26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Ghost Master

Egy szellemes játék, melyben házak lakóit kell halálra rémisztenünk szellemeinkkel.

Írta: Dino 3 hozzászólás

A tavalyi ECTS-en az Empire standján (igazából nem is standján, hiszen egy közeli bárban tartották a bemutatót :-) láttuk a kiállítás egyik legeredetibb játékötletét. Ez a Ghost Master volt, mely egy külsőleg leginkább a The Sims-hez hasonlító játék volt, azonban nem emberek, hanem szellemek „életét” kellett benne irányítani. Fő feladatunk pedig nem más, mint a lakosság rémisztése. Nos, a látottak után igen kíváncsian vártuk, mi is lesz a fejlesztés eredménye, melynek egy átmeneti állapotát – a preview verzió két CD-jét – volt szerencsénk a közelmúltban kézhez kapni. Sajnos elég sok limitáció volt még benne, különösen a félbehagyott játék folytatásának lehetősége nehezítette meg a tesztet, de ennek ellenére sikerült átfogó képet kapni a programról.

A feladatunk tehát – ahogy azt a cím is sugallja – szellemek uraként játszani a nagy rémisztőt, aki szellemcsapatát irányítva kergeti ki a ház lakosait. De hogy ne legyen ennyire egyszerű a játék, az egyes helyszíneken különböző feladatokat is kapunk az ottani helyi szellemtől. Ennek teljesítése pedig már sokkal összetettebb, mint az egyének rémisztgetése. El kell érni például, hogy megfelelő kíváncsiságtól vezérelve egy adott helyre menjenek a lakók, vagy lebontsanak egy falat, amely mögött például egy holttestet fognak találni.

Első feladatunkként egy lánykollégiumból kell mihamarabb sikítva távozásra bírni 8 diákot. Ehhez először ki kell választanunk a rendelkezésre álló szellemek közül, hogy melyekből álljon csapatunk. Egyszerre ugyanis csak korlátozott számú szellemmel garázdálkodhatunk a pályákon, melyeket helyszíntől függően kiegészít még a program néhánnyal. Ezután érdemes körbenézni a házban: hol töltenek el a legtöbb időt a lakók, hol vár feladattal – és esetleg kis segítséggel – a „hely szelleme”, valamint hogy merre találják a kijáratot a rémült emberek. Ezután végiggondolhatjuk stratégiánkat, majd ennek megfelelően elhelyezhetjük a szellemeket a különböző helyiségekben. Minden egyes szellemet más és más módon használhatunk fel. Van, amelyiket egy szobához „kapcsolhatunk”, másokat pedig különböző tárgyakhoz, például egy szőnyeghez vagy egy elektromos berendezéshez, mint egy TV vagy egy mikrohullámú sütő.

Szellemeink változatosak: van pókokat idéző, láncokat csörgető, tárgyakat lebegtető, vagy csak egyszerűen ijesztgető, huhogó szellem, melyek különböző eredménnyel járnak a lakókon alkalmazva. Az elektromos berendezésekhez kapcsolható lény szikrákat szór, vagy rendellenes funkciókat csal elő, és van, amely vizet fakaszt a falból, legalábbis annak látványát tárja áldozatai elé. A szellemek elhelyezése egy kicsit macerás, az emblémájukra kattintás után megjelenő menü elsőre elég hosszúnak tűnik, de nagyjából hozzá lehet szokni. A szellem elhelyezése után aktiválhatjuk különböző „erőit” is. Ezek mindegyike meghatározott pontértéket számít, és a lakók félelmi szintjétől függ, mennyi pontot használhatunk el ilyen célra. Egy lakó akkor fog távozni, ha a félelmi szintje – amit megnézhetünk bármikor, rákattintva a szereplőre – egy bizonyos érték fölé ér. Ekkor amilyen hamar csak tud, menekül a házból. Azonban amíg még bent van, a félelme fokozatosan csökken, így nem árt minél intenzívebben rémisztgetni.

A Ghost Master 3D engine-je az, ami miatt elsőként a The Simshez hasonlítottam, azonban irányítás terén annál sokkal többet nyújtanak a fejlesztők. A kamerát egyszerűen mozgathatjuk össze-vissza, zoomolhatunk is vele, és egy gombnyomással válthatunk az épület emeletei között. Sőt, ha meg akarjuk tudni, mit érez áldozatunk, az ő szemszögéből is követhetjük az eseményeket, és ilyenkor még a szívdobogását is halljuk. Igaz, kicsit furcsa, ahogy jobbra-balra mozgatja menet közben a fejét... Viszont nemcsak az áldozatok, hanem a szellemek szemszögéből is megtekinthetjük az eseményeket, ha ahhoz van kedvünk.

A játékmenet azonban hosszú távon kicsit vontatottnak tűnt. Nem találtam olyan opciót, amivel felgyorsíthattam volna az időt (ez lehet, hogy csak a tesztverzióból hiányzott, így végső következtetést nem vonnék le), és ez az utolsó 1-2 ember esetében igen bosszantó. Ugyanis miután kirohannak a házból, általában nehéz bármilyen hatással lenni rájuk, és miközben sikoltozva futnak egy kört a ház körül, valamelyest csökken félelmük. Persze ilyenkor érdemes a bejáratnál várni őket legerősebb szellemünkkel.

A Ghost Master tehát gyakorlatilag a The Sims keveréke a menedzser-típusú játékokkal, kiegészítve mindezt egy egyedi, szó szerint „szellemes” ötlettel. Az engine szép és látványos, az interfész pedig egy-két funkciót leszámítva elég jól használható. A mentés funkció hiányában sajnos sokáig nem juthattam el a küldetésekben, így végső következtetést még nem vonnék le a játékról. Mindenképpen ígéretes újdonság, kíváncsian várom a végleges verziót.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Ghost Master

Platform:

Fejlesztő: Sick Puppies

Kiadó: Empire Interactive

Megjelenés: 2003. április

Minimális rendszerigény: Pentium II 450, 128 MB RAM, 3D kártya (ATI Radeon/NVIDIA GeForce)

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Jonasz
Jonasz [1]
csá Megvan valakinek a Ghost Master Magyarosítása???????????
dzsikar
dzsikar [1]
KisBI!
Ezzel nemvagy egyedül. De én mondjuk már januárban olvastam róla és azóta megesz érte a fene.:-D
KisBi
KisBi [548]
Már alig várom a játékot[a cikk is kira;-)]!:-)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)