Lelkes olvasóink kritikáinkból már leszűrhették azt a tényt, hogy az SPI kiadásában megjelenő DVD-ken a jelenet és nyelvválasztást (és pár előzetest) leszámítva nem igazán jellemzőek az extrák. Talán ezt próbálja ellensúlyozni a tavalyi év végi mozihajrá egyik sikerének, a Kémkölykök harmadik részének kiadványa.

Feltételezhetően a sikerfilm a DVD sikerét is hozhatja, hiszen a kiadvány a mozifilmhez hasonlóan 3D-s változatban került a boltok polcaira, ami eddig nem igazán volt jellemző a házimozi-piacon. Előre is bocsátanám, hogy sajnálatos módon a TV messze nem adja azt a térbeli hatást, amit a moziban kaptunk, de így is egy különleges élményben lehet része azoknak, akik vagy megveszik, vagy kikölcsönzik a filmet. A különleges képi technika miatt csak a DVD kiadvány került háromdimenziós megoldással a boltokba, a VHS normál filmként nézhető, viszont az is lényeges, hogy a DVD-n csak a 3D-s változat található. Akinek a szeme esetleg nem képest ezt az optikai trükköt kezelni, annak nem sok örömöt fog sajnos nyújtani a film a gyengécske sztorijával. (Plusz azért is kár, hogy a normál verzió nem került rá a DVD-re, mert hosszú távon bizony fárasztó a szemnek a szemüveg viselése.)
A film tartalmi elemeiről nem igen beszélnék – véleményem szerint lényegtelen. Aki megnézi ezt a filmet, az nem egy Szabó István mélységű filmet vár, hanem egy könnyed limonádét, aminek a cselekménye messzemenően alá van rendelve a háromdimenziós hatásoknak. S itt minden mozdulat a néző kiszolgálásáért történik. A 3D-s technika még nem engedi a szivárvány összes színét pompázni a képernyőn, s a szereplők arcának gesztikulációja sem jön le olyan tökéletesen, így a visszafogott színészi játék sincs a film hátrányára.

A dobozban található négy darab 3D-s szemüveg a családi mozizáshoz, illetve egy 3D-s matrica a borító előlapjaként. És egy lemeznyi extra. Pár interjú a főszereplőkkel, melyeket darabolva újranézhetünk a különböző „Így készült” variációkban. Két extra foglalkozik a 3D világával, illetve az effektek titkaiba történő bevezetéssel – ezek közül az egyik nem szinkronizált, a másikban a narrátor a végén szólal meg. Új dolgot nem igen tudunk meg, de ettől függetlenül érdekes filmecskék. Megtekinthetünk három videóklipet, illetve a dalok felvételébe is bepillantást nyerhetünk. A számítógépes játékok kedvelői kapnak egy motoros üldözős játékot a filmből, melyet játszhatnak 3D-ben, vagy sima kétdimenziós formában. Mondjuk – elsődlegesen a számomra nehézkesnek bizonyult irányítás miatt – nem kattantam rá, de ez nem jelenti azt, hogy nem jó a játék, meg nem is kéne a megszokott játékokkal összehasonlítani: ebben inkább a 3D-ben történő száguldás élménye a lényeg.