Jack Ryan-t a Vadászat a vörös októberre filmből, Alec Baldwin alakításában ismerte meg a közönség. Szerepét ezután átvette Harrison Ford két film erejéig (Férfias játékok, Végveszélyben), s most a mai kedvenc, Ben Affleck veszi fel a Tom Clancy által kitalált figura alakját.

Először is be kell vallanom, hogy nem olvastam a film alapjául szolgáló könyvet, ezért lehet, hogy következtetésem téves, de nagy valószínűséggel Jack megfiatalodásának köszönhető, hogy a Jack Ryan sorozatban ötödiknek megírt, és negyediknek leforgatott film nehézkesen indul. Így viszont tanúi lehetünk Jack első bevetésének. A lassú felvezetés után – ha még ébren vagyunk – meglepő jelenetet láthatunk. Ami meglepő, hogy az ilyen filmekben az utolsó másodpercben hatástalanítják az atombombát, itt meg felrobban. Mégsem egy katasztrófafilm lesz A rettegés arénája, hanem megmarad a kémtörténetnél. Így láthatjuk – már ezt is sokadszorra – hogyan nem tör ki a harmadik világháború. De Csernobil után már nehezen emészti meg a néző, hogy egy atombombával megsemmisített városban rendőrautók öt perc alatt a riasztás helyszínén legyenek, pániknak nyoma se legyen, s pár gázálarcos, szkafanderes embert leszámítva semmi sugárzásvédelem ne történjen. De ha a történet és Hollywood így kívánja...

Az extrák semmi nyomot nem hagytak bennem. Az alkotókkal és szereplőkkel történő beszélgetésből maximum annyi az információ, hogy Harrison Ford kiszállt a sorozatból, ezért megkeresték Ben Afflecket, s rá írták a forgatókönyvet, a rendezőt csak utána kérték fel. Egyébként „mindenkivel szuper volt dolgozni”, és „mindenki a legjobbat hozta ki magából”. Mindezt egy 13 és egy 17 perces interjú-werkfilmből hallhatjuk (akár magyar felirattal), melyek egyikében a szereplőválogatás, másikban a forgatás van a középpontban. A trükkök elkészítésének hosszabb időt szenteltek, a lényegesebbek külön fejezetet is kaptak az extrákban (ez öt darab, egyenként 4-9 perces kisfilmet jelent). Megtudhatjuk, hogy késett az anyagszállítás, hogy vegyítették a 3D-s grafikákat a filmanyaggal, illetve megtekinthető néhány trükk felvétele. Egy Csillagok háborúja (a klasszikus) vagy egy Gyűrűk ura hasonló „hogyan készültek a trükkök” kisfilmjei többet mondanak, főleg, hogy ott mintha a bűvész leleplezné a titkát, itt meg egyszerűen elmondják, mit is kellett volna látnunk, s mennyire jók is voltak. Emellett két audiokommentárt is kapunk a film mellé, melyeket angol felirattal is választhatunk. Az egyikben Phil Alden Robinson rendező John Lindley operatőrrel kommentálja a filmet, míg a másikban a rendező mellett a sztori atyját, Tom Clancyt hallhatjuk (például arról, hol tért el a film a regénytől).

A film alsó A kategória lett, elsősorban a színészeknek köszönhetően. Sajnálatos a lassú kezdés – nem az akciójelenetek hiánya, hanem a vontatott felvezetés –, az atomcsapás elbagatellizálása, főleg egy ilyen profi csapattól. Az extrák tartalma pedig valójában nem túl nagy.