Liam Neeson és Harrison Ford egy filmben jól hangzik, s valami különlegest ígér a nézőnek. S ha figyelembe vesszük, hogy az 1961-ben játszódó történetben orosz tengeralattjáró kapitányát és első tisztjét alakítják, s kivételesen nem negatív képet festve az akkori orosz flotta – párthoz és a Szovjetunióhoz hű – tisztjeiről, katonáiról, akkor már sejthetjük, hogy ezúttal nem kommersz filmet nézhetünk.
Kivételesen a filmről beszéljünk később, s előbb nézzük meg az extrákat, mert utána egészen más élményt nyújt az Atomcsapda! Az extrák többes szám kicsit túlzó, hiszen a két Atomcsapda filmelőzetest (az előzetes és az ajánló menüpontok, de lényegében kétszer ugyanaz) és az SPI másik három filmjének kedvcsinálóját leszámítva csak a „Hogyan készült” marad extrának. Szokatlan meglepetés, hogy szinkronizált rövidfilmet nézhetünk végig, ahol minimális mértékben dicsérik csak a rendezőnőt (!), és a két főszereplőt. Ellenben megtudhatjuk, hogy eredeti történet feldolgozását láthatjuk a filmben, rövid áttekintést kapunk a K-19-ről, az első szovjet atom-tengeralattjáróról. Kiderül, hogy a látvány, díszlet nem a digitális technikának köszönhető elsősorban, hanem a felvételek eredeti orosz helyszíneken folytak, illetve egy valódi (de már kiszuperált és erre a célra átalakított) tengeralattjárón (illetve a tengeralattjáróban) a tengeren. Ezek után egészen más szemmel néztem meg a filmet, mintha ezeket utólag tudom meg – legalábbis így hiszem. :-)
A film lényegében beleillik a tengeralattjárós filmek sorába. Zárt helyen kialakuló csoportszellem, kapitány – exkapitány közötti viszony, egy mindenkiért elv. Mindezt ráültetik a szovjet mentalitásra, a Párt mindenek előtt elvre. Az előző mondat ne ijesszen el senkit, nem sablonelemekből újraépített mű ez. Inkább egy korkép, egy lélektani dráma, egy tengeren játszódó kalandfilm vegyülete, könnyed kikapcsolódás másfél – két órára. Az egyedüli zavaró körülmény, hogy az a Harrison Ford-ra oly jellemző szájfélrehúzós mosoly nem illik ehhez a szerephez, s mégis láthatunk belőle egy csokorra valót.
A film – sok DVD-re nem jellemző módon – igen élvezhető 5.1-es szinkronnal is felkerült a korongra, így semmit nem veszít az, aki ilyen formában nézi meg a filmet. A hang a maga nemében tökéletes, megkapjuk a térhatást, tudjuk, aki beszél, az hol helyezkedik el (melyik oldalunkról jön a hangja), nincsenek zavaró zörejek a csendes jeleneteknél. A kép is éles – bár 3-4 alkalommal „kikockásodott” egy-egy pillanatra, ez talán a tömörítés kisebb hibájának tudható be.
Így a végén mit is mondhatnék? Csak azt, hogy egy középmezőnybe tartozó tengeralattjárós filmet nézhet meg, aki megveszi, kikölcsönzi az Atomcsapdát, minden különösebb újdonság nélkül.
