Sziasztok.
Ha valaki tud segíteni akkor lécc.
Annál a pályánál akadtam el ahol, a papot kéne leütni és bevinni a sekrestyébe.Ezt onnan tudom h ezen az oldalon írták kommentbe.
De én még a papot sem tudom leütni mert nem engedi.
Ha valaki tud segíteni h hogy lehet az lécci írja meg komiba, vagy levélbe.
előre is köszi:D:-)
Robin Hood történetét sok számítógépes műfajban fel lehet dolgozni, némelyek kézenfekvőek (FPS, RPG), másokra inkább gondolni sem mer az ember (mondjuk érdekes lenne egy szimulátoros feldolgozás :o). Bár már lehet, hogy ez sem lenne meglepő. Megtettek már hasonló gazságokat, elég például a Star Wars versenyes jelenetét említeni). Hogy egy Commandos-szerű játékmenet mennyire illik bele az atmoszférába, azt mindenki döntse el maga. Itt ugyanis egy ilyennel állunk szemben.
A játék fő alakja – minő csoda – Robin, az önkéntes erszénymegőrző- és biztonságtechnikai szakember. Ő éppen a Szentföldről tér vissza, ahol a nemzetközi helyzet egyre fokozódik, és az ottani viszonyok nagyjából megfelelnek a ma is aktuális helyzetnek, csak ekkor még az Oroszlánszívű (Lion King) Richárd király vezette PFSZ csap össze a török nehézpáncélos Merkava II lovakkal... Ilyen zűrös helyzetből tér haza hősünk, és meglepetten tapasztalja, hogy az otthoni helyzet még sokkal zűrösebb. Robinnak meg kellene fékeznie a nép fölött zsarnokoskodó sheriffet, ki kell szabadítania lojális barátait és szerelmét, Mariant, valamint a helyére kéne tenni végre a hatalmat bitorló János herceget. Mivel a királyi bíróság már akkor sem volt igazán hatékony eszköz, hősünknek saját kezébe kell vennie az ügyek intézését. Mivel a sheriff nem nézi jó szemmel szamaritánusi ténykedésünket, igen hamar törvényen kívüli haramiaként tekinthetünk a jövőbe. Mivel kastélyunktól megfosztottak, a menekültszállás pedig nem ad menedéket, a sherwoodi erdőben kell berendeznünk lakályos otthonunk.
Kicsiny lakunkat persze nem csak a mókusokkal kell megosztanunk, lesznek segítőink is, hiszen egy egész hadsereggel csak Rambo tud egymaga szembeszállni (mielőtt még örülni kezdenétek, megsúgom hogy ő nem lesz segítségünkre :o) ). Barátaink a kalandok előrehaladtával csatlakoznak majd hozzánk, és különféle speckó tulajdonságokkal bírnak (ne csodálkozzon senki, ha ezek egy része már ismerős a Commandosból...). Természetesen szerepelnek a már ismert arcok (Little John, Tuck barát, stb.), de soraink közé csábíthatunk „mezei” harcosokat is.
A sztoriból már ismerős feladatok mellett (íjászverseny, behatolás a királyi palotába, stb.) érdekes lehetőség az útonállás. Mihelyt a táborhelyünkön összeszedtük a csapatot, a maradékot meg elküldtük, hogy tegye hasznossá magát (nyílgyártás, edzés, stb.), a térképen megtámadhatjuk az erdőn áthaladó kincses kocsikat vagy adószedőket. Ezeknél a küldetéseknél különféle csapdákat is az ellenség nyakába zúdíthatunk, ha beleeresztünk egy-egy nyilat a céltáblákba.
A grafikát tekintve, szerintem a Robin Hood inkább a Commandos első részével veheti fel a harcot, mintsem a másodikkal, ahol már forgatni is lehetett a terepet. Zoomolgatni itt gyakorlatilag fölösleges, mert akkora pixelek jönnek elő, mint egy ház. Egyébként a terep precízen kidolgozott, de csodákat felesleges lenne várni tőle. Becsületes iparosmunka.
Ugyanezt lehet elmondani a hangokról. Bár hőseink minden egyes döfést kommentálnak, a sheriff katonái részegen énekelnek, az őrök jelentenek a parancsnokuknak, mire az kiadja a parancsokat (ez egyébként ügyes megoldás, azt hiszem a Commandosban nem láttam hasonlót), azért egy idő múlva már inkább zavaróan hat, hogy senkinek be nem áll a szája. A zene viszont kifejezetten kellemes, a hangulata is mindig összefügg az éppen aktuális eseményekkel.
A kezelhetőséget láthatóan igyekeztek egyszerűre venni a szerzők, de nekem valahogy mégis idegen. A Commandos-ban ugyan kismillió billentyű volt minden fegyvernek, de valahogy mégis jobban megszokható volt az egész. Persze ez szubjektív vélemény, másnak lehet hogy ez fog jobban tetszeni.
Ami viszont elég irreálissá teszi az egész játékmenetet, azok a harcok. Nyíllal persze távolról is legénykedhetünk, de ha már a nyakunkra jöttek a katonák, akkor ideje elővenni a gyíklesőt. Elvileg a bal egérgombbal támadhatunk, a jobbal védekezünk, de az egész gyakorlatilag kimerül a bal gomb eszeveszett kattogtatásában. Ha négy-öt emberünk van egy brancsban, akkor elég ritkán van ellenfelünk, mert simán elbánnak kétszer annyi ellenséges katonával is. Egyenként ki lehet ütni őket, a többi ütését meg többé-kevésbé automatikusan kivédik az embereink (elég érdekes, hogy sokszor még akkor sem szenvedünk sérülést, ha hozzá sem érünk az egérhez, vagy éppen nagyban püfölünk valakit, a másik meg közben a nyakunkba sóz hátulról... Hát ezt meg hogy a fenébe védted ki, testvér?). Sokszor pont az lenne a lényege az egésznek, hogy észrevétlenül lopakodni kéne, de általában jobban járunk, ha a királyi palota fél helyőrségét lekaszaboljuk (!). Ezt a hibát egyébként a Commandos mindkét részénél is fel lehetett hozni, ott is egyenként le lehetett lövöldözni az egész Wehrmacht-ot.
Amiben viszont előrelépést jelent a játék a Commandoshoz képest, az a riadó. Ott ugyebár az őr, amelyik észrevett minket, rögtön odaszalad, nézelődik, szaglászik, aztán lassanként visszatér a helyére. Itt össze-vissza keresnek minket, benéznek minden kapualjba a környéken. Ezután meg fellármázzak az egész várost, erősítést hívnak, a fél helyőrség keresztbe-kasul cikázik a városban. Szóval ha észrevesznek, sokszor hosszú percekig kell a búvóhelyünkön várakozni, amíg lecsendesül a felbolydult méhkas. Az őrök még azt is észreveszik, ha az egyik kollégájuk egyik percről a másikra eltűnik a posztjáról!
Kicsit azért túlzás lenne a Commandos-klónok csoportjába sorolni a Robin Hoodot, de nem áll messze tőle. Ami megmenti ettől a sorstól, azok a változatos küldetések, az útonállás érdekes lehetősége, és az edzés során fejlődő szereplők. Igencsak hiányolom viszont az átvezető videókat, ilyenekkel ugyanis egyáltalán nem találkozhatunk.
Aki kedvet kapott a Robin Hood-hoz, annak leginkább azt tanácsolom, hogy ne várjon világrengető csodákat a játéktól, különben csalódásban lesz része.
