Commandos 3: Destination Berlin

Amikor egy nagynevű sorozat újabb részét veszi kézbe az egyszeri tesztelő, akkor óhatatlanul is gyanúsan tekint rá, hogy nem egy újabb bőr lehúzásáról van-e szó. Valahogy így tekintettem a Commandos 3-ra is, amely nagy csinnadrattával érkezett, de ezzel mindig csínján kell bánni.

Az első két rész kultuszt teremtett a maga idejében. A Commandos 2-ben annyira jól sikerült eltalálni a hangulatot, az őrök viselkedését, a küldetések változatosságát (még Burmában is járhattunk, és a japánok ellen kellett küzdeni), hogy azóta sem sikerült más programnak felvennie a versenyt vele. E fergeteges sikerek után jelentették be a harmadik rész készülését, ami persze minden elképzelésre rádupláz. Hogy sikerül-e neki, az hamarosan kiderül...

A legelső dolog, ami az ember szemébe ötlik, az a mozgalmas borítókép. Ez rögtön sejteti is a játék legvitatottabb újítását, az „akció-orientált” játékmenetet. Ennél a résznél nem elsősorban a csendes bujkálásra, lesből támadásra, hangtalan akciókra lett kihegyezve a dolog, hanem a legtöbb pályán időlimit van (amelyről sokszor eleinte nem is tud a játékos), és ezalatt kell végrehajtani a küldetést az ellenségtől hemzsegő terepen. Ha sokat szöszmötölünk, egyszerűen lehetetlen helyzetbe hozzuk magunkat!

Na jól belecsaptam a lecsóba... De mindig ez jár a fejemben, ha a Commandos 3-ra gondolok. Itt végleg búcsút mondhatunk a Commandos 1-2-ben megszokott stratégiáknak, és ez engem igen érzékenyen érintett. Teljesen másképp kell hozzáállni a dologhoz, gyorsan kell cselekedni, alkalmazkodni a körülményekhez. Ez még egyébként nem is lenne baj, de mindezt rengeteg tényező hátráltatja (majd mindjárt kitérünk rá).

Csapatunk az első rész óta a szokásos: Green Beret, Sniper, Diver, Sapper, Thief, Spy. Tulajdonságaik nem sokban lettek kibővítve az előző rész óta, de némi változás azért megfigyelhető. A már említett mozgalmas borítókép tömegjelenete azt is sejtetni engedi, hogy mások is szerephez jutnak még, nem csak 2-3 katonával fogjuk Berlint elfoglalni. Mert bizony több küldetésben „külsősök” (fapados katonák) is támogatják az akcióinkat. Ez a jelenség már a második részben is feltűnt, de ott csak 1-2 pálya erejéig volt jellemző.

Összesen három hadjáratban vehetünk részt, ezek pedig Sztálingrád, Közép-Európa és Normandia. Itt már rögtön összehúzza az ember a szemöldökét, hogy mi a jó búbánatot keresnek brit kommandósok Sztálingrádban? Az imperialista kémek és szabotőrök a proletárhatalom hazájában? Hát ez vicc...! Itt az első küldetésben egy német mesterlövészt kell likvidálnunk egy szál Sniperrel és néhány szovjet katonával. Ez a feladat gondolom azt a történelmi küzdelmet akarja feleleveníteni, amely a zosseni német céllövész-iskola vezetője, Heinz Thorwald és egy orosz mesterlövész között folyt, és ami az orosz győzelmével ért véget. De még mindig nem értem, hogy jönnek ide a britek!?

A játék hangulatának tehát sok minden keresztbe tesz. Az időlimit csak egy dolog (nem is jelentéktelen), de ami még idegesítőbb, hogy a hotkey rendszert is sikerült hazavágni! A 2-ben minden egyes cselekvésre volt hotkey, ami eleinte némi morgolódásra adott okot, hogy mégse nézzék már lexikonnak az egyszeri játékost, de aztán némi gyakorlás, néhány küldetés után már egész jól memorizálni lehetett a legfontosabb parancsokat. Itt viszont sem a kézikönyv, sem a tutorial, az égvilágon semmi nem jelöli ezeket a gyorsbillentyűket, és a legtöbb cselekvést az ikonokra kattintgatva kell végrehajtani. Mi a fenére volt ez jó, ezt a jól bevált, megszokott rendszert tönkretenni? Amikor sokszor néhány másodperc alatt kell több akciót végrehajtanunk, netán különböző emberekkel.

Ami viszont jó dolog, ki lehet emelni élénk színnel a pályán használható tárgyakat és az ellenséges katonákat. Úgy emlékszem, ez a második részben nem volt (utóbbi igen, de csak akkor, amikor be- ill. kiléptünk egy helyiségbe/helyiségből). Maguk a küldetések most is változatosak, ebben eddig sem volt hiány, csak valahogy az egész körítést idegennek érzem. Valahogy többet vettek el a szerzők, mint amennyit adtak.

A grafika, mondani sem kell, ugyanúgy az utolsó szögig megtervezett, messzemenően részletes, mint az elődnél. Jelentős grafikai újítást viszont nemigen vettem észre, zoomolásnál azért még mindig előjönnek azok a fránya pixelek. Zavaró, hogy csak a beltéri nézetet forgathatjuk kedvünkre, a szabadban csak 4 kameraállás áll a rendelkezésünkre. És váltásnál így is megzavarodik az ember pár másodpercre, hogy akkor most hol is állunk. Valami jelentősebb változást azért ideje lett volna végrehajtani, úgy érzem.

A hangok és a zene korrektek, de ezekkel az elődöknél sem volt baj. (Illetőleg a Commandos 1-ben zenéről nem beszélhetünk, hacsak a monoton „tamm-taramm” nem számít annak...). Amitől viszont a falra másztam, az a tolvaj és a kém észveszejtő francia kiejtése. Ezek persze eddig is így voltak, de megbarátkozni velük még mindig nem sikerült.

Az az érzésem, hogy a Commandos 3-at elsősorban üzleti szempontok motiválták. A hangoztatott újítások a játékmenetben nem úgy sültek el, hogy az pozitív irányba lendítsen a játékon, legalábbis az én véleményem szerint. Nekem a Commandos pont attól volt Commandos, hogy a pályák és az egész hangulat a lopakodásról, csendes akciókról szóltak. 3-4 kommandós nem hentelhet le egy hadosztálynyi németet úgy, hogy azok ráadásul hazai pályán játszanak, ez elég irreális. Számomra pont attól a részlettől fosztottak meg, ami leginkább megfogott a játékban. De lehet, hogy másnak meg éppen emiatt fog megtetszeni, épp azt fogja értékelni, amit én nem. Szóval egy próbát talán érdemes vele tenni, és utána eldönteni, hogy kinek jön be a játék, és kinek nem. Nekem nem.