen napsugarak törnek át, hatalmas növényeket kell kerülgetnünk, a színek teltek és a tengerfenéken a fény és árnyék váltakozása csodálatos. Sajnos gyengébb gépeknél pont ez az a terület, ami először esik áldozatul a nagyobb sebesség utáni vágynak, de egyszer mindenképpen érdemes megnézni őket. Minden modell, a legapróbb hajótól a hatalmas épületekig aprólékosan kidolgozott, és gyönyörűen textúrázott. A körvonalak élesek és simák, hála a 4xFSAA-nak (fullscreen antialiasing) – megfelelő hardware esetén. Az effektek, mint a robbanások, vagy a fegyverek lövedékei, igen látványosak. A HUD egyszerű, de a célnak megfelel és minden fontosabb információ leolvasható róla. Hatalmas ötlet a 3D-s szonár, ami nem csak a közelünkben lévő hajókat, hanem az összes tereptárgyat és magát a tengerfeneket is mutatja. A grafikai motor az utolsókat is kipréseli a gépünkből, és ennek meg is van az ára, egy közepesnek mondható konfiggal már nagyon vissza kell fogni magunkat. Szerencsére a grafikai konfigurációs menü elég aprólékos ahhoz, hogy mindenki a saját lehetőségeinek leginkább megfelelőt beállíthassa, akár a planktonok és növények mennyiségét, vagy a 3D-s szonár részletességét is állíthatjuk. A grafikával kapcsolatban két hiányosságot tudnék csak említeni. Az egyik a sebességérzet teljes hiánya, a tengerfenék alapján nem tudtam megállapítani, hogy mennyivel is megy a hajó. A másik pedig, hogy a párbeszédek közben látható színes, rajzolt, manga stílusú karakterek szerintem nagyon nem passzolnak a játékhoz. Érdekes módon pontosan olyanok, mint amiket egy másik, idén megjelent és ugyancsak német fejlesztésű játék, a Battle Isle: The Andosia Warnál is láthattunk – mellesleg nekem ott sem jöttek be.
A hangeffektek, mint a fegyverek hangjai, vagy a robbanások néha ugyan érdekesek, de jól illeszkednek a játékhoz. Mivel a történetet szinte kizárólag a párbeszédekből ismerjük meg ezért lényeges, hogy azok érthetőek legyenek. Szerencsére ezzel nem is nagyon van gond, a beszéd érthető, és akinek mégis gondja van vele, az még mindig elolvashatja a feliratokat. A színészek érezhetően megdolgoztak a pénzükért, és sokszor teljesen meglepő hangokat, beszédstílusokat és akcentusokat produkáltak, ezek többsége viszont nagyon mesterkélt, egyáltalán nem tűnik természetesnek - néhány pedig kimondottan idegesítő, az egyik női karakter sipítozó hangjától például legszívesebben kirohannék a világból. Az aláfestő zene stílusválasztását legfinomabban kifejezve is szerencsétlennek tartom, ugyanis a hallható német techno számok teljesen agyoncsapják a hangulatot.
Míg az Archimedean Dynasty egy komoly szimulátor volt, addig az Aqua Nox sokkal inkább az akciójátékok kategóriájába sorolható. A gépekre ható fizikai hatások lehet, hogy realisztikusak, de ez azok viselkedésén nem nagyon látszik meg, a villámgyors forgolódás inkább arcade jelleget ad a játéknak. A legjobban használható irányítási funkciók a forgás és az oldalazás, így az összecsapások sokszor végződnek azzal, hogy kisebb mozgásokkal, szinte mozdulatlanul sorozzuk az ellenfeleket. Üldözéses párharcokra inkább csak városokban van esély, de azok sem érnek az olyan elődök nyomába, mint a Starlancer, vagy a Freespace. Ugyancsak akcióprogramokra jellemző, hogy a legtöbb fegyvernek van elsődleges és másodlagos tüzelési módja, bár ezeknek a játék szempontjából nincs igazán jelentőségük. A célzás ugyancsak le lett egyszerűsítve. Csak egyetlen gomb van, amivel az előttünk lévő ellenfelet be lehet fogni, nem lépegethetünk az összes ellenséges/baráti hajó között, nem foghatjuk be a legközelebbi ellenfelet, vagy támadót, és nem célozhatunk a nagyobb hajók alrendszereire sem. Ugyancsak az akcióprogramok irányába mutat a csapattagok közötti kommunikáció teljes hiánya. Több küldetésnél kapunk wingmaneket, aki viszont tőlünk függetlenül, teljesen önállóan harcolnak, nem adhatunk neki parancsokat.
Az irányítás egy külön kategória, a maga saját kis meglepetéseivel. A konfigurálás helyenként elég katasztrofális, még a tapasztalt játékosokat is összezavarhatják a szokatlan elnevezések (pl. amit a nézet irányaként konfigurálunk, az valójában a mozgás iránya), vagy a sehol nem dokumentált paraméterek, mint például az érzékenység, vagy a tolerancia. Az alapértelmezett konfiguráció az inkább akcióprogramokra jellemző egér + billentyűzet kombináció, a joystick helyett. A bátrabbak megpróbálkozhatnak a joystick konfigurálásával, de abban nem lesz sok köszönet. Érdekes, hogy az egér favorizálása ellenére a játék menüjében kizárólag csak a kurzorgombokkal mozoghatunk.
Be kell vallanom, az Aqua Nox nem teljesen az lett, mint amit vártam tőle. Sok szempontból nagyon egyszerűre sikerült, inkább akcióprogram lett, mint szimulátor. A néha nagyon mesterkélt akcentusok, a techno zene és a színes manga stílusú karakterek pedig agyoncsapják a hangulatot. A csodálatos grafika kétségkívül pozitívum, de ezen kívül semmi olyat nem nyújt, ami az első részben már ne lett volna meg. A jól átgondolt és érdekes történet, a helyszínek, az ellenfelek, a fontosabb karakterek, és a játék egész felépítése nem annyira a mostani fejlesztés érdemei, azokat az Archimedean Dynasyből emelték át, az azóta eltelt öt év ellenére lényegében változatlanul. A mai technikával nem csak a grafikából lehetett volna többet kihozni, a játékmenetet is kibővíthették volna. Ettől függetlenül mindenkinek tudom ajánlani, aki megelégszik egy könnyed akcióprogrammal, már csak a látványvilág miatt is érdemes kipróbálni.
