szerintem mászkálj körbe még rendesen, valamit nem vettél fel, amitől aktivizálódik még néhány ellen, menj körbe mindenfelé, lőjj szét mindent, próbálj ezután az ajtó közelébe, szóval nézz szét alaposan...
ha nagyon nem megy, kezd újra a pályát, lehet bug is, bár kétlem, én nem találkoztam eggyel sem, mikor végígtoltam anno...
Gondolom mindenki emlékszik a DOOM lényegére.(Aki nem, az sürgősen rohanjon, és pótolja be ebbéli hiányos kulturális ismereteit, a következő bekezdésben találkozunk.). A lényeg ugyebár a töméntelen mennyiségben feltűnő szörnyek irtása volt, a legkülönfélébb célszerszámokkal, s eme vidám monotóniát az agytekervények megdolgozása érdekében néha kapcsolók nyomogatásával törték meg. Az FPS-ek fő irányvonala éveken keresztül ez a meglehetősen egyszerű játékmenet volt, mígnem 1998 telén, sok késés után végre megérkezett a Half-Life, s hirtelen mindent felborult. Hiszen a HL oly eretnekséget követett el, hogy a halálpontos fejlövések osztogatása mellett megkövetelte a játékostól a gondolkodást is. Meglehetősen interaktív volt eme remekmű, melyben beszélgethettünk a tudósokkal, őrökkel, kihallgathattuk a katonák beszélgetését, a plafon leszakadhatott előttünk, és még sorolhatnám az olyan momentumokat, melyeket manapság már természetesnek veszünk. Szinte az összes fejlesztő átvette a HL innovációit, és egy kicsit át is estek a ló túlsó oldalára. Hiszen pár évvel később már nem volt olyan játék, melyben minden felesleges gondolkodás nélkül csupán egyre koncentrálhattunk volna: a vidám szörnyirtásra.
Már-már keserűen lemondtunk arról, hogy valaha olyan játék jelenik meg, mely megfelel a fent leírt kritériumoknak, de 2001 közepén eljött a megmentő, melynek nevét mindenki tudja (ugye?): Serious Sam. A játékot fejlesztő Croteam voltaképpen vadonatúj motorjuk prezentálására készítette el a játékot, s mivel nem volt szívük „engine techdemo”-nak hívni, így a projekt kinőtte a kezdeti keretet, és teljes értékű játékként jelenhetett meg. Mivel a fejlesztők célja azért főként a motor bemutatása volt, így nem vitték túlzásba a fejlesztést, s a játékmenet a régi sémára épült, és meglehetősen rövidke is volt. Animációnak még csak nyomát sem lehetett látni, de a lényeg, nem is ez, hiszen remek gyilkolászásban volt részünk. A siker alighanem a fejlesztő horvát srácokat lepte meg leginkább, hiszen az öldöklésre kiéhezett játékosok kitörő örömmel fogadták a Serious Sam-et, olyannyira, hogy bő fél évvel később megjelent a szintén remek Second Encounter is. (Sőt, a pletykák szerint készítik az SS 2-t is.)
Eme hosszúra sikerült bevezetés után végre rá is térnék a cikk valódi főszereplőjére, a Will Rock-ra. Ugyanis az ismeretlenség homályából előtűnő Saber Interactive látott fantáziát abban, hogy egy, a dicső elődhöz kísértetiesen hasonlító játékot készítsen el.
A Will Rock főhőse William Rockwell, aki eltűnt szerelme után kutat, és bosszút akar állni mentora gyilkosán. A Zeusz által bebörtönzött Prométheusz lelke beköltözik Rockwell testébe, s az így felturbózott Will azonmód nekilát a helyi fauna likvidálásának, Zeusz Tartaroszba küldésének, és szerelme kiszabadításának. A történet ugyan egy rosszabb Barátok Közt epizódra hajaz, de egy FPS-ben, főként egy Serious Sam-hez hasonlóban a történet abszolúte mellékes tényező.
A WR-ban összesen 10 nagy pályán keresztül csökkenthetjük a népsűrűséget, melyek között van görög város, fürdő, sportkomplexum. A végső összecsapás helyszíne pedig az Olimposz lesz. Mint azt a hasonszőrű játékokban megszokhattuk, a pályák végén főellenségek várnak, s ezek az utolsó pályán visszaköszönnek. A legfőbb likvidálandó életforma maga Zeusz.
Nincs szörny fegyver nélkül, így a Will Rock-ban is számos jószágot kapunk, szám szerint 11-et. Ezek között van winchester, géppuska, nukleáris rakétavatő, nyílpuska, hogy csak a legígéretesebbeket említsem.
Lesz multiplayer játéklehetőség is, mely háromféle játékmódot tartogat számunkra: a Deathmatch-et gondolom nem kell ismertetni, a Kincsgyűjtés már érdekesebb, itt 10 kincsre kell vadászni, melyek a pálya különböző pontjain vannak eldugva, és az a csapat győz, amelyik egyszerre birtokolja a 10 ereklyét. Végezetül van kooperatív mód is, melyben maximum nyolcan játszhatjuk végig közösen a játékot.
A grafika a képeket elnézve egészen pofás lesz, de csakúgy, mint a játék egészében, különösebb extrára itt sem lehet számítani.
Ennél többet nem nagyon lehet (és nem is nagyon érdemes) írni a Will Rock-ról. Egy egyszerű játékot várhatunk, mellyel ideig-óráig el lehet ütni az időt, de hosszabb távú szórakoztatásra nem alkalmas. Látszik, hogy a készítők a Serious Sam sorozat sikerét akarják meglovagolni, de míg ez a „re-evolúció” bejött az SS-nek, nem biztos, hogy a játékosok harmadszorra is vevők lesznek egy lényegében változatlan játékra.
