Medieval: Total War

Tegye fel a kezét, aki ismeri a Shogun című játékot! A stratégiai játékok kedvelőinek bizonyára ismerősen cseng a név, hiszen az említett program 2000 közepén jött ki, és aki csak egy rövid időre is leült elé, annak menthetetlenül a szívébe lopta magát. És lám, két év múlva végre valahára megjelenik a folytatás, mely a Medieval: Total War címet viseli.

Miről is van szó? A Shogun-ban ugyebár a 16. század egyik japán hadurának szerepét kaptuk meg, akit álmatlan éjszakák gyötörtek volna, ha nem billentheti rendszeresen hátsón valamelyik szomszédos tartomány urát (mellesleg az említett uraknak is hasonló vágyálmaik voltak a kedves játékos hátsójával kapcsolatban...). A mókába ráadásul beleszóltak az újonnan érkező portugál hajósok is. Mint ezekből sejthető, a 16. századbeli Japán egy külső szemlélő szemszögéből kb. egy Fradi-UTE meccs lelátójához volt hasonlatos, ahová ráadásul beengedték a Kispest szurkolótáborát is :-)

A Medieval egyenes ági leszármazottja a Shogunnak, csak itt az események a 11-14. század Európájában játszódnak. A szerzők bizonyára úgy gondolták, hogy bár az elődnek igen nagy sikere volt, és a távol-keleti kultúra szerelmesei a kiakadásig pörgették a Shogun CD-jét a meghajtóban, sokaknak talán kissé hardcore az a sok csing-csang-csung jel, szamurájok, nindzsák, meg egyéb tartozékok. A középkor Európájának eseményeit talán a legtöbben kissé közelebb érezhetik magukhoz (kivéve persze az amerikaiakat: kötve hiszem, hogy egy hamburgerzabáló, kokakólaivó, puffadt fejű jenki kölyöknek lenne fogalma róla, hogy mondjuk ki is az a Szaladin).

A játékhoz egy- és többjátékos módban foghatunk hozzá, de mielőtt belemerülnénk, talán ajánlatos átnézni a csatákra és a hadjáratra vonatkozó Tutorialt. A Quick Battle opció egy gyorsmenet véletlenszerű hadszíntéren, véletlenszerű csapatokkal. A Single Player módon belül az alábbi lehetőségek választhatók: Új hadjárat, általunk összeállítható csata (mi adjuk meg a helyszínt, a résztvevőket, csapatokat, meg minden francot), történelmi csata, történelmi hadjárat, aztán gyönyörködhetünk az elmentett csatáinkban, a vállalkozó kedvűek pedig akár új csatatereket is tervezhetnek.

A történelmi csatáknál az 1066-os hastingsi csata választható, illetve Robert Bruce és William Wallace harca az angolok ellen (Braveheart. Ismerős, ugye? :-)). Ezek csak különálló csaták egy rakat egységgel, viszont jó húzósak. Hastingsnál például olyan sok egység vesz részt (két szövetségessel harcolunk az angolok ellen), hogy még a gépem is beleizzadt, már amennyiben rendesen beszaggatott.

A történelmi hadjáratok csak annyiban különböznek az eddigiektől, hogy ezek több csatából állnak össze. Hogy itt az egyes csaták eredménye mennyire van befolyással a következőkre, azt nem tudom, ugyanis ebbe a részbe ennyire nem mélyedtem bele. Itt a következő híres hadjáratok választhatók (pontosabban nem mindegyik választható kezdetben, ezekhez előbb végig kell vinni az előzőket): a százéves háború angol és francia oldalról, Barbarossa Frigyes hadjárata a Szentföldre, Szaladin szultán hadjárata, Oroszlánszívű Richard hadjárata szintén a Szentföld felszabadítására, és végül a tatár Arany Horda elképesztő hódításai. Utóbbi minket, magyarokat közelebbről is érint, hiszen az Arany Horda hadjáratának utolsó csatája az 1241-es muhi csata (legalábbis a „Mohi” szerintem Muhit jelent...). Mint ahogy azt tudni illik, 1241. április 12-én Batu kán serege megsemmisítő vereséget mért IV. Béla seregére, ugyanis a magyar csapatokat a tatárok meglepték a táborhelyükön, és mivel legfőbb erősségeink, a könnyű- és nehézfegyverzetű lovasság nem tudott csatarendbe állni, a tatár sereg szinte lemészárolta a magyar egységeket, beleértve a nádort, az esztergomi és a kalocsai érseket, valamint a király öccsét, Kálmánt. Maga IV. Béla is csak nagy szerencsével nyert egérutat.

Mivel ezek a csaták (viszonylag) gyorsan végigzavarható küzdelmek, a tartós élvezethez ajánlatos elindítani a New Campaign opciót. Választhatunk, hogy szimplán ronggyá akarjuk verni Európát (legalábbis a nagy részét), vagy valamilyen konkrét, az adott ország történelmével összefüggő célt tűzünk ki. Három idősíkon vághatunk bele a nagy műveletbe, 1087-től, 1205-től, és 1321-től kezdve. A játék 1453-ban mindenképp véget ér, így ha későbbi időpontot választunk kezdésnek, a rendelkezésre álló időnk is kevesebb lesz. Ezután ki kell választanunk a népet, amelyet győzelemre akarunk segíteni (vagy a teljes pusztulásba - ez már csak a tehetségünktől függ). A választható államokból összesen 12 van, mégpedig a következők: mórok, bizánciak, dánok, egyiptomiak, angolok, franciák, németek, olaszok, lengyelek, oroszok, spanyolok, és végül törökök. Kissé pontosításra szorulnak az olaszok, ami jelen esetben a velenceiek és a genovaiak összefoglaló neve. Az egyiptomiaknál meg nyilvánvalóan nem a fáraókra kell gondolni, hiszen ebben időszakban már ők is a mohamedán csapatot erősítik.

Az említetteken kívül vannak nem-játszható népek is, mint például a szicíliaiak, svédek, tatárok, vagy a pápai állam. Természetesen vannak magyarok is! Bevallom, mikor először kezembe kaptam a játékot, reménykedtem, hátha Magyarország élén is harcba lehet vonulni. Hiszen a középkorban még Kelet-Európa egyik meghatározó állama voltunk (amíg a tatárok hülyére nem vertek...). Sajnos ez nem valósult meg, de legalább nem-játékos államként azért részt veszünk az össznépi hirigben.

Mihelyt kiválasztottuk a számunkra szimpatikus nemzetet, elkezdődik az érdemi játék, azaz máris a világtérképen találjuk magunkat, ami gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy nagy sakktábla. Itt találhatjuk a saját és a többi ország tartományait. Alapesetben ezek a provinciák egy tágas libalegelőhöz hasonlítanak, éppen ezért igyekezzünk rögtön egy erődöt felhúzni, ha eddig nem volt. Ez két okból is hasznos: csak eztán tudjuk elkezdeni a fontosabb épületek építését, illetve egy erőddel rendelkező tartományban kisebb a lázadás veszélye (utóbbi nyilván a meghódított területeken érvényes. Ha már a saját otthonunkban is fel akarnak lázadni, akkor ott már nagy gáz van). Építkezést és a katonák kiképzését a bal alsó sarokban lévő két ikonnal kezdhetjük meg. Az alsó panelen látható, hogy az aktuális tartományban milyen épületek találhatók, illetve ha egy seregen állunk éppen az egérrel, akkor hogy milyen egységekből áll. Egy provincián jobb egérgombot nyomva hozhatjuk fel az információs paneljét. Ezen a panelen láthatjuk, melyik birodalomhoz tartozik, ki a kormányzója (ha van. De erről majd később), mennyi bevételt hoz, milyen nyersanyagokkal és kereskedelmi cuccokkal rendelkezik, az adó mértékét (ezt meg is változtathatjuk. Persze csak ha saját tartomány :o) ), a lojalitás és a vallási fanatizmus mértékét. Alul látható, hogy a különböző vallások hogyan oszlanak meg a jónép körében, ill. hogy a lázadás veszélye mennyire fenyeget. Legalul olvasható, ha a tartomány esetleg híres valamiről (például a teuton lovagjairól híres Poroszország birtokosa bónuszt kap az itt kiképezett lovagokra).

A tartományok menedzselése nem egy túlbonyolított folyamat, mindössze az építkezéseket és kiképzéseket végezhetjük el, valamint az adót buherálhatjuk (a kivetett adó mértékétől valamint a helyben állomásozó katonaság létszámától függ a lojalitás, ezáltal a lázadás valószínűségének mértéke).

A tartományokkal tehát már nagyjából tisztában vagyunk, nézzük a verőerőt. Elképesztő, hogy minden egyes (!) egységnek van egy vezetője, aki különböző tulajdonságokkal rendelkezik. A harcokban természetesen ezek a képességek nőhetnek (egy kis RPG-t is belecsempésztek, nem semmi).

A katonáságunk háromféle vezetővel rendelkezhet. Első a birodalom királya, őket könnyű megismerni a térképen, mert egy lovas figura jelzi. Minden más egységet gyalogosként ábrázol a játék. Királyból nyilván minden birodalomnak egyszerre csak egy lehet. A másik típus a hercegek, vagyis a királyi sarjak. Ők ugyanúgy működnek, mint a többi katona, azzal a bónusszal, hogy a király halálával ők léphetnek trónra (valamint hogy általában elég jó hadvezéri tulajdonságokkal bírnak). A harmadik csoport az egyszerű katonai vezetők. Ha több egység harcol egy csapatban (márpedig ez általában így van :-), akkor a legtapasztaltabb egység lesz a hadvezérük (illetve ha a király is benne van a brancsban, akkor automatikusan ő, még akkor is, ha annyit ért a hadvezetéshez, mint én az atomfizikához :-).

Az egységeket sakkfiguraként tologathatjuk a táblán. Ha egy másik birodalom tartományába dobjuk őket, az nyilvánvalóan háborút jelent, míg ha egymásra, vagy egy erődbe rakogatjuk őket, akkor meg egy csapatösszevonást hajthatunk végre. Tiszta sor. Csak megjegyzem, hogy csapatösszevonásokat csak akkor hajthatunk végre, ha a kör elején mindkét sereg ugyanabban a provinciában áll.

Ha egy csapatra jobb klikkel kattintunk, megjelenik az információs ablaka. Itt láthatjuk egyrészt a búráját, másrészt a nevét és a különféle adatait (Dicséret illeti a szerzőket, hiszen minden egyes név is az adott országra jellemző. Gondolom hogy itt megint világos, hogy a magyarokra gondoltam :-). A királynevek még hagyján, de még a legutolsó lovas íjásznak és követnek is olyan neve van, mint Gergely Ferenc, Geza Lukac, meg ilyesmi). Királyoknál látható az életkor is, mert egy idős uralkodónak nagyobb esélye van a természetes halálra, mint egy fiatalnak. Az arckép melletti korona és gyűrű (ha van) tanúskodik az illető királyi származásáról, illetve hogy van-e már felesége. Királyi származással eséllyel pályázhat a megüresedett trónra a fickó. Ha nős, akkor meg ahogy az lenni szokott, időnként megrendelnek egy leendő hercegfit/hercegnőt a golya.com-ról. Ha külföldi nője van, az egyrészt még jobb kapcsolatot jelent a csaj hazájával, másrészt külön öröm, hogy emberünk trónkövetelőként színre léphet, ha a kedves após végre méltóztatik feldobni a talpát, és nincsen (nagykorú) fiú örököse. Ezt a lehetőséget gondolom harsány örömkiáltással nyugtázzák a Dungeon Keeperen edzett játékosok, hiszen a trónörökösök elhalálozási folyamatát akár néhány orgyilkossal is fel lehet gyorsítani :o). Innentől meg tiszta sor. Hiába, zűrös időszak volt ez a „sötét középkor” :-).

A vezérek tulajdonságai a következők: lojalitás, vallási buzgalom, rettegettség, parancsnoki képesség, intelligencia. Az első nyilván az uralkodóhoz való lojalitást jelzi (a király tulajdonságainál ehelyett a befolyás szerepel, hiszen nyilván totál lojális saját magához :o), valamint hogy mennyire hajlamos a megvesztegetésre. A vallási buzgalmat a nép tolerálja, ha a fazon egy tartományt kormányoz. Szintén a köznép lojalitására hat a rettegettség, hiszen ha tele a gatyájuk, inkább nem gondolkodnak olyan marhaságokon, mint lázadás meg ilyenek. Ezt a tulajdonságot többek között a hadifoglyok lemészárlásával növelhetjük, de vigyázat, mert ez egy idő után már kellemetlen hatásokkal is járhat. Ha jó parancsnok a fickó (a csillagjai számát a térképen is láthatjuk), az a seregére van pozitív hatással. Az éleslátás aktatologatói képesség, arra jó, hogy több pénzt tud kisajtolni az általa igazgatott tartományból.

A királyi család paneljánál lehozhatjuk még az illető erényeit (jó védekező, remek építkező, lovagias ellenfél, stb.), illetve szégyeneit (részeges idióta, véresszájú őrült, stb.). Ezek nem csak dumák, mert befolyásolják az illető képességeit is. Poén, hogy egy kémet ráeresztve (akár a saját emberünkre is) néhány sötét titkát is megtudhatjuk, amit egyébként nem ír itt ki a program.

Többször ejtettem szót már a kormányzókról. Ez úgy működik, hogy ha van egy olyan fickónk, akinek jó magas az éleslátás képessége, azt kinevezhetjük az egyik tartományunk kormányzójává (a tartományban lévő tekercs ikont kell ráhúzni az emberünkre). Ennek két haszna van: az egyiket már említettem, de az emberünk lojalitását is növeli egy ilyen lépés. Viszont ha visszavonunk egy kinevezést (egy követet a kormányzóra uszítva), akkor emberünk igen szomorú lesz, és ezt bizony a lojalitása fogja bánni.

A katonáinkon kívül egyéb figurákat is tologathatunk a térképen, ők a következők lehetnek: követek, hercegnők, kémek, orgyilkosok, papok.

A követekkel lehet szövetséget vagy tűzszünetet kötni egy másik birodalommal (a királyára vagy egy követére kell ráuszítani). Ugyancsak ő tud megvesztegetni katonai vezetőket, sőt erődöket is! Vele lehet visszavonni a kormányzói kinevezéseket, valamint egy másik ország hercegnőjét feleségül kérni valamelyik hercegünknek.

A hercegnő a házasságra lett „kitenyésztve”. Ezt lehetőleg minél hamarabb igyekezzünk nyélbe ütni, mert ha már öregebb lesz, akkor a kutyának sem fog kelleni a nyanya. Ekkor pedig nincs mese, tűnés a kolostorba (el is tűnik a térképről)! A házasság tehát egyben szövetség létrejöttét is eredményezi. Ha a jelölt ország minden fia házas már, akkor a hercegnő sima követként működik. Egyébként lehetőség van saját hadvezérünkhöz is feleségül adni, ez egyrészt növeli a lojalitását, másrészt ő is a királyi család tagja lesz. Ultraliberális ombudsmanjelöltek valószínűleg szomorúan fogják konstatálni, hogy hercegnőnket nem tudjuk más hercegnőkhöz hozzáadni. Ám az apjukhoz és a testvéreikhez igen, bár ennek később kellemetlen következményei lesznek... Egy próbát viszont mindenképp megér :-).

A kémek kémkednek. Ezt tehetik belföldön és külföldön, növelve (ill. csökkentve) a lojalitást, másrészt pedig ellenséges kémek után szimatolnak. Egy hadvezérre / királyra dobva különféle kompromittáló tényeket tudhatunk meg róluk. A legnagyobb sunyiság pedig az, hogy egy ostromlott várba eresztve megpróbálja belülről megnyitni a kaput az ostromlók előtt. Mondanom sem kell, ez sokkal kellemesebb, mint a rengeteg pénzbe kerülő megvesztegetés, vagy az esetleg sok veszteséggel járó roham. Ha meg nem sikerül, legrosszabb esetben kinyiffantják, és akkor mi van?

A legsunyibbak kétségtelenül az orgyilkosok. Ők, mint a nevükből is látszik, nyilván időmértékes verseket írnak :-). Bármelyik figurára rá lehet szabadítani ezeket a fazonokat, a királyoktól a papokon át a hercegnőkig. A célpont akár saját egység is lehet! Így könnyedén meg lehet szabadulni a diszlojális, lázadásra hajlamos hadvezérektől, sőt a gyenge tulajdonságokkal rendelkező királyunktól is!

A papok papolnak (az imam meg imámol :-). A nép pedig figyelmesen hallgatva őket, azt veszi észre magán, hogy egyre jobban komálja a szent emberek által terjesztett hitet. Velük lehet terjeszteni a hitünket, ami egy másik állam tartományára rászállva akár lázadást is szíthat addigi uruk ellen.

A papok közé tartozik még az inkvizítor. Ő a legnagyobb búra a játékban! Csak katolikus államok építhetik, és szintén katolikusokra van hatással. Ők afféle vallásos gyilkosságokat tudnak elkövetni. Ha egy (katolikus) hadvezérre, vagy akár királyra küldjük, akkor bíróságra cibálja őket, és ha a célpontoknak alacsony a vallási meggyőződése, horribile dictu akár eretnek nézetekkel rendelkeznek, jó esély van rá, hogy szépen kivégzi őket! Saját tartományokban a vallási fanatizmust növeli (mert hát ugye ki akar ellentmondani a kedves és jóságos inkvizítor bácsinak?). Mondom, hogy király a csávó!

Itt említem meg, hogy hatféle hit létezik a játékban: katolikus, ortodox, iszlám (ez a három fő vallás, ezeknek vannak papjai), zsidó, eretnek, és végül pogány. Én úgy gondolom, hogy a katolikusak a leghangsúlyozottabbak a játékban, mert az ő vallásuk vezetője a pápa (aki királyként viselkedik a saját tartományaiban), aki néha mókás dolgokra ragadtatja el magát. Például kiátkozhat egy katolikus uralkodót. Ez akkor történik, ha az illető háborúzni kezd a pápa szövetségesével. Kellemetlen a dolog, mert ilyenkor a kiátkozott könnyű célpontja lehet egy keresztes hadjáratnak.

Keresztes hadjáratot minden katolikus birodalom indíthat, ha már megépítette az ehhez szükséges épületet (a mohamedánok dzsihad-ot indíthatnak). A kettő közötti különbség, hogy a keresztes hadjárat bárki ellen irányulhat, de a pápának kell engedélyezni (nem mellékes, hogy egy csomó lóvét is be akar söpörni érte), míg a dzsihad egy felszabadító háború, csak olyan tartomány ellen lehet indítani, amely valaha mohamedán volt.

Ha egy keresztes hadjárat megindul, végighalad a tartományokon a célpontja felé. Ha beér egy közbeeső provinciába (ha beengedték, mert akár ki is lehet tiltani a keresztes seregeket az országunkból), akár ottani katonák is csatlakozhatnak a dicső hadhoz, ill. dezertálás is lehetséges. Ez a vallási fanatizmus mértékétől függ. Sőt, akár végig is dúlhatják az adott tartományt. Ez történt Könyves Kálmán királyunkkal is 1096-ban, amikoris az első keresztes hadjárat fosztogató seregeit magának a királynak kellett szétvernie. Vigyázat, amint vége egy hadjáratnak, az egész keresztes sereg (mindegy melyik országból érkeztek a csapatai) a hadjárat indítójáé lesz!

Az egész játék talán legfontosabb részéről, magáról a harcról még nem is beszéltem. Ez egy eszméletlen jó 3D terepen zajlik, hegyekkel, dombokkal, erdőkkel, megostromolandó erődökkel, stb. Felsorakozik egymással szemben a két ellenség hadserege, aztán mehet a csihi-puhi.

Az összecsapás előtt a védő még rendezheti sorait, a támadó fél pedig megkapja a várható időjárás-jelentést, és ez alapján mérlegelhet, hogy megkezdi a csatát vagy vár még egy napot. Az időjárás ebben a játékban egyáltalán nem csak hangulati tényező! Havas terepen minden katona hamar elfárad, míg esős időben pontatlanabbul céloznak az íjászok, a puskaport használó eszközök meg egyáltalán nem működnek. Ez természetesen az ellenfélre is vonatkozik. Hála Istennek, mert kezdtek már az agyamra menni az olyan játékok, amelyekben állandóan minket szívatnak, a gép meg „röhög a markába” :-). Szóval jól gondoljuk meg, hogy vállaljuk-e a rossz időben a csatát (ha az ellenségnek sok íjásza van, nekünk meg kevés, akkor például nincs akadálya).

A felül elhelyezkedő ikonsorral minden fontos parancsot elérünk, ezeket most nem részletezem. A mini-map pedig abban segít, hogy valamelyest átlássunk a harctéri káoszon. Legalul találhatóak az egységeink. Egyszerre csak 16-16 különböző csapat vehet részt a harcban (bár ha mondjuk szövetséges államok is csatlakoznak, akkor több is). Itt a legalsó szám mutatja a létszámukat, a felső pedig a tapasztalatot. Felül látható, hogy éppen mi történik vele, a sávok pedig a fáradtság mértékét mutatják. Lövöldözős egységeknél látható a lőszermennyiség is.

Nem igazán akarok most olyan dolgokkal foglalkozni, mint harci stratégiák, meg ilyesmi. Ezekre úgyis rá fogtok jönni (profi szobatábornokoknak a kisujján jönne ki, a kezdők meg majd megtanulják a saját bőrükön). Azért néhány lehetőségről mégis szót kell ejtenem. Egy csata nyilvánvalóan akkor kezdődik, ha egy ellenséges egység bepofátlankodik a területünkre. Vagy ha mi az övére, de ez utóbbi természetesen nem pofátlankodás, hanem teljességgel jogos eljárás :-).

Ha minket támadnak meg és győzünk, akkor minden ok. Ha vesztünk, kissé komplikáltabb a helyzet. Ha volt várunk, a megmenekült csapatok visszavonulnak oda, és megkezdődhet a várostrom (vagy nem kezdődik meg, hiszen ki is lehet éheztetni a védőket, de addig nem lehet semmit kezdeni a meghódított tartománnyal. Ráadásul még egy felmentő sereg is belekavarhat). Ha nincs vár, a maradék a legközelebbi saját provinciába menekül. Ha sehova nem tud menekülni, akkor szépen foglyul ejtik őket. Egyébként a csata közben is ejtenek foglyokat a katonáink. Ekkor az egységek felett megjelenik egy kis mókás számlálós ikon. Ha erre rákattintunk, akkor embereink annak rendje és módja szerint lekaszabolják a hadifoglyokat. Mivel Genf akkoriban egy aprócska város volt, az egyezmény szóra meg gondolatban rögtön az ellenfél szétszabdalt teteme jelent meg, ezért az ilyen lépések szinte mindennaposak voltak. Ilyen mészárszéket akkor érdemes rendezni, ha vesztésre állunk, mert ha az ellen nyer, visszakapja a foglyul ejtett katonáit.

A győztes csata után a foglyokért az ellenség váltságdíjat fizet (ha nem, gondolom világos, mi fog történni velük...). Ha rebelliseket győztünk le, ismét lehetőségünk van az egész bandát úgy ahogy lemészárolni, vagy csak a főkolomposokat büntetjük meg, esetleg megkegyelmezünk mindenkinek.

Ahhoz, hogy maximálisan meghódítsunk egy tartományt, el kell foglalnunk az erődítményt is, ahol alkalmasint meghúzódhat az ellenség. Ez történhet közvetlen ostrommal, kiéheztetéssel, kém beküldésével, meg egyéb lehetőségekkel.

A bunyóban lehetőleg igyekezzünk az ellenség vezérét minél előbb szétszedni, mert ekkor bepánikol az egész seregük, és a győzelmünk már karnyújtásnyira van. Ez persze nem lesz egyszerű, hiszen a vezért védő csapatok mindig oroszlánként harcolnak, de azért kivitelezhető. Ha több seregünk is állomásozik az éppen harcoló tartományban, lehetőség van erősítést is hívni, de ezek csak akkor érkeznek meg, ha már nincs meg a maximális 16 egységünk. Tengeri csatákban sajnos nem vehetünk részt, ezeket automatikusan számolja a gép.

Huhhh, úgy látom kissé bő lére eresztettem a mondanivalómat, de mentségemre legyen mondva, még legalább kétszer ennyit lehetett volna írni erről a játékról! Bevallom, a Medieval elődjével, a Shogunnal régen sokat játszottam, és mint egy remek játék maradt meg bennem, de azért nem tartottam egy etalonnak. A Medieval viszont relatíve nem túl sok újdonságot vonultat fel elődjéhez képest (A grafika például egy az egyben ugyanaz. Ez nem is igazán baj, hiszen ez azt mutatja, hogy a Shogunnak a saját idejében olyan remek grafikája volt, hogy az még két év múlva is ott van a spiccen!).

Próbálva felidézni magamban a Shogunt, én úgy emlékszem, hogy az elődben nem volt ilyen hercegnős, papás-mamás játék, így ezeket újításként tudom be (ha mégis tévednék, elnézést érte...), mint ahogy keresztes hadjárat és dzsihad sem volt. A játék többi része viszont egy az egyben a Shogunt idézi, csak nyilván Európára vetítve.

A grafikáról említettem, hogy nem változott, de nem is tudom, hová lehetett volna még fejleszteni. Itt természetesen a real-time csatákat kell érteni. Az elképesztően szép eső effekt mellett csodálatosak és igen részletesek a várak és a civil épületek. Még arra is figyeltek, hogy az erdőben rejtőző csapatok körül madárrajok reppennek fel, ezzel árulva el a veszélyt! Bátran állítom, hogy a várostromok közben az Egri csillagok leglátványosabb jelenetei villannak fel másodpercenként (kár, hogy szegény áldott emlékű Sinkovits Imre nem tűnik fel, mint Captain Dobo of Hungary). Egy ilyen ostromot mindenkinek látnia kell!

A hangok ugyancsak a „szájtátós” kategóriába tartoznak. Az íjászok „Istenért és a Hazáért!” felkiáltással eresztenek meg egy sorozatot, míg a lovagok heves kurjantásokkal rontanak rá a galád ellenre. Csodálatos, ahogy egyre hangosabb dübörgéssel a lovagok megjelennek a képernyőn, és előreszegezett dárdával indulnak rohamra. Ahogy egymásra találnak a csapatok, már csak egy összefolyt masszát látunk, melyből kardcsattogtatás, kiáltozás hallik ki. A bepánikolt katonák hangos (és fülsértő) sikoltozással pucolnak a csatamezőről. Szóval ezen a téren is nagyot alkottak a srácok (de talán ez is a Shoguntól való örökség).

A zenéről megint csak nem tudok rosszat mondani. Bevallom, engem a Heroes Of Might & Magic IV dallamai kb. 5 perc múlva idegesíteni kezdtek (a III-ban meg eleve átszerkesztettem őket, úgyhogy a várakban sokkal kellemesebb metal fogadott :-), de ebben a játékban sokkal kellemesebbek a gregorián dallamok, jól illenek az atmoszférába, és egyáltalán nem idegesítők (legalábbis nekem). De amire a legkevesebb panasz lehet, az maga a hangulat. De ezt azt hiszem, nem kell tovább részleteznem, hiszen a fentiekben is sokat utaltam rá.

Negatívumot nem is tudok igazán felhozni a játékkal kapcsolatban. Talán a diplomácia rész lehetne kicsit bővebb, mint például ahogy azt a Civilization III-ban láttuk.

Az a véleményem, hogy a stratégiai játékok körében új etalon született (Mondjuk ezt nem tudom miért írom, hiszen a Medieval 80%-ban maga a Shogun... De valahogy mégis jobban megfogott). Aki szereti a Civilizationt, de a csatákat real-time-ban szeretné megvívni, annak nem is lehet jobb vétel, mint a Medieval: Total War.