Mint tudjuk, az ördög sohasem alszik – ez különösen igaz az Apocalyptica világára. Történt ugyanis, hogy az erkölcsi fertő diszkrét bájában fetrengő emberiség kiváló táptalajt szolgáltatott a Sátánnak arra, hogy megvalósítsa evilági uralmát. Azonban a KGTP-t (Kölcsönösen Garantált Totális Pusztítás) valló kicsinyke megmaradt vallási fanatikus (őket nevezzük a Jófiúk Egyetemes Lányegyletének) felvette a harcot a gonosszal, és nagy véráldozatok árán sikerült nemcsak vasárnapi misére, hanem még a föld alá is száműzniük ősi ellenségüket. A JEL a győzelem édes mámora helyett szépen elmondott pár imát, és szépen elhagyta eme sárgolyót, hogy egy távoli galaxisban új, minden eddiginél fennköltebb életet kezdjen.
Így el is telt párszáz esztendő, a jófiúk komótosan meghódították a maguk kicsiny galaxisát, amikor is a sátán reinkarnációja, a Neo Sátán visszatért a Földre, amelyet a szentfazekak igen távoli mivolta folytán gyorsan meg is hódított, mi több, elkezdett terjeszkedni a JEL felségűrjének irányába. Két mise között a jófiúk és -lányok rádöbbentek arra, hogy micsoda veszély fenyegeti őket, hiszen a sátáni reinkarnáció csupa olyan kétes kulturális találmánnyal fertőzte az embereket, mint a sex & drog & rock ’n’ roll, és bónuszként ingyenesen osztogatta a GTA3-at a jobb sorra érdemes ifjúságnak. A jók hadai tehát elindultak volna, hogy revansot vegyenek, azonban félúton rájöttek arra, hogy egy démont Bibliával nem lehet agyoncsapni, ők azonban pacifista életmódjuk miatt már oly régen nem rendelkeztek fegyverekkel, hogy sikeresen el is felejtették ezek készítésének módját. Amíg a JEL megpróbálta ledolgozni jelentős hadászati hátrányát, a Sátán nem vesztegette az idejét, és szépen elfoglalgatta a jók bolygóinak jelentős részét. A jók meglehetősen szorongatott helyzetben vannak tehát, a gonosz seregeinek nyomasztó erőfölényével szemben csupán a hitre, és egy ifjú harcosra, azaz ránk számíthatnak...
Ez a nem is kicsit bárgyú történet adja az Apocalyptica alapjait, mely stílusát tekintve tipikus „nézd a hátam” akciójáték. Új játék kezdésekor kiválaszthatjuk karakterünket, mely négy kaszt valamelyikébe tartozhat. Az első kasztba az angyalok és emberek nem éppen katolikus együttműködésének produktumai tartoznak, akik törékeny fizikumukat ellensúlyozandó tapasztalt mágiahasználók. A második kaszt a lovagok kasztja, ezek afféle harcoló szerzetesek, akik böszme nagy páncéljuk mögül osztogatnak hatalmas pofonokat. A harmadik kaszt az apácáké, akik a szent ügy érdekében ragadtak kardot. Ők a lovagokhoz hasonlóan remek harcosok, s bár értelemszerűen gyengébb fizikummal rendelkeznek, ezt fürgeségük remekül ellensúlyozza. A negyedik és egyben utolsó kasztba a harci robotok tartoznak. Ezekbe a mechanikus lényekbe ún. „lélektartályt” helyeztek el, aminek köszönhetően az elesett nagy harcosok lelkét bezárhatják a robotba, ennek folyományaként ezek harcértéke jelentősen megnő, amit a távolsági fegyverek használata közben remekül kamatoztathatnak. Mind a négy kasztba öt különféle személy tartozik, ezek nemcsak a játékot színesítik, hanem eltérő erővel illetve gyorsasággal rendelkeznek, ezáltal növelve az amúgy nagyon gyatra replay value, valamint a multiplayer mód értékét.
A játék neve, az előzetes információk, és az Apocalyptica kézikönyve mind-mind azt sugallta, hogy én most itten egy rendkívül véres játékkal állok szemben – sőt mi több, a kézikönyv elolvasása után azt a konzekvenciát szűrtem le, hogy ez a játék kész horror, ami igaz is, azonban nem abban a vérgőzös értelemben, amire először gondoltam.
Ugyanis kerek-perec ki kell jelentenem: az Apocalyptica egyrészt egyáltalán nem véresebb, mint a hasonló akciójátékok, másrészt pedig az élvezeti faktor nem sokkal emelkedik az Aknakereső által nyújtott játékélmény fölé. Az még hagyján, hogy a történet unalmas, a játék nem véres, hogy nincsenek logikai feladványok, azonban az Apocalyptica erre még rátesz egy lapáttal az által, hogy ellenfeleink MI-jét mintha valamely plázacica szürkeállományából merítették volna (bár ha az Apocalyptica annyi élvezetet nyújtana, mint a fent említett evolúciós mellékág, akkor csípőből járna neki a 9,5 :-). A küldetések egyhangúak, és szinte semmiféle kombót nem alkalmazhatunk. Ezáltal a játék nem szól másról, mint arról, hogy megyünk előre, gyakjuk az ellent, közben kapcsolókat húzogatunk, majd pedig megyünk előre és gyakjuk az ellent. Ez a menetrend számos remek játék alapkoncepcióját adta már, azonban a Konami egy hihetetlenül érdektelen játékot hozott össze, mely már a második helyszínen dögunalomba fullad.
A játék alatt saját fejlesztésű motor dohog, amelyre nem lehet különösebb panaszunk, igen jól teljesít mind külső, mind belső tereken. Első ránézésre az Unreal Warfare engine jutott róla eszembe, azonban a szóban forgó Konami motor nagyságrendekkel kevesebbb poligont képes megjeleníteni egyszerre, és szinte teljes mértékben mentes a különféle speciális effektektől, amik sokat rontanak az összképen. A zene és a hangok egyaránt felejthetőek, hozzák a nagy átlag színvonalát, de többet aligha várhatunk az Apocalyptica audio részétől.
Ellenfeleink különféle pokolbéli teremtmények, démonok, élőhalottak, gonosz lovagok és robotok. Az egyes kasztok fegyverei között értelemszerűen vannak különbségek, egy fél-angyal nem rohangál százkilós pallossal, és egy lovag sem szór tűzgolyókat. Fegyverzetünk a játék előrehaladtával egyre jobb és jobb lesz, azonban igen lassan csordogálnak az újabb gyilkos célszerszámok. A küldetéseket az esetek túlnyomó többségében nem „rambózzuk” végig, pár társunk segíteni fog minket a gaz ellennel szemben, őket igen gyakran csapja le az ellen, azonban rövid idő múltán feltámadnak, és újult erővel vetik magukat a harcba. Csatlósainkhoz hasonlóan mi is könnyűszerrel feltámadhatunk a pályák nagy részén elhelyezett portáloknál, erre a mentés hiánya miatt szükség is van, a problémát mindössze az okozza, hogy nem csak mi, hanem ellenfeleink is reinkarnálódnak, ami több mint bosszantó tud lenni például egy labirintusban.
„O tempora! O mores!” – mondta Cicero több mint kétezer évvel ezelőtt, és milyen igaza volt! Pár évvel ezelőtt a Konami aligha adott ki ilyen fércművet a kezei közül, főként nem a pc-s piacra, ahová az utóbbi időben megpróbálnak betörni. Az Apocalyptica egy számos sebből vérző TPS, mely nem állja meg a helyét a mai piacon, oly nagy strukturális hiányosságokkal rendelkezik. Levonva a végső konklúziót: csak mazochistáknak. Rövid időre. Talán.
