Squad Assault: West Front

A háborús játékok sokfélék. De mindig van egy-kettő közöttük, ami olyannyira kiemelkedik a többi közül, hogy aztán a többiek is őt kezdik utánozni. Így volt ez a Panzer General sorozattal is. Még ma is születnek olyan játékok, melyek – bár sokkal összetettebbek – azért még mindig erre a hexás alapműre hajaznak. Így van ez manapság is. A Combat Mission egy olyan jól sikerült játék lett, hogy erre sokan ráugrottak. Elsőnek a G.I. Combat nevű játék próbálkozott a taktikai elemek kiemelésével egy 3D-s harcmezőn. Aztán mindjárt nyakunkon az IL-2-es motorral megáldott, gyönyörű Wartime Command.

De térjünk vissza egy pillanatra a G.I. Combatra. Ez a játék megpróbálta ötvözni a nagyon sikeres Close Combat sorozat játékstílusát a ma elvárható térbeli kinézettel. Azonban valami nem jött be. Az én gépemen például el sem indult. De a kritikák is mind lehúzták. Ezért a készítők – a Freedom Games – dobta a projektet és nekifogtak, hogy átírják és élvezhetőbb formába hozzák ezt a dolgot. Hittek benne, hogy nem hiába volt a Close Combatnak akkora sikere.

Ez az átdolgozás lett a Squad Assault. És úgy néz ki, sikerült nekik. Hiszen már az alcím – West Front – is sejteti, hogy csak az első részről van szó. De a hírek már három új részről regélnek, melyek – mily érdekes! – a Close Combat sorozatban is megjelentek: Ardennek, Arnhem és a Keleti Front. Személy szerint örülök a Freeedom csapat sikerének, hiszen a Squad Assault kellemes átmenet az ultrakemény taktikai és a népszerűbbnek szánt könnyebb játékok között.

A játékmenet real-time, de azért nem egy klasszikus klikkelgető-RTS-re kell gondolni. A játékot meg lehet állítani, és akkor áttekintve a helyzetet változtatni lehet a taktikán az egységeknek kiadott parancsok segítségével. Ezek a parancsok is teljesen a CC-re emlékeztetnek és könnyen – egy popup menüvel – érhetők el az egységekről. Egy részük a haladásra vonatkozik, hogy milyen sebességgel és figyelemmel haladjon az adott egység a kitűzött cél felé. A parancsok másik csoportja pedig arra való, hogyha egységünket már állásba vittük, merrefele és milyen agresszivitással harcoljon.

A terep, mely csataterünk a játék során, teljesen háromdimenziós. Így aztán szabadon forgathatjuk a kamerát és a katonák arcába nézésétől egészen a teljes madártávlatig, bármilyen nézetet választhatunk. A terület azonban véges, és mint a Combat Mission-ben, itt is egy elmosott háttérkép következik akció területünk határain túl. Azonban a terep modelljei, mint felborult teherautók, szállító vitorlázó repülők, házak, szénaboglyák és olyan híres építmények, mint a Pegazus híd elég részletesen ki vannak dolgozva.

A fák, bokrok, út és fű azonban nagyon szétkent és elnagyolt. Azért a mai grafikus kártyák bírnának ennél többet is. A hangok sem halkulnak és erősödnek attól függően, hogy kameránk milyen távol van a hangforrástól, hanem egy ideig hallható, aztán hirtelen megszűnik. Ezek zavarók is lehetnének néha, ha nem ragadná magával a játékost a harc heve. Ugyanis a pause gomb használata ellenére a játék pergőbb, mint a TBS/RTS hibrid Combat Mission.

A gyalogságnak is nagyobb a szerepe. Ahogy az már a Close Combatokban is volt, minden a gyalogságon múlik. A harckocsik és rohamlövegek, az aknavetők és nagyobb tüzérségi egységek, mind-mind csak kiegészítői, támogatói a fegyvernemek királynéjának. Ez már abból is látszik, hogy sokkal életszerűbb modellje és textúrája van a gyalogosoknak, mint a Combat Missionben. Cserébe pedig a harckocsik sikerültek egyszerűbbre. Valamint a Squad Assaultban minden egyes embert ábrázolnak grafikusan. Ezek pedig kúsznak, másznak, sőt a kerítéseken átugrálnak, a házakba pedig az ajtón mennek be.

Mindezek ellenére ugyanolyan komplex függvények számolják ki egy tűzharc eredményét, mint a Combat Missionben, és nem pedig egy FPS-hez hasonlóan az, hogy merre mutat a katonák fegyvere. Megesett velem, hogy egy MG42-vel felszerelt német baka feküdt az úton és körülötte két méter sugarú körben angol ejtőernyősök álltak. A német is folyamatosan lőtt a géppuskájával és az angolok is a Stenjeikkel. És egyikük sem találta el a másikat.

Az ilyen és ehhez hasonló jelenetek – Sherman és Sturmgesütz lövi egymást három méterről és sokáig nem talál egyik sem – furcsán hatnak, nemcsak egy FPS-hez szokott játékosnak, hanem minden háborús játékot kedvelőnek. Mert azt megszokhatta, aki már játszott más taktikai játékkal, hogy nem mindig azt látjuk, ami valóban történik – mert a látvány egy dolog és a valóságot szimuláló függvények pedig egy másik – de azért ekkora furcsaságokat még nem pipáltam. Ebben azért alulmúlja a Close Combatokat is.

A csaták viszonylag hamar – negyed vagy fél óra alatt – lezajlanak. A játék elején a számunkra kijelölt részen elhelyezzük (deploy) az egységeinket és kezdeti parancsokat is adhatunk nekik. Aztán elindítjuk a játékot, melynek során igyekszünk minél több ellenséget megfutamítani vagy megsemmisíteni, miközben minél több zászlót a magunk színére váltunk. Támadásnál elfoglaljuk azokat, védekezésnél pedig nem engedjük az ellenség kezébe.

A csatáknál nagyobb élvezetet nyújt – ahogy az a Close Combatban is volt – a kampány. Melynek során több csatát vívunk meg füzérbe szedve és bizonyos csatákat azokkal az embereinkkel kell megvívnunk, akik egy korábbi csatában életben és épségben maradtak. Ilyenkor még haszna is van annak az érdekes funkciónak, hogy csata után kitüntetéseket osztogathatunk, amik növelik az adott katona morálját.

Természetesen nem minden csatát ugyanazokkal az emberekkel vívunk, hiszen az egyik csata mondjuk a Pegazus híd elfoglalása, az azt követő pedig az Omaha part megrohamozása, ahol brit ejtőernyősök helyett amerikai rangereknek parancsolhatunk, ám ezután jöhet egy olyan csata, amelyben a Pegazus hidat kell tartanunk a német ellentámadástól és akkor már ugyan azokkal a britekkel lehetünk. Sajnos a tesztelésre kapott verzióban nem lehetett elmenteni a kampányt, ezért csak annyit kampányolhattam, amennyit egyhuzamban volt időm játszani, de engem az is fellelkesített.

A kampány és a csaták között félúton állnak a – fordítsuk így – hadműveletek, melyek több csatából állnak, azonban ezek a csaták közel egymáshoz zajlanak és rövidebbek, mint a kampány. És természetesen lehetőség van többjátékos módra is, amit azonban nem volt lehetőségem tesztelni. A kézikönyvből viszont megtudtam, hogy ilyenkor két játékos játszhatja a csatákat LAN-on vagy interneten keresztül a TCP/IP protokollt használva.

A Squad Assault része egy szerkesztő is, mellyel csatákat készíthetünk. Térképet azonban nincs módunk csinálni, csak az előre elkészített területekre tehetünk ki egységeket. De mi jelölhetjük ki a kezdő területeket és az elfoglalandó zászlók helyét. Nálam ez a szerkesztő egy kicsit instabil volt,és ha egy kicsit is több egységet tettem ki, máris szétfagyott a játék a csata betöltésekor.

A West Front cím is csalóka, hiszen valójában a Normandiai partraszállás és annak pár hónapos utóéletét játszhatjuk végig. Mint azonban már utaltam rá, útban van két vagy három kiegészítő hozzá, mellyel más hadszíntereket is végigharcolhatunk. Addig is a csataszerkesztőn kívül található egy mod betöltő segédeszköz is a játék mellett, melyhez egy minimod is csücsül a CD-n, mely téli vidékekre kalauzol el bennünket, ha már nagyon unjuk 1944 júniusát.

A Close Combat sorozat lezárulásával véget ért egy korszak, mely egy mélabús űrt hagyott maga után. Reméljük, hogy Eric Young Squad Assault-ja új korszakot nyit és, hogy az új részek nem egyszerű mod- és csatagyűjtemények lesznek, hanem dolgoznak még a játék motorján is, kijavítva egy-két hibát és még komplexebb MI-vel turbózzák fel egy kicsit. Ha így tesznek, könnyen megeshet, hogy egy valódi XXI. századi wargame sorozattá fejlődik a Squad Assault.