II. Ramszesz fáraó megbetegedett. Betegségében Amun-Ré istenhez imádkozik saját egészségéért és a birodalom fönnmaradásáért. Ré isten meghallgatja imádságát, és azt a feladatot adja neki, hogy építsen egy hatalmas templomot az eddigi legnagyobb obeliszkkel az ő tiszteletére. A munkálatok el is kezdődnek, de az építkezést gyanús balesetek sorozata akadályozza. A fáraó az esetek kivizsgálása és az építkezés menetének visszaállítása érdekében egy csinos, fiatal (és a nagy melegre való tekintettel eléggé lengén öltözött) varázslónőt küld a helyszínre. Maya azonban még túl tapasztalatlan, ezért feladata elvégzése közben sokszor kell tanácsot kérnie a nála idősebb varázslóktól és papoktól, sőt néha maguktól az istenektől is.
A nyomozás természetesen nem csak a templomépítési területhez kötődik, hiszen az építőanyagok, a szerszámok, sőt maga az obeliszk is messzibb tájakon találhatók. Szerencsére a Nílus összeköti ezeket a helyszíneket, így (már ha a vízállás megengedi) ide-oda hajózhat közöttük. Néha azonban át kell kalandoznia az istenek, vagy egyenesen a holtak világaiba is. Szinte minden helyszín egy-egy új világot tár elénk. Elég változatos és szép tájakat kell így bejárnunk.
A tájak szépségét előre elkészített renderelt grafika varázsolja elénk, melyet – pl. az A.G.O.N.-hoz hasonlóan – az egérrel forgathatunk körbe. Ezen kívül a filmbetétek sűrűsége nagyobb az átlagosnál, hosszúságra viszont pont megfelelőek, így az össz lejátszási idő nem haladja meg az elviselhető mennyiséget. Ez teszi a játékot érthetővé, fordulatossá, és ez pörgeti az eseményeket. Vannak persze ismétlődő filmbetétek is, mint pl. a Níluson való hajózás, amit akár unalmas is lehetne túl sokszor végignézni, de a szép helyszínek és képek ezt felülbírálják.
A játék a szokásos módon egérrel egyszerűen irányítható. Mint sok más kalandjátékban, itt is alaposnak kell lennünk, hiszen ha nem vizsgáltunk át minden egyes négyzetmillimétert, nem biztos, hogy megtaláljuk, amit keresünk, mert a keresőnyíl csak akkor változik át, ha pontosan a megfelelő helyen áll. Ami kicsit macerás, az talán az eszköztárban való kotorászás, mivel az nem tűnik el automatikusan egy-egy tárgy kivétele után. De ez egy idő után persze megszokható.
Játék közben pedig eszköztárunk egyik rekeszében érdekes információkra tehetünk szert az egyiptomi kultúrával kapcsolatban, s mivel nagyon úgy tűnik, hogy talán választ kapunk belőle egy-egy játékbeli kérdésre, sokszor végiglapozzuk, olvasgatunk belőle. (Hogy valóban szükség van-e rá, azt nem árulom el. Mindenkinek jól jön egy kis extra műveltség. :-) )
A játék végre valahára magyar hangú. Először kicsit csodálkoztam, hogy miért kell hozzá (szintén magyar) felirat is, de ezt a rejtélyt viszonylag hamar megfejtettem. Sajnos a hang néha nagyon halk, ilyenkor szinte érthetetlen, így a felirat sokszor segít a megértésben. Jó, hogy van magyar fordítás, bár lehetett volna rajta még mit „magyarosítani”, mert egy kicsit szó szerintire sikerült.
A játék végigküzdése két nonstop délutánt igényelt (a teljes játékidőt kb. 9 órára saccolom, már ha nincs különösebb elakadás menet közben). Ahogy azt az ember egy kalandjátéktól várja, sok beszélgetés, keresgélés és logikai fejtörő útján jutunk el a megoldásig. Nem hiányoznak az adott időre teljesítendő feladatok sem. Szerencsére szinte bármikor el lehet menteni a játékot, sőt a kínosabb helyek előtt ezt a gép is megteszi helyettünk (bár én nem hagyatkoznék kizárólag erre a lehetőségre). Én elég jól szórakoztam, és ezt tetézte az a sikerélmény, hogy nem kellett az előzőleg gondosan letöltött walkthrough-ba pillantanom, és ez nem azért van, mert olyan könnyű feladatokkal van tele... szerintem.
